Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Kihívás vitára és nyílt levél Bús Balázsnak a III. kerületi "negatív" kampányról

2014. október 05. - Béres András

Tisztelt Polgármester úr, kedves Balázs!

A kampánnyal kapcsolatos észrevételeidre ezúton, nyílt levélben szeretnék reagálni.

 

nyl1.JPG

Egy dologban kénytelen vagyok egyetérteni Veled: ez a kerületi kampány valóban más, mint az eddigiek voltak. Régebben ugyanis alig volt kampány. A III. kerületi pártok nem ütköztették nyíltan érveiket, nem hánytorgatták fel nyilvánosan az elkövetett hibákat, és a Fidesz Donáth László ellenes kampányától eltekintve tartózkodtak a személyeskedő támadásoktól.

Elismerem, hogy az őszinteség bűnébe estünk. Felhívjuk a figyelmet a polgármester vezetése alatt elkövetett hibákra. Ezt igyekszünk tényszerűen és objektíven megfogalmazni és megoldást is javaslunk. Nem igaz talán, hogy többszörös áron sikerült bölcsődét építeni, amely a gázbekötés elhibázása miatt nem nyílt meg időben? Hazugság, hogy Menczer Erzsébet menye önkormányzati lakást kapott, melyet 4 millió forint közpénzből felújítottak, mégis ő a Fidesz kerületi listavezetője a mostani választásokon? Nem felel meg a valóságnak, hogy bár 2009-ben helyesen azonnali kármentesítést követeltél a Gázgyár területén, a 4 éves 2/3-os Fidesz ciklus alatt csak papírmunkára és egyeztetésre futotta?
Mi a pazarlást, új szemlélettel és teljesen átlátható gazdálkodással, a Menczer ügy által felszínre hozott anomáliákat a lakáskiutalási rendszer átvilágításával és átalakításával, a HÉV átjáróknál kialakuló dugókat, a lámpák intelligens átprogramozásával, új sávok kialakításával és a HÉV megállók áthelyezésével fogjuk megoldani.

Sajnálatos, hogy az esetleg kellemetlen tények kimondását gyűlöletkampányként értékeled Te is és a III. kerületi Fidesz is. Pedig, ha valakivel, hát ellenünk zajlik személyeskedő gyűlöletkampány, velünk szemben él vissza hatalmával és az önkormányzat eszközeivel a Fidesz. Persze nyilván egyszerűbb vagdalkozni, mint kínos kérdésekre válaszolni.

A kampány alatt felhánytorgatták már édesanyám nemzetiségét, alaptalanul külföldi kémnek tituláltak, olyan cégek pénzügyei problémái miatt neveznek bukott vállalkozónak melyekből évekkel a gondok felmerülése előtt kiszálltam. Mihalik Zoltán képviselőtársam előző munkahelyén gúnyolódnak. Míg mi minden anyagunkat vállaljuk és korrekten aláírjuk, ellenünk névtelen, negatív, lejárató szórólapok kerülnek minden kerületi postaládába. Sajnos, a Választási Bizottság többszörös elmarasztalása ellenére az EP választások óta gyakorlattá vált ez a sunyi eljárás. Az önkormányzat teljesen jogosan felháborodott egyetlen barbár módon megrongált Bús plakát miatt, amikor viszont a mi plakátjainkat tépik le és rongálják meg tömegesen, nem tartjátok fontosnak a kiállást.
Az önkormányzat által idén 83 millió forint közpénzzel támogatott Óbuda újság teljes egészében a polgármester és a Fidesz kampánycéljait szolgálja, engem tudatosan igyekszik lejáratni, a pártok közötti megállapodással és a törvénnyel ellentétben visszautasítja a hirdetésünk megjelentetését, míg „jól viselkedő” ellenzéki versenytársainknak, a megállapodás mértékét meghaladó reklámfelületet ad.

Szerintem egy normális demokráciában, igenis dolga az ellenzéknek, hogy szembesítse a hatalmon lévőket és a lakosságot az elkövetett hibákkal és mulasztásokkal. Ezt is elvárják a választók az általuk képviselővé választott politikusoktól. Enélkül azt hihetnénk, hogy minden tökéletes és nincs szükség fejlődésre, változásra. Visszajelzés nélkül a hatalmon lévők azt hihetnék, bármit megtehetnek következmények nélkül, sőt a jól kifizetett funkcionáriusok és szervezetek szűnni nem akaró dícséretáradatában valóban elhihetik, hogy mindent jól csinálnak. Sajnos Óbuda-Békásmegyeren messze nem tökéletes a helyzet, így van mire felhívni az emberek figyelmét.
Nem azokat tartom jó ellenzékieknek, akik elmulasztják felhívni a figyelmet a problémákra, akik nem is igyekeznek valódi alternatívát mutatni a hatalmon lévőkkel. Ha az óbudai hagyomány a problémák szőnyeg alá söprése, és a választók háta mögötti alkuk kötése, akkor mi valóban megtörjük ezt a szokást. Másrészről fontosnak tartom a rendszeres, érdemi, konstruktív egyeztetést a pártok között és a lakossággal, ebben pozíciómtól függetlenül, mindig partner leszek.

Mi egyenes, személyeskedésektől mentes, egyenlő esélyeket biztosító kampányt szeretnénk, mert a választóknak joga van tudni mi a valós helyzet Óbuda-Békásmegyeren.

A tisztánlátás érdekében kihívlak egy vitára, ahol szemtől szembe ütköztethetjük álláspontunkat. Kihívottként, kérlek értesíts a számodra megfelelő helyszínről és időpontról. Én alkalmazkodni fogok.

Tisztelettel:

Béres András

 

Bús Balázs alábbi közleményére reagáltam:

"1998 óta kísérem figyelemmel a kampányokat. Alapvetően nyugodt és önmérsékletről tanúskodó küzdelmekre emlékszem, s ez most is így van, eltekintve egy párttól. A nemrég összeállt Együtt-PM eltérve a kerület hagyományaitól, megpróbálta belopni a gyűlöletet a versengés eszköztárába. A tagadásra helyezik a hangsúlyt, miközben nem látszik, hogy mit is szeretnének elérni a kerületben. Ez szomorú. Ugyanakkor az MSZP, a Jobbik, az LMP, a szociáldemokraták, a liberálisok és a Fidesz-KDNP is mind pozitív kampánnyal próbálják magukat és elgondolásaikat a választók figyelmébe ajánlani. Bízom abban, hogy a választások után az utolsó negatív hang is eltűnik az Óbuda-Békásmegyer közügyeit érintő vitákból. Polgármesterként köszönöm a pártoknak és a képviselőknek négy éves munkájukat, amit a III. kerület fejlődése érdekében végeztek, az itt élőknek pedig észrevételeiket, kritikájukat és javaslataikat, melyekre továbbra is számítunk munkánk során."

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr426760769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása