Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Kvótanépszavazás - és azok a konok kérlelhetetlen számok

2016. október 04. - Béres András

Úgy gondoltam a számok nyelvén elemzem a kvótakampányt, így talán érdekesebb az eredmény...

egyenlo_eselyek.PNG

Szóval mi is történt vasárnap?

 

Szavazásra jogosultak: 8 261 394 fő (100%)          

Nem szavazatok száma: 3 282 928 (39,7 %)          

Érvénytelen szavazatok száma 260 678 ( 3,1 %)    

Igen szavazatok száma: 55 555 (0,7%)       

Nem vett részt a szavazáson 4 662 234 (56,5%) 

Így a népszavazás érvénytelen, mivel a részvétel nem érte el a választásra jogosultak 50%-át.

A népszavazás érvényességi határát a Fidesz emelte fel 2011-ben, nyilván azért, hogy az ellenzék ne tudjon érvényes népszavazást kikényszeríteni… Ha akkor nagyvonalúbbak, akkor most a nemek elsöprő többségével érvényes lett volna a népszavazás.

A népszavazásra mintegy 18 milliárd forint közpénzt költöttek. Emellett a „közmédia” hónapok óta a kormány álláspontját szajkózza. Ez volt Magyarország eddigi legdrágább és legegyoldalúbban tájékoztató kampánya, a költségek 99,5% a „Nem” szavazat népszerűsítésére lett elköltve, a kormány szája íze szerint. (A szintén nem mellett kampányoló Jobbik álláspontját nem hirdették). Elgondolkodtató, hogy bár a kormány kezdeményezte a népszavazást és közpénzből finanszírozta a kampányt, a Fidesz utólag saját győzelmével kérkedik. Tehát az adófizetők pénze elvesztette közpénz jellegét és pártkampányra lett elköltve…

 kampanykoltsegek.PNG

A kampány nemzetközi összehasonlításban is igen drága volt, hisz a nálunk több mint ötször nagyobb 22-szer gazdagabb Nagy-Britannia is kevesebbet költött a Brexit népszavazásra, bár ennek történelmi jelentősége nagyobbnak tűnik Orbán népszavazásánál 

 nemzetkozi_kampanyok.PNG

Megjegyzem költségtakarékosságra hivatkozva tette a Fidesz egyfordulóssá az országgyűlési választást, így kb. 3 milliárd forintot spóroltak meg. Cserébe nem működik rendesen a választási rendszer, hisz az egyfordulós választás nem alkalmas arra, hogy több versengő párt esetén a Parlament összetétele leképezze a népakaratot. A mostani népszavazási kampány árából 6 választáson lehetett volna megtartani mindkét fordulót, azaz ebből még a 2034-es parlamenti választás költségeire is meglett volna a fedezet.

Rogán Antal, miután a    haverja   cégéhez kiszervezte a kampányköltség elköltését, október másodikán kb. 750 000 forintot költött helikopteres utazásra, így nem volt ideje elmenni szavazni. Nem csoda, hogy el van adósodva… 18 000 bevándorló kapott letelepedési engedélyt, miután kötvényt vásárolt Rogán Antal ügyvédjétől. Eközben 1 294 menekült ügyében tartottunk népszavazást, miközben a kormány így is, úgy is ugyanúgy azt tesz Brüsszelben amit szeretne.

Orbán Viktor bejelentette, hogy az érvénytelen szavazás eredményeképpen módosítják a 2012 januárjában hatályba lépett, gránitszilárdságú Alaptörvényt. Megjegyzem, ez lesz a 34. módosítás, az előző 33 alkalommal ugyanúgy nem kérték ki az emberek véleményét, ahogy az Alaptörvény elfogadásáról sem tartottak népszavazást, bár sokan javasolták ezt. Összehasonlításképpen az Egyesült Államok Alkotmányát 1789-es hatályba lépése óta eddig csak 27-szer módosították, azaz Magyarország jobban teljesít, hisz míg mi évi átlag 7 alkalommal módosítunk alkotmányt, addig az USA csak egyszer képes erre 8,4 évente. Vajon melyik eljárás jelent nagyobb jogbiztonságot? :- )

alaptorveny.jpg

A Fidesz nem tartotta fontosnak, illetve megakadályozta a népszavazás kiírását például olyan ügyekben, mint a Budapesti Olimpia, Paks2 megépítése, Munka Törvénykönyvének a munkavállalók számára előnytelen módosítása, a Városliget beépítése vagy a vasárnapi boltzár.

Eközben az elmúlt 5 évben reálértéken csökkentek az oktatásra, az egészségügyre és a nyugdíjakra költött összegek is. 

Van még kérdés? :- )

numbers-game.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr9711767423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2016.10.05. 10:28:50

@kisemberblog:
Kiváló példa.
Ugyanis ez lenne az a helyzet, hogy csak Zala megyének lenne bátorsága kiírni egy ilyen szavazást, a többi megyének nem.
Mert a többi megyében mást hirdet a tanácselnök, mint amit gondol a pórnép.
Ilyen esetben nem célszerű szavaztatni, sőt még az is előfordul, hogy kifütyülik a tanácselnököt, mikor újraegyesítést szeretne ünnepeltetni.

pioneer2016 2016.10.05. 10:29:29

@röf:

Nagyon szűk a látóköröd, ha ebből blog-ból csak ennyi jött le neked.

GereTora 2016.10.05. 10:29:32

Összefoglalva a vasárnapi nap lényege:

A Fidesz egy olyan versenyben vesztett, amit ők írtak ki, aminek a szabályait is ők maguk írták és ahol agyon doppingolva indultak el. Ez azért elég szép teljesítmény!

Aranyos, ahogy az agymosott kis fidesznyikek a duplagondol eszméjét magukévá téve igyekeznek mantrázni, hogy érvénytelen=hatalmas győzelem, valamint 39,7% több mint 60,3%. Persze ebben semmi meglepő nincs, ahogy végighazudták a kampányt, úgy végighazudják az eredményt is.

De hiába minden, ezt elbuktátok!

De örüljetek, hogy Rogán Antal és kedves családja, legalább helikopterrel mehetett rázni Kis Grofóra. Minden rosszban van valami jó - valakiknek. Nektek, ostoba, agymosott, Fideszes proliknak persze ebből sose jut majd semmi, de legalább annak örülhettek, hogy a gazdáitokat milyen jó élethez juttatjátok: kisvasút, stadionok, helikopter, ibizai kokós túrák, 30-40 évvel fiatalabb barátnők, tv és rádióadók, soroljam még? Hát nem jobb érzés így hallani, amikor az orvos közli, hogy a várólista 6 hónap?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.05. 10:32:42

@morph on deer: "Miből gondolod, hogy ez a sok szerencsétlen egyáltalán tudta, hogy mire szavazott?"

:)) Szerintem 98% azt hitte, arra szavaz, hogy ne jöjjenek M.o.-ra menekültek. Illetve senki.

"A lényeg, hogy "harcolunk" ha kell, ha nem, met különben még a végén elvárnák a zemberek, hogy normális kormányzati munka is legyen már végre"

Köszi, hogy ezt mondod! Néha már azt hiszem, egyedül vagyok normális ebben a szomorú Kárpát-lavórban.

kisemberblog 2016.10.05. 10:33:29

@röf: Ne viccelj már, tényleg bátorság kell kiírni egy népszavazást? És akik elmentek vasárnap azok bátrak? :) És ha a példánál maradunk mi lett az értelme? Semmi, bohockódtak egyet és kész, de szegény zala megyeiek elhitték, hogy van értelme amit csináltak (és hogy bátrak).

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.05. 10:36:15

@kisemberblog: "az ide küldött pénzel jól elvagyunk, a vezetőség a nagyrészét lenyúlja"

A helyzet még egy fokkal ennél is rosszabb. Azzal, hogy nem az arra érdemes versenyképes vállakozás nyer a tndereken, hanem a csókosok, a valódi cégek kerülnek hátrányba, torzul a verseny. Rosszabb, mintha nem kapnánk pénzt az EU-tól.

Sexual Harassment Panda 2016.10.05. 10:37:41

@AdamTheTux: Nem tudom te milyen "statisztikákat" böngésztél át, amiket én találtam, abban az európába érkező "menekültek" 90%-ának nincs semmilyen képesítése.
Szerinted mi lehet az oka annak, hogy 2millióból 100-an álltak munkába Németországban?
Miért lehet az, hogy a rendkívül képzett szakmunkásokat nem megtartani, hanem szétkenni, sőt, visszatoloncolni akarják az euban?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.05. 10:40:09

@morph on deer:

Ehez képest a szomszéd blogon már azt fejtegetik, hogy miért kell befogadnunk a migránsokat:
ideo-logic.blog.hu/2016/10/04/kifulladoban_a_nacionalista_gozhenger

Szóval a másik Soros csicska elkúrta, mert már nem tagadja hogy a betelpítésen dolgoztok közös erővel, és akiket sikerült azzal az ürüggyel lebeszélni a szavazásról, hogy nincs kvóta veszély, már azért puhítjátok, hogy jöjjenek csak a migránsok.

röf 2016.10.05. 10:42:37

@kisemberblog:
Persze.
A biztos bukás (vagy csak lehetősége) tudatában bátorság lenne kiírni.
(Ausztriában már így is el kellett csalni az elnökválasztást.)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.05. 10:49:09

index.hu/belfold/2016/10/04/elarulta_vegre_a_kormany_mennyibe_kerult_a_kvotakampany/
"A kormány a népszavazással kapcsolatos tájékoztató kampányokra és politikai hirdetésekre összesen nettó 5,9 milliárd forintot költött." Ez bruttó 7 milliárd 493 millió forint.
"A népszavazással kapcsolatos tájékoztató levelek és a háztartásokba eljuttatott kiadványok pedig 875 millió forintba kerültek." Ez pedig bruttó 1 111 250 ezer forint.
--
Összesen tehát a kampány bruttó 8,604 milliárdba került.

----
a baloldali kormányok 2006 és 2010 között 84 milliárd forintot költöttek kommunikációs célokra.

pamut 2016.10.05. 10:51:10

Drága magyar honfitársaim!

BÜSZKE VAGYOK RÁTOK! :)

Nem hagytátok magatokat lezülleszteni a fideszes szintre!

- 1,5 év uszítás ellenére,
- 1,5 év hazudozás ellenére,
- 1,5 év anti-keresztény izgatás ellenére,
- 1,5 év félelemkeltés ellenére,
- 1,5 év gyűlöletkeltés ellenére,
- 1,5 év totális, egyoldalú pártpropaganda ellenére,
- 1,5 év göbbelszi pszicho-terror ellenére.

Magyarok, drága honfitársaim, többségeteket NEM tudták megőrjíteni, bevonni a gyűlölködésbe, az tömegpszichózisba.

Többségetek megőrizte józan eszét és szívét, megmaradt embernek, nem vett részt a sunyi, hazug kutyakomédiában, a gyűlölet-népszavazásban.

Köszönöm magyarok, nagyon szép volt, nagyon büszke vagyok rátok! :)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.05. 10:52:16

@röf:

"Ausztriában már így is el kellett csalni az elnökválasztást."

Voltak komplett szavazókörök, ahol 140% felett szavaztak a liberális jelöltre.. ;)

A ballibek tutira mennek..

Sexual Harassment Panda 2016.10.05. 10:53:43

@pamut: Szerintem ezt a lendületet ki kellene használnia a baloldalnak, és egy előrehozott választást kiharcolni!
Hiszen a lakosság 60%-a rájuk szavazott.
Itt a lehetőség!

Attilajukkaja 2016.10.05. 10:54:06

"Rogán Antal, miután a haverja cégéhez kiszervezte a kampányköltség elköltését, október másodikán kb. 750 000 forintot költött helikopteres utazásra, így nem volt ideje elmenni szavazni."
En egyaltalan nem igy tudom!!! Helikopterezesre es luxusautora minimum a duplajat koltotte, es vasarnap, miutan hazarepult, leadta 12 utan a voksat.

AdamTheTux 2016.10.05. 10:56:38

@Sexual Harassment Panda: Az UNICEF hivatalos adatait néztem át, érdekesek, de egy picit másról beszélsz, mint amiről én - egyetértünk, hogy a Merkel-féle Wilkommens-kultur egy hibás válasz volt. (Szvsz az orbáni, amúgy a másik póluson szintén ordenáré retorikára adott pökhendi és nagyképű megnyilvánulás volt)

Személy szerint Európa határaira a közös büdzséből fizetett, a külső határok felé nyitott (menjen amerre lát, ha nem akar várni), a belső határok felé zárt táborokat hoznék létre. A táborokban az emberség jegyében kapjanak orvosi ellátást, valami alapkaját (tőlem lehet halal is, több bécsi virlsi, szűzpecsenye és kolozsvári szalonna marad nekem). Befelé csak az jöhet, akit átvilágítottak, és vagy tényleg üldözött szegény pára, vagy aláírt munkaszerződése van legalább egy évre, ÉS elvégzett egy integrációs tanfolyamot, majd sikeres vizsgát tett belőle.

Az egyes tagállamok terroristává váló éllampolgárai - pl. Francia-ország esetében - viszont tagállami hatáskörbe tartoznak érzésem szerint, vagyis ha a franciákat zavarja, hogy terrorizálják őket, akkor oldják meg, ugyanakkor ha egy terrrorista egy másik (tag) államban követ el akciót, akkor azért annak maradjon valami jogi nyoma.

Ami a közel-kelet pacifikálását illeti: a rövid válaszom az, hogy passz... Az egész egy nagy katyvasz, ahány régió, annyi eltérő kultúra. Igazából megfogalmazódott bennem, hogy ki kellene vonulnia az összes nagyhatalomnak, ideértve az ENSZ-t is, aztán hagyni, hogy lefocizzák egymás között, csak ez a menekült áradatot és az erősödő afrikai migrációs nyomást nem oldja meg...

morph on deer 2016.10.05. 10:57:59

@Ballib cenzúrázók réme 18:
"akiket sikerült azzal az ürüggyel lebeszélni a szavazásról, hogy nincs kvóta veszély,"

Megint szólok: te nem a kvóta ellen szavaztál - ha lesz, ha nem, - hanem arról, hogy a parlament, azaz Orbán egyedül döntsön, ne csak a többi EU-s vezetővel együtt, ahogy eddig!

Tehát, ha valamiért úgy dönt, akkor jöhet, akit küldenek! Afelől meg ne legyenek kétségeid, hogy mindig úgy dönt, ahogy a személyes érdeke diktálja!

Nem az ország érdeke, hanem az övé!

Ha ez az érdek úgy kívánja, akkor egy iszlamista gyilkost is segít nemzeti hőssé tenni, szemrebbenés nélkül!
Baltás barátunk, ha elfelejtetted volna..!

Szóval nyugodtan fújd itt a hülyeségeket tovább, és ne zavarjon, hogy senkit nem zavar!

pamut 2016.10.05. 10:58:05

@Sexual Harassment Panda:

Nem, ennek semmi (vagy nem csak kevés) köze van a baloldalhoz.

Ez a magyarok győzelme a fideszes gyűlölet, uszítás, aljasság, hazudozás, elembertelenedés ellen.

Attilajukkaja 2016.10.05. 10:59:31

@röf:
"Mikor disszidálnak már azok a szellemi hontalanok, akik az élet minden kérdését és probblémáját az Orbánfóbia szemüvegén át tudják szemlélni."
Sajnalattal ertesitem, hogy az on altal felvetett disszidalas mar folyamatban van es kb. fel millio magyar dolgozonal tart. Amig Orbant valaki segbbe nem rugja, de ugy istenesen, addig nem is fejezodik be. Tovabbi kerdeseivel forduljon direktbe az Emmihez, illetve Balog Zoltanhoz, aki mindig szivesen all a nep szolgalataban.

Kérdező. 2016.10.05. 11:05:29

Azért az megérné egy misét, hogy pusztán az adatok felsorolásában és némi képzettársítást elősegítő körítéssel, mekkora vihart lehet kavarni

pamut 2016.10.05. 11:06:03

A legigazabb összegzés a népszavazásról:

"A magyarok európaiabbak kormányuknál"

HabonyArpad 2016.10.05. 11:08:35

"A népszavazás érvényességi határát a Fidesz emelte fel 2011-ben,"

Hat pont ez az, hogy a libsi idokben ervenyes hatar szerint, ez boven ervenyes lenne. Nem mintha szamitana az ervenyesseg 98 %-os tamogatottsag mellett.
Folleg hogy tudjuk, hogy aki nem ment el, vagy igennel szavazott, az is csak az orbanfobiaja miatta tette, mert egyebbkent a nemmel ert egyet.

Scott Tenorman Must Die 2016.10.05. 11:09:10

8,6 milliárd, ne hazudj Andris

pamut 2016.10.05. 11:15:20

@Scott Tenorman Must Die: lol, ez hány ezredik kamunikked, géza? :D

pamut 2016.10.05. 11:19:10

A kampány költsége természetesen jóval 100 milliárd ft fölött van. De inkább 2000 milliárd fölött.

Pl. a komplett MTVA kampány-üzemmódban tolja másfél éve (meg most is). Ennek éve költségvetése 80 milliárd ft.
+ ott a TV2, a fideszes rádiók, tv-k, újságok, az összes fideszkurva propganadamédia, amik szintén mind közpénzből vannak kitartva

De az egész kormány, az összes képviselő, az egész államigazgatás, nem csak országos szinten de a megyékben, városokban, falvakban is, mindenhol ezt tolta.

az állam az intézményes működését másfél évig orbán velejéig rohadt, hazug és aljas uszító gyűlöletkampányának rendelte alá.

ennek ára százmilliárdokban mérhető csak.

Scott Tenorman Must Die 2016.10.05. 11:20:25

@pamut: nem géza vagyok, de a sokadik, mert a demokraták folyamatosan kitiltanak (pedig az igazságot is meg lehet szokni!)

wolves84lb 2016.10.05. 11:26:44

@röf: ha a szarossegű politikusoknak is van 3. gomb, tudod, te barom, a "tartózkodik", akkor az állampolgárnak is van. Rohadtul nem érdekel senkit, hogy neked ez magas, fideszcsicska, hess vissza orbán valagába.

pamut 2016.10.05. 11:27:20

@Scott Tenorman Must Die:
szóval a milliomodik fidesztroll vagy akinek nem teszik hogy nem rombolhatja szét a szabadon író blogokat. nahát, úgy meglepődtem....

wolves84lb 2016.10.05. 11:29:33

@röf:
"Azért kellett ez Orbánnak, hogy legyen mit odatenni a szavak mögé, mikor nem kér az ősemberekből.
Nagyon remélem, hogy ha mégis ránkhúznak pár ezer ilyen ordítozó retket, akkor csak és kizárólag oda fogják telepíteni őket, ahol tojtak elmenni szavazni.
És remélem hosszó drótra lesznek kötve, hogy helyben maradjanak évekig."

Látod, milyen ostoba kis fasz vagy? Mivel te elmentél, és nem-mel szavaztál, tulajdonképpen hozzájárultál, hogy a parlament beleegyezésével telepítsenek hozzád migriket. Úh ha mégis jönnek, te és kis 3.2M-s csordátok lesz az, akik között kisorsolják majd őket.
Még annyi eszed sincs, hogy felfogd, nem a migrik ellen szavaztál...szánalmas vagy.

wolves84lb 2016.10.05. 11:30:34

@Ballib cenzúrázók réme 18: batyufasz, már megint nem vetted be a gyógyszeredet, vagyis habony farkát? na futás vissza...

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.10.05. 11:32:27

Vitéz Alsó és Felcsúti Orbán Viktor főméltóságos nagyuramnak és gazdámnak jelentem, hogy a 3,3 milliós nemzeti színtiszta (és nem ál-) magyar csőcseléket összegyűjtöttem, a 2018-as győzelmünk után ezek készen állnak arra, hogy kivezessük velük az országot az EU-ból.

Ha kell, akkor módosítjuk az Aranybullát vagy Magyarországot (az igazi nemzetit és nem az Álmagyarországot!) műveleti területté nyílvánítjuk ahol bevezetjük az országos szintü fokozott ellenőrzést és statáriális nyaktilót az ellenzőkre.

Rogán Helikopter Antal
Magyar Vizsla tulajdonos és nem luxus életet élő parasztgyerek

Scott Tenorman Must Die 2016.10.05. 11:34:53

@pamut: mit romboltam szét? az igazság kimondása rombolás? fura egy logika.

Sir Galahad 2016.10.05. 11:35:38

Nem értem a baloldali ellenzék lelkesedését. Tény, hogy a kormányoldal is legfeljebb fél sikerként könyvelheti el az eredményt, de azért az tény, hogy a kormányzati álláspont kapott annyi szavazatot, amivel kényelmesen választást lehet nyerni. A távol maradók viszont kb. annyian voltak, ahányan minden bojkottfelhívás nélkül, lustaságból, érdemtelenségből egyébként is otthon szoktak maradni népszavazáskor. Erre mit lehet építeni? Nekem a baloldal eufóriájáról a szerb háború idején elterjedt mondás jutott eszembe: Ugrál örömében, mint szerb paraszt a lopakodón (a szerbek 1 darab amerikai lopakodót tényleg lelőttek, volt is örömünnep, de ez semmiben nem befolyásolta a háború kimenetelét).

pamut 2016.10.05. 11:36:13

@Scott Tenorman Must Die:
Na milyen "igazságot" mondtál te ki? :DD

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.10.05. 11:36:51

@röf: "Nagyon remélem, hogy ha mégis ránkhúznak pár ezer ilyen ordítozó retket, "

De boldog is lenne az ország ennyivel! Ehelyett itt van a magyaroknak a ti 3,3 milliós álmagyar-ruszki bérenc retek tömegetek.

birka menet 2016.10.05. 11:41:18

@Sir Galahad:

Orbán diktáror csúfosan megbukott. A világsajtó napok óta rajta röhög, de iszonyú nagyon.

Csak a világtól szinte már hermetikusan elzárt belhoni 9 milliós birkamagyarokat tudja azzal kábítani, hogy Hegyeshalmon túl nem léteznek más világok, csak az van a világon amit ő állít.

Sir Galahad 2016.10.05. 11:43:22

@birka menet: Ezt mennyiben válasz arra, amit írtam?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.05. 11:44:08

@röf: Sötét vagy. Látszik hogy egy szót sem értettél a posztból.

jandera 2016.10.05. 11:45:59

@röf: Egyszerűbb lett volna kiplakátolni a magyar béreket, adókat a migránsok útvonalán. Senki sem jönne...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.05. 11:46:09

@Sir Galahad: Milyen kormányzati álláspont? Ezzel az erővel arról is lehetne szavazni, hogy engedem-e hogy egy migráns megbassza anyádat. Bármennyire is utállak, nemmel szavaznék. Ez nem kormányzati álláspont.

wolves84lb 2016.10.05. 11:47:07

@Ballib cenzúrázók réme 18: a fideSS évente költ 80milliárdot, te buzicsicska...

Ans1979 2016.10.05. 12:27:29

@röf: Ha Orbán nem kérne az ősemberekből, akkor te például nem szavazhatnál. Ha ilyen hozzászólásokat olvasok akkor elkezdek kételkedni Darwin evolúciós elméletében.

Sir Galahad 2016.10.05. 12:30:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ebben van logika, többek között ezért is mondtam, hogy amit a kormányoldal elért, az legfeljebb fél sikernek nevezhető. Azt viszont továbbra sem értem, minek örül a baloldal.

röf 2016.10.05. 12:41:55

@Ans1979:
Csacsi gyermek, Darwin elmélete már régóta nyikorog....
El vagy maradva.

Kérdező. 2016.10.05. 12:46:50

Édesistenem... WTF?! Egy-egy kommentelő a sarki késdobálóban se tudna vitázni, mert azt a színvonalat sem üti meg... Tudom-tudom a véleményedet olyan mint a segglyuk, mindenkinek van de senki sem kíváncsi a másikért, de ez már döbbenet... Tisztelet a kivételnek...

pamut 2016.10.05. 12:57:34

hé, rohadék fideszes kollaboránsok!
hol vagytok a tónis helikopteres poszt alól?
nyalni kéne a fidesz seggét, miért nem álltok sorba?

chrisred 2016.10.05. 13:04:37

@pamut: Ez nem új felfedezés, a magyar polgárok egy évszázada európaiabbak, mint azok, akik irányítják őket.

élhetetlen 2016.10.05. 13:09:43

@morph on deer: Tegnap majdnem ugyanezt írtam neki. „Nem akarok belefolyni a vitába, csak egy észrevételt engedj meg. A kommenteket olvasva, úgy tűnik, hogy a nemmel szavazók jó része azt hiszi, azt szavazta meg, hogy nem jöhetnek az országba migránsok. Pedig nem. „Remélem hogy a többség véleményének megfleelően alkotmányba rögzítik, hogy soha semmilyen betelepítési programban nem veszünk részt”. Csak nem gondolod, hogy Orbán megkötözi saját kezét, lábát? Hogy képzeled, ha mégis aláír valamit az EU-ban, akkor majd hazajön, és visszakiabál, hogy de rám nézve nem kötelező ám, amit aláírtam? Nem, ő csak a döntés jogát akarja a parlamentnek, mert két évig biztosan, és várhatóan utána még négy évig ő a parlament. Magának akarja a döntés jogát biztosítani az alaptörvény módosításával, nem neked. És aztán úgy dönt, ahogy érdekei megkívánják. Tehát ne hidd, hogy te most megmentetted a nemzetet.„. Írhatsz, amit akarsz,nem zavarja.

Girhes Joe 2016.10.05. 13:41:06

Szavazásra jogosultak: 8 261 394 fő (100%)
Nem szavazatok száma: 3 282 928 (39,7 %)

Ennyike, saját magad leírtad a lényeget. Az ÖSSZES választó majdnem NEGYVEN százaléka Orbán szája íze szerint szavazott, és ebből a szempontból az már csak szájkarate, hogy ez most jogilag mit jelent (érvénytelent, de a régi szoci szabályok szerint ugyebár elsöprő eredménnyel érvényes lett volna).

A lényeg annyi, hogy ha veszünk egy átlagos parlamenti választási részvételt, mondjuk 5 millió főt (ez cirka 60,5 százalék), akkor annak a mostani NEM szavazatok a 65,7, azaz majdnem HATVAN százalékát adják!!!

Tehát:
a) vagy egy csomó ellenzéki is elment nemmel szavazni, vagyis ennyit ért a "sikeres" bojkott, még a saját szavazóik se hallgattak a balos politikusokra,
VAGY
b) tényleg ennyi Fidesz+Jobbik szavazó van, és akkor a baloldal helyében én most elkezdenék fosni 2018-tól, mert ebből nagyobb verés néz ki, mint 2010-ben.

Beáta Rigóné Szilágyi 2016.10.05. 13:42:47

@pamut: Jól van, Pamut. Ez a beszéd! :)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.05. 13:43:36

Csak így tovább Gyurcsány csicskák..

Eddig csak 2 millió mebert sértegetteteg, és gyűlölködtetek ellenük.

Most már 3 millió 200 ezer a célpont.

Még egy kicsit húzzatok bele, és kiesik az összes hazaáruló ballib a parlamentből !

Thx.

Dorinda41 2016.10.05. 13:49:44

@Sexual Harassment Panda: A munkaerőhiányt a kormánynak kellene megoldani, nem pár száz iszlamistának. Szerintem a kormánynak ez a dolga és nem hülye kérdésre, amire előre tudjuk a választ milliárdokat elkölteni. Ezt a pénzt pont arra lehetne költeni, hogy ne London legyen a harmadik legnagyobb magyar város. Meg kórházakra, meg iskolákra és még sorolhatnám.
Aki nem ment el szavazni, annak az volt a véleménye, hogy ennyi pénzt felemésztő h.lyeségre oda sem megyek, ahogy VV-t sem nézek, bármennyibe is kerül a tévé társaságnak.

figaro a lo 2016.10.05. 14:00:25

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Hamarosan valóra válnak az álmaid.

A svéd igazságügy-miniszter, Morgan Johansson kijelentette, hogy feljelenti Magyarországot, ha nem vesz át más országokból a magyar területen regisztrált menedékkérőket.

HaD 2016.10.05. 14:00:58

@Girhes Joe: Nincs jobb és bal! Kizárólag az MSZMP 98-as határozatait végrehajtó volt kisz és párttagok által behülyített magyar(pontosabban ők gojnak hívnak benünket)meg egy csomó akit nem hülyítettek be de fogalmuk sincs mit kezdejenek ezek ellen:(

HaD 2016.10.05. 14:07:21

@Dorinda41: Lesz hamarosam mégegy pici gondja a "kormánynak". Az osztrákok mezőgazdasági és egyéb betanított(picér/benzinkutas/bolti eladó/kőműves....)mu nkára kezdik tanítani(a nyelvoktatás mellett)azt a "csürhét" akik integrálhatatlanok. Rövidesen haztoják azt a cirka 80-100 ezer napi ingázót akik Ny. Magyarországra migráltak Kelet Mo.-ról...aztán a Ny. magyar városok megtelnek Kelet Magyar migráncsokkal akik k..vára nem tudják majd fizetni a k..va magas lakásbérleteket, amit aztán a Ny. Magyar Ingatlanlufisok szívnak meg...és így tovább:)

figaro a lo 2016.10.05. 14:29:01

@HaD:

Azért az osztrákok tudnak valamit.
A németeknek ezt elérni 10-15 év kell.

Sexual Harassment Panda 2016.10.05. 14:57:05

@Girhes Joe: Most még össze lehet mosni az Orbán miatt távolmaradókat azokkal, akik amúgy sem szavaztak volna.
Majd 2018 lesz a nagy erőpróba a ballibeknek, amikor otthonmaradással nem lehet majd kormányt alakítani.

nu pagagyí 2016.10.05. 14:59:59

Mivel a népszavazás érvénytelen, a Fidesz nem hivatkozhat arra, hogy a nép nyomására szövetkezik a szélsőjobbal az alkotmány kéretlen átírására. Innentől a Fidesz, a Betyársereg, Budaházy, az MTV székház felgyújtásában kezdeményező szerepet vivő Toroczkai, a katonai alakzatban menetelgető Magyar Gárda és persze a cigánygyilkosok pártjává vált. Az Orbán-féle "új egység" a magyar történelem legocsmányabb hagyományait éleszti újra egy népellenes szövetség keretében. Ha van még polgárnak nevezhető ember a Fideszben, jobb ha tudja, ő is cinkos lett.

röf 2016.10.05. 15:01:15

@Sexual Harassment Panda:
Úgy szoktak számolni, hogy velük van az ország lakossága, mínusz a Fidesz-szavazók.

nu pagagyí 2016.10.05. 15:03:23

@Sexual Harassment Panda: Látom, próbálod feldolgozni a bukott népszavazás traumáját.

2016.10.05. 15:06:07

@nem várt fordulat: Ne erőltesd! Akin narancshályog van, az csak azt látja, amit a kormány és a köztévé hazudik. Ezeket a valóság nem érdekli.

nu pagagyí 2016.10.05. 15:11:43

@figaro a lo: Nemakarásnak nyögés a vége. A pluszban felmerülő költségeket és a kötelezettségeink nem teljesítése miatt esetleg kieső EU-s támogatási pénzeket viszont jó lenne, ha a helikopterező korrupt disznók viselnék. Én szégyellem magam, hogy ilyen haramia államban élek. Téged csak sajnállak, mert valószínűleg egy ingyen hülye vagy.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.05. 15:12:20

@röf:

Pontosabban választások elött azt mondta a Ballib Összefogás konkértan, hogy:
"Aki nem szavaz, Orbánra szavaz".

Választások után meg azonnal áttértek a mostani választások utáni mantrára, hogy:
"Aki nem szavazott, az Orbán ellen van"

---
Ezt már évek óta minden választáson gyakorolják a ballibek, az agyatlanságukon már meg sem kell lepődni.. ;)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.05. 15:14:27

@nu pagagyí:

Tehét te azt szeretnéd, hogy a svédek idepakoljákj a Görögöknél nem regsiztrált, oda vándorolt muszlim migránsokat ?

----

Nem volt merszed választások elött ezt bevállalni ugye ?
Akkor még azt hazudtad, senki nem akar senkit idepakoni.
Hogy nincs is semmiféle kvóta.

Csakhát azóta eltelt három nap, így a muszlimok betelepítése mellett kampányolnak a hazaáruló ballibek.

nu pagagyí 2016.10.05. 15:18:17

@HaD: Pozsgai, Szűrös, meg a volt III/III-asok fontos beosztásokban? Csak találgatok, de azt hiszem elég jó hibaszázalékkal. Szerintem te is KISZ titkárból lettél goj. A szaremberség nem vész el, csak átalakul. A szarember annál lojálisabb, minél ocsmányabb és erőszakosabb a hatalom. A hatalom ideológiája mellékes.

HaD 2016.10.05. 15:23:15

@figaro a lo: Nem gondolnám...akit tudnak munkára fognak de lesznek jó páran akik kriminalizálódni fognak. Ép úgy mint a azok a németek akik lusták tanulni és lecsúsznak(tak). És ép úgy mint a török pár milló meg a balkáni pár millió akiket az elmút 40 évben szívtak fel és akik ma már a piszkos meló nagy részét is elvégzik...persze vannak és lesznek is bűnözők közülük(mint ahogy kelet Au. is tele van magyar és szlovák bűnözőkkel.őszintén szólva nem velük kellene foglalkozni hanem a hazai trutyival ami jelenleg részben eus pénzből zötyög(mint a 2000-es évek első fele csak az meg hitelből...)illetve bérmunkából meg abból hogy egy csomó ember elhúz...főleg fiatalok:( Na ez a szomorú jövő

nu pagagyí 2016.10.05. 15:26:11

@Ballib cenzúrázók réme 18: Nekünk kellett volna megvizsgálni, hogy jogosultak-e a nálunk regisztrált migránsok menekültstátuszra. Mi viszont ráömlesztettünk minden erre járót másokra és még baszogatjuk is őket. Most pótolhatjuk a házi feladatot. Egy szövetségben mindenkinek dolgoznia kell, nekünk is, aztán majd a kvóta megállapodás alapján, a ránk eső ezervalahány menekült feletti létszámot átpasszoljuk a többieknek. Aki nem minősül menekültnek azt hazazsuppolhatjuk, ha nem tartunk igényt a szakértelmére és munkájára. Nem teljesítettük a kötelezettségeinket, csak a pofánk jár. Szaros ingyenélőként pozicionálta kormányunk az országot.

Jakab.gipsz 2016.10.05. 15:29:02

A matematika tudománya, tudomány:nem madárbél jósda.

Következtetés képen 98:2 és ezt az eredményt kell figyelembe venni, a többi szavazó úgy döntött, hogy nem dönt. Aki pedig nem dönt az nincs, a nincs-re pedig nem lehet hivatkozni, logikus érvelés alkalmazásával.

Muszlin migrációval a következő gond van, éspedig a sííta-szunita viszály, Bagdad-ba és Szíriába ezért van polgárháború. A muszlinokkal jönnek, és a muszlin papok hozzák a gyűlöletet.

Hibbant libsik pedig azt gondolják, hogy egy ateista állam ezt a kérdést majd megoldja. A hagyományos zsidó-muszlin- muszlin viszálykodás, gyűlölködést a kifinomult keresztény kultúra körre ráerőszakolni, nyilvánvalóan csak egy elmebeteg ötlete lehet, pl. (Sorstalan-Soros szeret liberális istent játszani), gyanúsan sokat tesz ez ügy érdekébe.

Azt nem értem, Ti miért, értetlenkedtek.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.05. 15:30:20

@nu pagagyí:

Köszönöm az őszinte választ.

tehát migránsoakt akarsz pakolni az országba.

Kár hogy népszavazás elött fostál ezt így bevallani a haverjaiddal együtt.

De jobb később, mint soha.
Ideje megtudni mindenkinek mi a ballibek valódi terve !

HaD 2016.10.05. 15:39:03

@nu pagagyí: Pl.Pozsgai Központi Bizottságfi nyilatkozatait tessék elolvasni és abban ott az igazság...Gyurcsány/Kövér egy MSZMP-s alapítvány alelnökei voltak(egyidőben),a leggazdagabbak Demjén KB. tag volt és a másik mogul Csányi az ő KISZ titkára(és nem én)a Hitelbankban...abban akik 40%-os kamatot kért a "rendszerváltáskor" a magyar vállalatoktól...az olajszőkítő elvtársak akiknek a rokonai ma is igen jó pozikban űlnek...tessék utánaolvasni kicsit...Ja és a hogy a fenébe jön egy KISZ Titkárság a gojjá váláshoz főnök? Én csak egy szar gojnak születtem(lehet hogy kend meg a szebbik oldalon bibsinek) és az is maradok a magukféle szemében...

nu pagagyí 2016.10.05. 15:40:23

@Ballib cenzúrázók réme 18: Van kvóta, Orbán írta alá, hogy vállaljuk. Ez az ezer valamennyi már tény és mivel országunk egyszemélyes vezetője is jóváhagyta, kényszerről sincs szó. Te viszont nem arról szavaztál, amire gondolsz. Valami homályos felhatalmazást akartál adni a parlamentnek, hogy szavazzon bárhogy valamiféle külföldi állampolgárokkal kapcsolatban. Kényszer az EU-val kapcsolatban nem merülhet fel, mert mi is tagjai vagyunk, részt veszünk a demokratikus döntéshozatalban. A népszavazási kérdés megfogalmazói valószínűleg tatár támadástól tarthatnak, akik magukkal hoznák csecsen rabszolgáikat. Kérdés, mennyire veszik majd figyelembe a magyar parlament döntését letelepedésüket illetően.

nu pagagyí 2016.10.05. 15:50:21

@HaD: Azt mondtam, hogy a szaremberség csak átalakul. Szerintem az aki korábban MSZMP tag volt, vagy KISZ titkár és most is szocialista nem szarember, annak ellenére, hogy én nem feltétlenül szimpatizálok velük ideológiailag.

A szarember az, aki kizárólag a saját hasznát lesve csereberéli az elveit, kommunistából fasiszta, fasisztából liberális és vica-versa. Rengeteg ilyen ember van, és közűlük kerülnek ki a legvéresebb szájúak, nekik ugyanis mindig kompenzálniuk kell az árulásaikat.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.05. 15:56:58

@nu pagagyí:

Éretettem eddig is.

Korábban is írtad:
"Magyarország szerintem simán elbírna 1 millió embert."

Szerintem meg nem, és soha nem engedjük, hogy a magadfajta hazaárulók migránsokkal pakolják meg az országot, ahol családunkkal élünk.

Remélem te is veszed az adást, és nem fogsz meglepődni.

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.05. 15:57:00

@Medgar: "Viszont ha a kérdés ezt lett volna:
Elfogadhatónak tarja a tervezett EU-s betelepítést?
Akkor egyértelműen NEM lett volna a szavazatom."

Kár, hogy az EU nem betelepítésről határozott, hanem arról, hogy az eddig befogadottakat elosztják, és a kvóta szerint meghatározott mmenekült kérelmet kell elbíálni. Ha a magyar állam a rá osztott 1200 körüli menekült ügyében csak 2-nek adja meg a menekült státuszt, az a döntés a többi országra is mérvadó. Aki megkapja a státuszt, az itt marad nálunk, aki nem, azt kitoloncolják tőlünk. Ugye ezt nem tudtad?

A szezon nem azonos a fazonnal, de aki hülye, az is marad. Énekelte a Republik már huszon évvel ezelőtt.

Lucifer Morningstar 2016.10.05. 15:59:03

@Sexual Harassment Panda:

"De hát tényleg iszlamista vadember a 90%.
Nem fog a többség sem dolgozni, sem beilleszkedni.
Az sem igaz, hogy milyen remekül képzettek."

Ha ezeket vesszük alapul, ez igaz kb. a magyarok 70%-ra, ezen belül a nem nyáron barnultak 100%-ra, a különbség mindössze annyi, hogy nem iszlamista hanem keresztény vagy pogány vadember, és nekik még szavazati joguk is van.
Doszt tök mindegy ha többen vannak 1-2 ezer fővel.

HaD 2016.10.05. 16:04:27

@nu pagagyí:Ha arra céloz hogy véressszájú lennék csak azt tudom mondani hogy sajnálom. A töredékét átélhette volna annak amit jómagam és akkor nem hogy vérsesszájúzna hanem meglehetősen vissazfogottnak vélhetne. Erről ennyit. Ja esetleg az Stump István aki az egyik utód(orbán)kancellária minisztere volt és a nagy haverja a fideszes hős rendszerváltóknak annak az aoósa ki is volt barátom? Mitől voltak ezek a legények olyan "bátrak" a nyolcvanas évek végén? A maga MSZMP-ései meg KISZ Titkárai akik ma "szocialisták" vagy mit írt róluk hosszú évekre szarják szét a maga meg az uokái jövőjét csak a maga félék ezt benyalják és még tapsolnak is nekik.

Éva Lonkay 2016.10.05. 16:10:11

Aki nem ment el szavazni, arra hivatkozni nem lehet! Akik elmentek, azok nem kérnek sem arab, sem nigger bevándorlót Árpád apánk örökségébe. te meg bekaphatod a metélt fejtáddal, bandáddal együtt. Húzz haza izraelbe, az imádott őshazádba zsidó!a

Lucifer Morningstar 2016.10.05. 16:16:14

@Sexual Harassment Panda:

Buta vagy. Ha van tétje a szavazásnak egy kicsit többen mennek el. Itt nem volt, csak a birkák vonultak az akolhoz. Mindkét oldalról. Nem egy hithű orbánutálóról tudok akik elmentek most szavazni, 2018-ban is elmennek és ne hidd, hogy a csúti gyökértörpre szavaznak azért, mert most elhitték a hazugságokat és asszisztáltak a csúti tolvaj szabadlábon maradásához.

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.05. 16:25:24

@Éva Lonkay:

Árpád apánk öröksége a bevándorlás.Hehehe.

dunántúli gyerek 2016.10.05. 17:38:52

A csártok minden egyes adata hazugság, forrás nincs, ahogy szoktad..:)

Rogán tóni kiszervezte a haverjához - forrás megint nincs, de mivel valaki nyilván elvégezte a melót, szerinted az Rogán haverja, mert csak.

muhaahaahaha 98%

Larry Silverstein 2016.10.05. 17:40:56

Ballibek sikeresen elérték a kvótakampányukban hogy már nemcsak 2018ban valószínü a fidesz (valszeg 2/3os) győzelme, de 2022ben is.

Nem kívánok nekik ennél átütőbb sikert!

ProsTata 2016.10.05. 17:43:05

Az a jó hogy ezen a népszavazáson mindenki győztesnek tartja magát, miközben ugyanazt kapja mint a másik, aki szerinte vesztes. :-) Vajon ki veszi ezt észre először?
A kormánypárti, aki a központi jelszó kiadásáig dermedten nézte, hogy nem jön össze az a bűvös és kitűzött 50%? A kezdeti frusztráció után a központi iránymutatással bezzeg utána indult a papagáj kommandó... Most már el is hiszi amit mond! Sok légy nem tévedhet, egyél te is szart? :-)
Vagy a vérbeli ballib, aki elérte a kitűzött célt, hiszen a népszavazás eredménytelen volt és ezt úgy érte el vagy csúnyábban obstruálta össze, hogy esélye nem volt a szavazati arány fordítására.

Hülyét csináltak mindenkiből, aki egyik vagy másik oldalon elment szavazni. Arra volt jó az egész, hogy előtte és utána egymás torkát marcangoljátok. Mert gyűlölködni jó, a gyűlölködés olyan mint a szemellenző, a gyűlölködő ember a realitásokat nem érzékeli, a gyűlölködő embert irányítani lehet.

Valójában egyikőtök sem tudja megmagyarázni, tulajdonképpen miről is szavaztatok.
Merthogy ezen a népszavazáson semmilyen formában, arányban nem keletkezhetett volna olyan eredmény, ami alapján bárkinek is bármilyen jogilag megfogható kötelezettsége keletkezhetett volna. Merthogy a népszavazásnak erről kell szólni, a közvélemény kutatás nem ilyen!
A népszavazási kérdés megszövegezése -ha nem nézem, hogy a hatályos népszavazásról szóló törvénynek sem felel meg-, igazán ügyes... :-)

ProsTata 2016.10.05. 18:13:25

@ProsTata:
Kimondottan zavaró Magyarország jövőbeni kilátásának szempontjából, hogy a népszavazási kérdésnek csapdáját egy viccpárt ismerte fel.
"Hülye kérdésre hülye választ!"
A sok magát komolynak tartó párt, szervezet meg ugrott bele kútba a másik után és kajálta a gumicsontot. Na jó volt amelyik a végére rájött talán, de az is lehet, hogy csak azt ismerte fel, hogy a szavazataránnyal nem lehet vereséget mérni a gyűlöletkeltésben profibb és ehhez eszközökkel rendelkező kormánypártra.

Larry Silverstein 2016.10.05. 18:50:52

'Egy most megjelent szakvélemény szerint a legtöbben csak közös szilveszterezésre indultak, és spontán csatlakoztak a Kölnben elkövetett tömeges szexuális zaklatásokhoz.'

index.hu/kulfold/2016/10/05/koln_zaklatas_szakertoi_velemeny_mti/

A német média továbbra is hülyére veszi az embereket. A fenti cikk migrisimogató gusztustalanságán kívül meg sem említi, hogy KIZÁRÓLAG AFRIKAI KANNIBÁLOK erőszakoskodtak, azt viszont többször is elmondja hogy nem direkt csinálták, csak hangulatba jöttek...

phejjj

pamut 2016.10.05. 19:59:08

@Scott Tenorman Must Die:
erre az ostobaságodra gondolsz?:
"8,6 milliárd, ne hazudj Andris"

óhajtod hogy röhögve cáfoljam vagy inkább megkíméled magad a feltrancsírozástól?

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.06. 09:20:37

@Scott Tenorman Must Die: "A központ közölte azt is, hogy a kormány semmilyen tűzijátékot nem szervezett vasárnap. Vagyis a népszavaazás estéjén a Dunán látható tűzijátékhoz a kormánynak nincs semmi köze."

Még szerencse, hoyg ezt közölték, én balga azt gondoltam, hogy a Viktor szeme szórta a szikrát mérgében.

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.06. 09:52:28

Egy kicsit bővebben arról, hogy miként is néz ki az a becsaptak a minisztertársaim kijelentés.

nol.hu/belfold/menekultek-kvota-europai-tanacs-orban-viktor-1634933

Medgar 2016.10.06. 12:21:51

@látjátok feleim szümtükkel: Igen hülye vagyok. Csak tudnám, hogy Juncker meg a komplett Európai Bizottság mit izmozik ezzel, ha te már megmondtad a tutit.
www.origo.hu/nagyvilag/20160928-juncker-ragaszkodik-a-migracios-kvotahoz-uzent-kelet-europanak.html

pamut 2016.10.06. 16:10:49

@Scott Tenorman Must Die:

:DDD

ja, ha a kormány hazudik akkor az neked szentírás? :DDD

amúgy:
"A kampány költsége természetesen jóval 100 milliárd ft fölött van. De inkább 2000 milliárd fölött.

Pl. a komplett MTVA kampány-üzemmódban tolja másfél éve (meg most is). Ennek éve költségvetése 80 milliárd ft.
+ ott a TV2, a fideszes rádiók, tv-k, újságok, az összes fideszkurva propganadamédia, amik szintén mind közpénzből vannak kitartva

De az egész kormány, az összes képviselő, az egész államigazgatás, nem csak országos szinten de a megyékben, városokban, falvakban is, mindenhol ezt tolta.

az állam az intézményes működését másfél évig orbán velejéig rohadt, hazug és aljas uszító gyűlöletkampányának rendelte alá.

ennek ára százmilliárdokban mérhető csak."

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.06. 19:15:50

@Medgar: "Igen hülye vagyok."

Szerintem ha te mondod, biztosan igazad van. Kétszer is.

Filó FiBi Béla 2016.10.07. 08:42:51

@Jakab.gipsz: az esetleg nem opcio hogy azért szart bele az egészbe a másik fele mert nem akarta rábizni a döntést a jelenlegi faszkalap buzi korrupt országgyűlésre?nem akarta h gyurcsányok szijjártók orbánok matolcsyk rogánok ugassanak bele?olyanok akik 5ft megcseszik az anyjukat is..de amugy migránsot se akartak!
Szarházi hazug bandára nem bizok ilyen felelőséget!
Vannak opciók még!

csunyatir 2016.10.07. 10:24:02

@morph on deer: Erről a blogról az autópályás vicc jut az eszembe.
Egy hülye jön szembe? A frászt száz!
Meg kéne már érteni, hogy az iszlám inváziót nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában a túlnyomó többség nem akarja. Nem lenne nagyon más eredménye a mienkhez hasonló népszavazásnak bárhol Európában.

morph on deer 2016.10.07. 11:10:56

@csunyatir:
Hát hogyne!
A baj csak az, hogy ez a parádé kb lófaxt sem ér - az indulatok szításán kívül, pro és/vagy kontra.
Márpedig felhergelt, indulatos ember általában nem ésszel dönt.
Pedig minden értelmes elemzés arra mutat, hogy egyedül nem megy, hiába ez a turbómagyar hőzöngés, ezt a globális problémát nrm Orbán és a kommandósai fogják megoldani a Stadionok megállóban...

Itt jön be a képbe az autópályás hasonlat, egyébként.
Ideje lenne már felfogni, hogy a passzátszelet nemcsak nem mi fújjuk, de megállítani sem tudjuk!
Hogy mit lehet akkor mégis tenni?

Kooperálni!
Teljesen biztos, hogy "küzdekem" meg a "csata",stb Brüsszellel csak arra jó, hogy még jobban beleássuk magunkat a konfliktushelyzetbe.

Ha lenne annyi szürkeállomány a megfelelő helyen amennyi kéne, akkor Magyarország egy kidolgozott, működőképes javaslattal állna elő, mondjuk a líbiai partszakasz elfoglalását szorgalmazó orbáni balfaxság helyett, ami elondíthatná az egy egységes megoldás felé történő elmozdulást.

Ehelyett "magyarkodunk" mert az "hősies" - és kurvára nem értjük, hogy ez sehol sem működik!
Még a Stadionok megállóban sem, bár a fülvédő láttán szerintem azonnal megtorpant pár terrorista...

Persze így is lehet, csak nincs semmi értelme.

csunyatir 2016.10.07. 11:25:15

@morph on deer: Sajnos ez a baj veletek! Nagyon jól mutatja a hozzászólásod, hogy a permanens antiorbán gerjedelem teljesen elvette a józan eszeteket! Ez nem a stadionok, " a magyarkodás" meg miegymás problémája, hanem egy nagyon súlyos európai válság amit meg kell oldani. A magyar javaslat erre az Európán kívüli ellátás, és segélynyújtás, az európai határőrizet megerősítésével.
Szerencsére a szavazók túlnyomó többsége nem a düh, és a bamba naivitás alapján döntött.

morph on deer 2016.10.07. 11:45:20

@csunyatir:
A "veletek" nem működik, semmi közöm senkihez.
Az "antiorbán" stimmel - jobb hely lenne Európa, ha "orbánmentes övezet" lehetne végre, Magyarországgal együtt!

Az orbáni "javaslat" annyira új, jogy az öbölháboruk idején már így működött jópár helyen.

Ha nem lesz közös megoldás, semmilyen megoldás nem lesz, hiába ad rá még gázt a Viktor az autópálya rossz oldalán! És hiába nyomulnak még ketten mögötte!

Érdemes lenne felfogni azért, hogy neki sokkal fontosabb próbálkozni egy valamilyen vezető szerep elérésével az EU vezetői között, mint az, hogy valódi, működő megoldást találni erre a problémára.
Az pedig nem látszik valószínűnek, még a kézcsókok ellenére sem :)
Sajnos a diplomáciát nem tanították a Felcsút SE edzésein, aztán most ez van.

morph on deer 2016.10.07. 11:56:14

@csunyatir:
"Szerencsére a szavazók túlnyomó többsége nem a düh, és a bamba naivitás alapján döntött."

Miről?
Hogy kelljen a parlament jóváhagyása egy esetleges "betelepítéshez"?

Nagy kaland!

Akkor sem lenne jelentősége, ha a szavazás érvényes lett volna, tudod te azt? A "betelepítés" meg arról szól, hogy Magyarországon folytatnák le pár ezer menedékkérő kérelmének elbírálását, és nem többről!

Az, hogy te másképp gondoltad/gondolod az szomorú, mert soha nem volt másról szó, erre írták ki a népszavazást!

Tehát nem a "muszlim hordák" megállításáról szavaztál, hogy tudd...
Az nem elég ugyanis, hogy 'közben te arra gondoltál', az akkor sem lenne elég, ha mindez érvényes lenne.

De még nem is az!

csunyatir 2016.10.07. 14:19:44

délutáni felzárkóztató foglalkozás keretében felírom a táblára neked meg azoknak akik még mindíg nem értik:
- a menekülteljárás lefolytatása (némi eufémizmussal) == betelepítés csak Németországban 200 ezer hivatalos eljárás keretében kiutasított "menekült" mászkál, él ki tudja hol...
- a "pár ezer" eljárásról beszélni igencsak bamba naivitás. Se Merkel, se Junker következetesen nem beszél felső limitről.
- közös megoldás egyenlőre nincs az EUban. Van magyar (kerités, határzár) van görög, olasz német stb.
- a népszavazás arról szólt, hogy NEM AKARJUK, HOGY HELYETTÜNK ÉS RÓLUNK MÁSOK DÖNTSENEK! Miután a 3,3 millió magyar ezt gondolja az ebből következő törvények megalkotása a parlament dolga. Ezért kellett a népszavazás.

remélem leírtad a füzetbe, és hétvégén átveszed. még 1x.
süti beállítások módosítása