Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Vízbe szórt milliárdok - vizes VB Orbán módra

2017. július 13. - Béres András

 

 

vizbe_szort.jpgA vizes VB szervezése iskolapéldája annak, hogy működik a Fidesz kormány. Nem tudhatjuk, hogy a lassan üzemképtelen 3-as metróval eljuthatunk-e a rendezvény helyszíneire,  

épp a héten halt meg tragikusan egy kislány, akit nyitott mellkassal kellett átszállítani egy másik kórházba, mert nincs pénz arra, hogy a Gyerekszív Klinikának saját CT-je legyen.

Eközben presztízsberuházásra semmi sem drága. A haveri cégeknél, átláthatatlanul elköltött közpénz sokszorosa a tervezettnek. Cserébe silány minőségű, később nehezen hasznosítható projektek épültek.

Mennyibe is kerül nekünk a Vizes VB?

A VB költségei folyamatosan emelkednek, már az eredetileg tervezettnek több mint négyszeresére nőttek, a tervezett 38 milliárd forinttal szemben, várhatóan meghaladják majd a 170 milliárdot.

Így minden magyar adófizetőnek - Önnek is- legalább 42 000 forintjába kerül ez a presztízsrendezvény. Én is szívesen megnézem a versenyeket, de ennyiért nem vettem volna rá jegyet, ahogy sok más magyar állampolgár sem.

A költségek akkor kezdtek igazán elszállni, amikor kiderült, hogy kiszállunk az olimpiarendezésből a lakossági tiltakozás miatt. Sajnos a népakarat ellenére a kormány mindenképpen sportrendezvényre akarja elverni a már leosztott összeget.

Egy 2015-ös törvény szerint „a világbajnokság megrendezésével és szervezésével összefüggésben lebonyolítandó közbeszerzési eljárások tekintetében az ajánlatkérő minden esetben jogosult a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti, rendkívüli sürgősségre alapított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására."

Így a pénz elköltésekor még a szokásos irányított közbeszerzést is kerülték, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráson osztották le a munkákat Fidesz közeli cégeknek. Arcpirító, hogy az elszállt költségek fedezésére például a szociális és gyerekvédelem területéről vont el 90 millió forintot a kormány.

A kétórás budapesti nyitóünnepség megvalósításának összköltsége megközelítőleg 3,4 milliárd forint lesz, ennek részleteit az illetékesek nem hajlandóak megosztani a nyilvánossággal. Az esetleg fellépő világsztárok sorozatos lemondása után nem tudjuk mit is kapunk ennyi pénzért. Összehasonlításképpen, a Sziget nagyszínpada hangosítással, az összes világhírű előadóval egy hétre körülbelül feleannyiba kerül, mint a 120 perces megnyitó ünnepség.

Durva példa a pénzszórásra a 2,1 milliárdért épült Batthyány téri ideiglenes szupertoronyugró-torony ahonnét 15 millió forintba kerül majd minden egyes pontozott ugrás. Ez esetben Orbán tanulhatott volna orosz példaképétől, mert a magyar torony épp nyolcszor került többe, mint a Putyinék által a kazanyi úszó VB-re épített hasonló célú létesítmény.

 

Silány minőségű megvalósítás

Sajnos csak az volt a fontos, hogy kormányközeli cégek nyerjenek és tovább nőjön Orbán Viktor strómanjainak, Mészárosnak és Garancsinak a vagyona. Az extraprofit számolgatása közben nem maradt idő rendes munkára. A haver cégek amellett, hogy  szemérmetlenül túláraznak és  átláthatatlanul működnek, verseny híján nincsenek rákényszerítve a minőségi munkára.

Elfogadhatatlan, hogy egy hónappal az átadás előtt beszakadt a Dagály sétány burkolata és a méregdrága Duna Aréna az első komolyabb eső során beázott, A rendezvény egyes helyszínei még mindig nincsenek készen, és ezek egy része nem is készül el teljesen a VB-re. A Balatonfüreden nincs még kész a parkolóház, kicsi az esélye, hogy az utolsó pillanatban megfelelő állapotban átadják. Biztosan nem készülnek el a Bibó István Szakkollégium felújításával a vizes vb kezdetére, pedig az eseményre érkezőknek adott volna szállást az épület.

 

Az embereket tudatosan félretájékoztatják

Elvben 350 000 látogatót emlegetnek, ennek ellenére állítólag csupán 130 000 jegyet bocsátottak ki. Ezeket ugyan eladták, de a különbözetet senki sem tudja, sőt, nem is akarja megmagyarázni.

Szántó Éva, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy a látványosnak és színvonalasnak ígérkező nyári magyarországi eseményt a televízióban a becslések szerint csaknem hatmilliárdan fogják látni, és így megismerik Budapest kiemelt turisztikai értékeit is.

Ez a szám nyilvánvalóan hazugság, hisz a riói olimpiát  3,4 milliárdnyian, míg  a 2014-es foci-vb-t 3,2 milliárdnyian látták. (A Föld lakossága jelenleg összesen 7,8 milliárd körül van, de ebből sokan nem jutnak televízióhoz és van köztük számos csecsemő is...)

 

A fővárosiak és a balatonfürediek környezetpusztítást, kényelmetlenségeket és később használhatatlan, átgondolatlan létesítményeket kapnak

 Az építkezést durva  természetpusztítás előzte meg, közel 100 fát vágtak ki  emiatt az egykori Dagály strand területén. A budapestiektől elvettek egy strandot és egy parkosított területet, de egyelőre nem kaptak helyette semmit: a budapesti uszoda hónapok óta használhatatlan, a Duna parti "sétányt" az autósok közlekedési és parkolási igényeihez igazították.  

Az előkészületek hónapok óta közlekedési fennakadásokat okoznak a budai alsó rakparton és a Dagály környékén. Balatonfüreden is megnehezítették a lakosság életét, az építkezésekkel ellehetetlenítették az eddigi szezont, még a hagyományos borfesztivált is későbbre kellett halasztani.

A vizes vébé egyébként is komoly közlekedési fennakadásokat okoz Budapest közlekedésében, lezárják miatta a Lánchidat és több helyen a rakpartokat is. Sok megszokott helyen nem lehet parkolni, de ez csak a helyszínen derül ki. Emellett a buszsávokat is a VB szervezőinek rendelkezésére bocsátják.

Egyelőre nem ismert az elkészült uszoda hasznosítási modellje, a havi egymilliárdos fenntartási költségű komplexumhoz nincs üzemeltető, a kormánynak ötlete sincs, hogy mit kezd vele a VB után.

A szervezetlenség miatt esélyes, hogy országimidzs-építés helyett kínos blamázst lesz az eredmény, csak abban reménykedhetünk, hogy a sportolóink az Úszószövetség botrányai ellenére a tőlük megszokott világszínvonalú teljesítménnyel némileg feledtetik ezeket a bakikat.

 

Mit teszünk mi?

Mivel felháborító a beruházás költségének exponenciális elszállása, különösen mivel 5 miniszter is tagja a szervezőbizottságnak, a Párbeszéd  felszólítja a kormányt, hogy:

  • ne titkolózzanak, hozzanak nyilvánosságra minden a  Vizes VB-vel kapcsolatos szerződést,
  • adjanak részletes, alátámasztott magyarázatot miért kerültek sokkal többe a beruházások  összehasonlítva a riói, londoni olimpiai illetve a kazanyi VB  hasonló létesítmények költségeivel,
  • indokolják meg, miért nem foglalkoztak a nemzetbiztonsági kockázattal, amikor az Antenna Hungária alvállalkozójaként orosz szoftverfejlesztő cégeknek  szervezték ki regisztrációk kezelését, azaz a személyes adatokat gyűjtését és kezelését! (Időközben Lázár miniszter úr a helyes utat választva igyekszik kihátrálni ebből a szerződésből, ennek ellenére kérjük nyilvánosságra hozni a szerződést és tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy milyen anyagi és jogi következményei lesznek a szerződés felmondásának.)

 

Amennyiben nem kapunk megnyugtató válaszokat a VB befejezéséig, úgy szeptemberben kezdeményezzük parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a költségvetés kivizsgálása ügyében, annak érdekébe, hogy kiderüljön bizonyítható-e a korrupciós gyanú.

Én addig is a barátaimmal követem a Vizes VB sporteseményeit:

baywatch.png

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr2012661721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2017.07.14. 12:58:17

Milyen érzés lehet azt fikázni, amire a ballib kormányzás alatt nemhogy pénz, de még remény se volt....

guvat 2017.07.14. 13:02:07

A ballib oldal önként levágatná a bal heréjét, ha cserébe el tudná érni, hogy kudarc érje a kormányt. Nem változtak ezek semmit...

lógás Hugó 2017.07.14. 13:18:50

Ha sikeres lesz, lesz mea culpa?

Tom66 2017.07.14. 13:20:58

Ismét egy sunyi, simlis, rosszindulatú iromány. Tudtok egyáltalán bárminek is örülni vagy büszkének lenni valamire. Persze, érthető az elkeseredés, ugyanis Demszky vezetése alatt semmi nem épült és szépült.

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.07.14. 13:22:59

7 ev alatt a mindossze annyit ertek el a libbantak, hogy minden teren az altalanos kudarcban, osszeomlasban remenykednek.
Es meg vannak sertodve, hogy ezt a politikai iranyt senki nem tamogatja.

Evel Knievel 2017.07.14. 13:33:32

Béres András,

Mint tisztességes, a demokratikus játékszabályokat betartó állampolgár, a politikai nézeteimet és ellenszenvemet a maga politikája, a maga fajtája és ideológiája ellen egy szavazófülkében fogom kifejezni.

Mint magyar ember és hazafi, az utcán. Nem fogom keresni, de ha véletlenül találkozunk nagy a valószínűsége annak hogy felrúgom mint egy bolond gombát. Elegem van a haza és nemzet gyalázásból amit folytatnak. Elfogadhatatlan és sértő az a mód ahogy módszeresen alázza a saját ( ? ) hazáját és annak azon polgárait akik nem értenek egyet, az óvodások szintjén leledző, ostoba és ártó szándékú politikájával. Sehol a világon nem lehet ezt sokáig büntetlenül csinálni.

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.07.14. 13:34:06

@lógás Hugó: "Ha sikeres lesz, lesz mea culpa? ""

Ha sikeres lesz, akkor jo elore megirt cikkekben fogjak elmagyarazni, hogy ennek a sikernek semmi koze a kormanyhoz, es felhaborito, hogy a sportolok sikeret kisajatitja maganak az orbanrezsim.

El fogunk jutni odaig, hogy bar jelenleg mindenrol szemelyesen Orban Viktor tehet, ha sikeres lesz, akkor kifog derulni hogy Orban Viktor az egeszrol nem tudott semmit, sot kifejezetten ellenezte a vizes vilagbajnoksagot, es megis mekkora siker lett.
Vagyis a siker, Orban kudarca.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.14. 13:43:56

Átkozódnak ma a ballibák, nehezen lehet a magyar sikereket feldolgozni nekik. Egész életemnen utáltam a sportot, de most röhögök az egészen. A ballib megmondóemberek most kénytelen lesznek két hétre bedrogozva magukat romkocsmákban seggtámcot járni, mert másképp nem lesznek képesek túlélni a VB-t. Már láttak ezt tavaly a foci EB-n, amikor a ballibák átkozódva jártak pszichológusokhoz minden magyar pontszerzés után, de most a mostani esemémy már túl sok: keménydrog kell.

consul 2017.07.14. 13:45:50

Ki az a Béres András? Mi az a Párbeszéd?

szemétpasi 2017.07.14. 13:45:55

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk:

A neved kicsit vicces miután a kormány egy szolid 3000 milliárdos egyösszegű magánnyugdíj ellopással tette le névjegyét...

Amúgy persze valahogy le fog folyni a VB. Mindig lesz valahogy.

Csak éppenséggel ennyiért szarul megszervezni a dolgokat elég ciki. Nem is értem hogy lehet védeni ezt az egészet. 2 nappal a megnyitó előtt keresnek élővágó rendezőt meg operatőrt? A siettség miatt többszörös áron épített dolgok nem készülnek el időben? 6 milliárd nézőt vizionálnak de végül 130.000 jegyet sikerül eladni? A híresen korrupt oroszoknál is drágábban építünk?

Azért én sürgősen elgondolkodnék a helyedben ezeken és ha továbbra is csak "dewahhsafjasőofasLIBERÁLISOKsmnafasáfas" jön ki belőled akkor próbáld ki, hogy nem lélegzel. Állítólag levegő nélkül életed végéig el tudsz lenni..

2017.07.14. 13:47:18

Öröm olvasni a kleptokrata, fideszfasiszták ájvékolását. Persze, hogy minden jó és szép, mivel ez az undorító, aljas rablóbanda alaposan megszedte magát a túlárazott kivitelezésen, miközben szokás szerint gány munkát végeztek. (A primitív, tanulatlan csőcseléktől jobbat nem is lehet várni.)
A bolond barom ott lesz az ünnepségen, vagy Grazba kellett gurítania a hordó hasát? Hogyan nyeritek meg a választást, ha a főni végleg megtorzul, a magasan ülő csicskásai egymás torkának esnek? Imádkozzatok, hogy valami új gyógyszert találjanak a felcsúti dagadék bajára, mert különben jön a gumiszoba. :-D
Soros, emúúútnyóóócéév, migráncsok! XD

Evel Knievel 2017.07.14. 13:49:02

Az ellenzéknek nevezett liberális köcsögbanda megint ( soha ) nincs képben azzal kapcsolatban hogy mit is akar a nép vagy mi tetszik neki..

" A Kutatópont reprezentatív felméréséből kiderült: a magyarok 83 százaléka sikeres szereplést vár a budapesti vizes világbajnokságon.
A Kutatópont 2017. július 11. és 13. között kérdezett meg 1000, 18 éves és idősebb magyarországi lakost reprezentatív mintavétel segítségével a most kezdődő magyarországi vizes világbajnoksággal kapcsolatban. A megkérdezettek közül alig van olyan, aki nem hallott még az eseményről (100 megkérdezettből 91 hallott róla), és közel kétharmaduk (65%) örül annak, hogy Magyarországon rendezik a FINA 2017-es eseményét. A pozitív várakozás jellemzőbb a nagyobb városokban élőkre, illetve a magasabb iskolai végzettségűekre.
A megkérdezettek túlnyomó többsége (83%) a sporteredmények szempontjából sikeres szereplésre számít és mindössze töredék (6%) gondolja azt, hogy sikertelen lesz (a maradék 11 százalék nem tudja ezt megítélni). Szervezés szempontjából is sikerre számít a többség (59%).
Elsősorban a televíziós közvetítések segítségével fogják követni az eseményeket a magyarok (56%), de 5 százalék élőben is tervez részt venni a rendezvényen. A helyszíni részvételt preferálók (és egyáltalán az eseményeket követők) között felülreprezentáltak a budapestiek, a férfiak, illetve a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők. "

Evel Knievel 2017.07.14. 13:51:57

@szemétpasi: Valóban szemét lehetsz. Meg ostoba is. Faszkalap, a magány nyugger pénztárad után a hozamot, ha volt, megkaptad. Ha nem volt akkor mondjuk azért nem mert pl az AXA ( francia köcsögök ) ellopták. A befizetéseid alapja, tehát az a rész ami nem hozam,nem hozam mindig is az államé volt. Ha ezt nem vagy képes fölfogni akkor szavazni se járj.

kergelepke [UK] 2017.07.14. 13:52:03

Nagy a sötétség... arra számítok hogy mindenki elküld a francba mint ballib, mittudomén milyen idiótát, de: felcimkézés nélkül, el tudná valaki magyarázni hogy a nemzeti büszkeségen túl, miért éri meg elkölteni a 170 milliárd forintot, ahol 7-8(!) milliárd bevételre számítunk? Vagy minél nagyobb a kiadás, annál nagyobb a nemzeti büszkeség? Költségvetés az smafu?

tiszafa 2017.07.14. 14:03:19

Mit teszünk mi?
Hazudtok és össze kevertek mindent.
Összeadjátok az almát a körtével.

ZX 2017.07.14. 14:51:27

@röf: @guvat: @lógás Hugó: @Tom66: @270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk: A sok kis fideszpatkány elmagyarázná, hogy milyen sikernek kell örülni? Annak hogy megnyerjük a világy legkorruptabb országa címet? Hogy világrekord áron építtettünk fel el sem készült szar dolgokat amik még a nyitás előtt tönkremennek?
Hogy a méregdrága wifi külföldre (ki tudja kiknek) továbbítja a használók személyes adatait? Erre azt mondják, hogy akkor ne használjuk? Örülnék én az ország sikerének, csak jelenleg nincs miért. Ti is jobban tennétek ha kihúznátok a fejeteket a zorbán seggéből.

2017.07.14. 14:52:42

@kergelepke [UK]: erre ne várj választ, amíg a narancskomcsi párttitkárok nem egyeztetnek az oroszokkal, addig ezek a bérkommentelők nem kapják meg milyen hazugságot kell épp nyomni, ezért csak a szokásos hazugságokat nyomatják, meg elmult8 éveznek :) az fel se tünt, hogy szerintem a párbeszéd nincs összesen 8 éves, szóval nemtom mire.

rigolya2 2017.07.14. 14:54:13

@röf: khm...

Ahogy a cikkíró is említi: EKKORA KÖLTSÉGEK NEM ÉRIK MEG AZ ESEMÉNY MEGRENDEZÉSÉT!

ERGO: HA A BALOLDALI KORMÁNYOKKAL JÖN, AKIK NEM RENDEZTEK ILYET: MINEK IS RENDEZTEK VOLNA: REÁLISAN LÁTTÁK A LEHETŐSÉGEKET ÉS KÖLTSÉGEKET!

rigolya2 2017.07.14. 14:55:41

@lógás Hugó: Mi a sikeresség most???

A költségek már 6x-osak...

Egy olimpia ekkora túlköltéssel már drágább lenne, mint egy új atomerőmű!

rigolya2 2017.07.14. 14:56:56

@Tom66: khm...

4-es metro sem épült, ugye?!

Érdekes a szelektív agyatlansága!

guvat 2017.07.14. 15:11:12

Rettenetes érzés lehet azoknak, akik egy írásbeli érettségit sem tudtak botrány nélkül megszervezni és életük csúcsprodukciója az Időkerék, hogy kénytelenek látni a sorozatos sikereket... Nincs IMF, nincs túlzott deficit eljárás, már a felminősítések is elkezdődtek...szar az élet...
Ti meg Gyurcsánynak hála véglegesen a veszélyességi küszöbérték alatt maradtok és az üvöltésetek is inkább szánalmas, mint zavaró!

Aurora86 2017.07.14. 15:19:52

Ez egy nagyon ostoba írás. Semmiféle blamázs nem lesz, miértm lenne. Mindig is tudtunk szervezni ilyet, ez így volt már a nyolcvanas évektől.

ZX 2017.07.14. 15:22:32

@guvat: Rewttenetes érzés lehet egybites fideszdroidként megpróbálni gondolkozni és esetleg észrevenni, hogy nem csak gyurcsótány és hazaáruló viktor létezik.

röf 2017.07.14. 15:23:21

@rigolya2:
Vaze, ellentétben a libbant időszakkal, amikor a betévő falatra is ájemef kölcsönt kellett fölvenni, itt úgy forog a gazdaság, hogy ilyen pazar.. vébét is simán betuszkolunk a kőccségvetésbe.
Irigyelik igaaz? Nem? De. Kilenc....
Elmehet a sivár, mindent fikázó, programmal nem rendelkező gagyiellenzék.

Consuela NO NO 2017.07.14. 15:31:49

nna, egy újabb jóslat. ebből következik, h tuti siker lesz

ZX 2017.07.14. 15:33:09

@röf: Látom elvtárs a copy / paste már megy, gondolom a pártszékházból lökik mit kell idehánynod.

rigolya2 2017.07.14. 16:35:06

@röf: vaze!

Egy világgazdasági válság is volt az IMF előtt...

vaze!
2010 óta milyen válság is volt, hogy fel kellett használni 3.000 mrd mnyp-pénzt, 50 új adónemet bevezetni, lerohasztani az eü-t és oktatást, s a közszolgáltatásokat is kivéreztetni?!

Ezután még ide is szórnak milliárdokat, bár az EU támogatásán élünk... Hát még Paks2 és az olimpia milyen sokat hoz majd a konyhára... ja nem, csak visznek!

legális 2017.07.14. 16:47:23

Te Béres András aljasul kezded a cikked.
Biztos vagy annak a bukásában, amin tízezrek dolgoztak, pénzért, önként sport és hazaszeretetből.
Idekutyulsz egy a VB-től független körülményt, a 3-as metrot.
A legnagyobb szar viszont az, hogy nem átallod a kórházban meghat gyereket idehozni (tulajdonképpen ezt tartom aljasságnak, a többi az csak rosszindulat, vagy tudatlanság), holott te is olvastad eddig10+ életmentő műtétet hajtottak rajta véget, és az sem segített volna rajta, ha van ott CT, és hogy rendgeteg pozitív beavatkozást csinált a kórház ezzel a felszereltséggel.
Amúgy rogyjon rátok a budi, mert ti mertek kicsik lenni, azért nem kívánok nagyobb építményt az ilyen destruktív kupacokra.
Tényleg nem szoktam ingerülten irogatni, de a megnyitó napján ennyire mocsok posztot képzelni sem tudok.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.07.14. 17:01:37

"Amennyiben nem kapunk megnyugtató válaszokat a VB befejezéséig,..."

Ennyire sürgős lett, te bunkó? Majd amikor vége lett, akkor el lehet kezdeni az ostromot, de addig is inkább menj ki tapsolni a versenyzőknek, és szoríts azért, hogy a mi *közös hazánk* sikeres rendezőként mutathassa be a világnak ezt a VB-t. Az ugyanis minden itt élő érdeke. Utána mehet a vizsgálódás.

röf 2017.07.14. 17:31:40

@rigolya2:
Válság? De hát az hozzánk nem gyűrődött be...
Manyup? Először is azt kell föllógatni, aki kötelezővé tette.
A lyukat a nyugdíjkasszában meg a költségvetés majd rendezi...
A 8% működési költség meg úgy teljesen reális a kasszáknál...persze.
Új adónem? Logikus. A bérek adóztatása helyett a fogyasztást adóztatják. Volt ami eltűnt, volt ami megjelent. Az új adónem miatti jajveszékelésbe bele kéne keverni az egykulcsos szja-t, a családtámogatást, az otthonszerzési támogatást. Vagy ami jön az természetes, ami megy, azért meg sivalkodunk?

Bambano 2017.07.14. 17:46:14

@Evel Knievel: az, hogy a sportolók sikeresen szerepelnek és/vagy ezt várja tőlük az átlagember, semmit nem jelent abból a szempontból, hogy a kormányközeli cégek még sikeresebben szerepeltek a ki sem írt közbeszerzéseken.

irányított kérdésekkel pedig bármit ki lehet hozni egy közvéleménykutatásból.

2.1 milliárdot kifizetni egy építőipari álványzatból összetákolt toronyért az már a pofátlan rablásnak az a szintje, amit még putyin se mert bevállalni. és utána lebontják, semmi haszna nem lesz, nyoma se.

az ország sorozatos sikereit max. az alacsony sorszámú fidesz párttagkönyvvel rendelkezők látják. számukra szemész szakorvos meglátogatása javasolt.

Bambano 2017.07.14. 17:47:23

@Bambano: s/álványzat/állványzat/

ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI 2017.07.14. 17:48:38

@rigolya2: "ERGO: HA A BALOLDALI KORMÁNYOKKAL JÖN, AKIK NEM RENDEZTEK ILYET: MINEK IS RENDEZTEK VOLNA: REÁLISAN LÁTTÁK A LEHETŐSÉGEKET ÉS KÖLTSÉGEKET!"

Az biztos a balliberalisok nem rendeztek 100 milliardert sportesemenyeket.
Ok csak olyat rendeztek, hogy a Nemzeti Bank minden evben termelt MINIMUM 300 milliardos veszteseget, amit mindenfele felhajtas nelkul, egy szo nelkul kifizetett a liberalis kormanyzat az adofizetok penzebol. Siras rivas csak azota van, miota NEM veszteseges az MNB sot meg nyeresege is van.
Igen a libbantak minden evben beletoltak az MNB-be 2-3 vizes VB koltseget. MINDEN EVBEN ! Nem volt ott se sport, se esemeny, vagy felhajtas, csak sutyomban betoltak 300-400 milliardot evente.
M I N D E N E V B E N !!!!

Ez valoban sokkal stilusosabb modja a penzkoltesnek, mint vilagmeretu sportesemenyeket rendezni.

Bambano 2017.07.14. 17:58:37

@ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: kedves barátaid meg annyi pénzt vonnak el a közműszolgáltatóktól, hogy tönkrement az infrastruktúra.

az jobb, hogy közpénzjellegét elvesztett pénzből képeket vesznek meg áltudományokat tanítanak?

Tom66 2017.07.14. 17:59:34

@rigolya2: Ostoba, a négyes metrót emlegetni, melyik bolygóról pottyantál ide?

déjá vu39 2017.07.14. 18:03:39

@ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: Attól tartok, nem tudod hogy valójában mit jelent az MNB-nél (amely nem gazdálkodó szervezet) a nyerseég és a veszteség.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.14. 18:05:33

@röf: Aha.

Államadósság

2010 április 19330 milliárd
2017 május 25800 milliárd.

Közben eltűnt 3000 milliárd manyup és 3600 milliárd valutatartalék (12 milliárd euró)

Na akkor?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.14. 18:08:26

@ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: " hogy a Nemzeti Bank minden evben termelt MINIMUM 300 milliardos veszteseget,"

Hazudsz. Linkelj erről egy hiteles forrást!

Bambano 2017.07.14. 18:12:10

az is az ország sikere, hogy viktor akkorát égett a sorosozó plakátokkal, hogy leszedette őket? mert ha igen, akkor az ellenzéki siker...

röf 2017.07.14. 18:22:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Rafinált a bácsi....
Az államadósságról azt bizonyítok, amit akarok.
Attól függ, milyen mértékegységet választok.

grafoguru 2017.07.14. 18:31:10

@ZX:

Ész érveket?...
Kidobott energia.

ursus artos 2017.07.14. 18:32:21

@rigolya2: "lerohasztani az eü-t és oktatást, s a közszolgáltatásokat is kivéreztetni?!" nem tudom van-e olyan vidéki kórház, amelyik nincs felújítva vagy bővítés alatt. (igen, olvastam ez elmúlt napok eseményeit...) Az én iskolámban éppen cseréik a nyílászárókat és légkondikat szerelnek fel. Szeptemberben két új színes! fénymásoló jött. Írtam egy 40 milliós fejlesztési tervet a pneumatika tanításához. Most döntenek az elfogadásáról.
A digitális tahográf-kártyámat 15 perc alatt elintéztem. Személyi csere volt vagy 12 perc...
Általános puffogtatás helyett konkrétumokat!

József Körmendy 2017.07.14. 18:35:11

@ZX: "A sok kis fideszpatkány elmagyarázná, hogy milyen sikernek kell örülni?"

Annak máris lehet örülni, hogy szarul érzitek magatokat.

ursus artos 2017.07.14. 18:35:36

@ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: A valóság az, hogy 2002 és 2010 között egy helyben jártunk. Semmi sem történt. Jó, oké. Gyurcsány személyesen hozta egy fideszes városba és nem Szegedre a Mercédeszt. Meg a gumi gyárat. Oszt ennyi.

Bambano 2017.07.14. 18:46:00

@ursus artos: a települések útjait is felújítják... ha megfelelő ember elveszi a polgármester lányát..

"Az én iskolámban éppen cseréik a nyílászárókat": vodkára? :)

azt is lehetne emlegetni (bizonyos fokig tény), hogy csökkent a költségvetés egyensúlytalansága. másik oldalról viszont ennek az az ára, hogy mindenen olyan mértékű adó van, hogy az már kigazdálkodhatatlan. banki adók, közműadó, üzemanyag jövedéki adó emelés (túl alacsony a benzin világpiaci ára, emeljünk adót!), stb. úgy javítottak a költségvetés egyensúlyán, hogy egyszerűen nem fizetik ki a számlákat, nem invesztálnak bele semmibe annyit, amennyit kellene.

közben megszűnt a szabad média, megszerezték en-bloc a tévéket (az összeset), stb. felrúgták a szekularizáció régi hagyományát...

a szicíliai maffia főnöke elvörösödve üvölt a kisfőnökökkel, hogy miért megint az orbán talált ki valami népnyúzó dolgot, miért nem ők... putyin szeme kivúgad, mint tömjén józsié, mikor szorulással küzd a fajanszon, hogy egy ócska műugró toronyért 2.1 milliárdot kifizettek, ő meg csak a harmadát merte, pedig az jobb torony volt...

ursus artos 2017.07.14. 18:49:25

@Bambano: "hogy mindenen olyan mértékű adó van, hogy az már kigazdálkodhatatlan. banki adók, közműadó, üzemanyag jövedéki adó emelés (túl alacsony a benzin világpiaci ára, emeljünk adót!), "
Hagyjuk már ezeket...
Kigazdálkodhatatlan banki adó????

rigolya2 2017.07.14. 19:49:16

@ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: Amikor erősödik a HUF, az MNB-nek vesztesége van. Amikor gyengül a HUF, akkor nyeresége. Hova is lett 2010 óta a gyengülő HUF miatti nyereség?!

Ugye nem kell most az MNB-s mutyikat, pályázatokat, ösztöndíjakat felsorolnom?!

rigolya2 2017.07.14. 19:50:41

@Tom66: Miért is?!

Mi is lett a 4-es metro mindkét levágott végével, amivel sok értelme lenne?!

rigolya2 2017.07.14. 20:07:49

@ursus artos: Említhetek egy városból több középiskolát, amelyek oldalán ott virít: vigyázz, omlik a vakolat... Volt, amelyik homlokzatát csak azért újították fel, mert kiesett tokostól az ablak belőle. Volt, hogy csak az intézmény melletti járdát zárták le.

Miközben minden egyházi fenntartású intézményben az első, hogy: leszigetelik, energetikailag felújítják, és energiatakarékossá teszik, hogy olcsóbb legyen a működtetés,
addig az államiakban a "kiemelt" képzéseken is vannak bőven hiányosságok.

Van digitális tábla, de télikabátban ül 3-4 hónapot mindenki az órákon évente.

Ergo: nem kell túlmisztifikálni az emmi-t vagy ngm-et, netán vm-et vagy az egyházakat...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.14. 20:14:49

@ursus artos: Ez ugyebár hazugság mert a reáljövedelem 2005-ben magasabb volt mint ma.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.14. 20:15:55

@József Körmendy: Egyrészt röhögünk az egészen, másrészt soha nagyobb örömöd ne legyen, te fideszpatkány!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.14. 20:17:00

@ursus artos: Mondjuk hogy nincs CT a gyermek szívklinikán? Ahhoz mit szólsz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.14. 20:19:17

@röf: Tényleg? Akkor lécci negyedikes algebrával számold ki mennyit emelkedett! Lécci számold bele az eltűnt tartalékokat, meg az Eximbank 600 milliárdos adósságát is csapd hozzá, amit kifogásol az Eustat, h nincs benne az államadósságban!
Fog menni a általános negyedik szintű matek?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.14. 20:21:58

@röf: "Az államadósságról azt bizonyítok, amit akarok."

Vagyis elismered, h a híres-neves GDP arányos államadósság csökkenés csak statisztikai trükk. :-))

Köszike!

gázóra ellenőr 2017.07.14. 20:23:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ezek a számok mindig nagy problémát okoznak nekik. A Habonynak még nem sikerült NER kompatibilis algebrát csinálnia.

morph on deer 2017.07.14. 20:38:19

@röf:
"a ballib kormányzás alatt nemhogy pénz, de még remény se volt...."

Hála annak a magas Istennek!
Mert ez ugye qrvára hiányzott már akkor is, de a rohadt komcsik elszabotálták a lehetőségét is annak, hogy elcseszhessenek 170 milliárdot!
Tehetségtelen banda..!
Bár lehet, hogy ők legalább tudtak úszni.

Nem úgy, mint rettenhetetlen vezérünk, akit nem akadályoz a józan ész abban (sem), hogy ilyen és ehhez hasonló megalomán ki-ha-én-nem döntéseket hozzon!

Csak gondold el, mi lenne itt, ha nem állítják le az olimpiai ábrándjait!
Bár végképp nem mondott le róla, mert "muszáj" megépíteni az olimpiai létesítményeket - annak ellenére, hogy még pályázni is legközelebb 2032-re lehet!

De nektek ez így jó, kerül amibe kerül ez az elmebeteg nagyzolás! Mert még rendesen megcsinálni sem tudjuk azt, ami mindehhez szükséges, a szervezést már nem is említem!

Valaki azért megemlíthetné Felcsút gyöngyének, hogy bizony nem mindig elég valamit nagyon akarni, akkor sem, ha valaki épp mindenhatónak érzi magát!
Mert ez már annak a másik szarkának sem vált be, a közmondás szerint!

Pedig annak farka is volt a dologhoz!
Bizony!

az_igazi_trebitsch 2017.07.14. 20:55:03

Azért az elképesztő, hogy az itt (is) ballibázó, libsiző fizetett és született gyalázkodók mennyire nem értik a lényeget: azt, hogy mindenki zsebéből - az övékből is! - pofátlanul, számolatlanul és ellenőrizetlenül milliárdokat lopnak el csak azért, hogy a bálványuk végre felmutasson valamit, ami hasonlít a sikerhez. Képtelenek felfogni, hogy egy nemzetközi sportesemény itthoni rendezésének mindenki örül, a magyar sportolóknak mindenki drukkol, csak éppen vannak, akiket nem borított el a narancsköd, akik nem esnek hasra a Kedves Vezető előtt, és ezért felteszik a kérdést: hova folyik el az a rengeteg pénz? Hogy lett a tervezett 38 milliárdból több mint százhatvan milliárd? Mert az a pénz a MI pénzünk ám, faszikáim, a TE pénzed, a szüleid pénze, a feleséged pénze, a gyerekeid pénze - tőlük veszik el azok, akik azt hiszik, hogy nekik mindent szabad. Mi, akiket ti ballibáknak, libsiknek neveztek, valahogy nem szeretjük, ha ha pofátlanul kifosztanak minket és a családunkkal. És ti, kispofáim?.....

Gyurcsany F. 2017.07.14. 20:57:40

"Esélyes, hogy ország­imázs helyett blamázs lesz az eredmény "

Hat remelem, hogy Soros Gyorgy civiljei ravettek valamelyik arabjukat, hogy robbantsa fel az egeszet, vagy gazoljon at egy kamionnal a rendezvenyen.
Mert akkor tenyleg lesz oka Sorosnak nevetnie, mert megbukik az Orbanrezsim.

tireless treehugger 2017.07.14. 21:02:44

@lógás Hugó:

>>Ha sikeres lesz, lesz mea culpa?

nem lesz sikeres.
a nemzetközi médiát és a világpolgárt nem érdekli a vb, talán szétnézhetnél:

news.google.com/news/headlines/section/topic/SPORTS?ned=us&hl=en
www.bbc.co.uk/sport
www.foxnews.com/
www.chinadaily.com.cn/sports/

majs lemegy az esti összesítőkben hogy ki miben mennyit nyert, a hírfogysztónak ez kb annyi mint egy újabb marék chips, anélkül hogy tudatosulna egyik fülén be a másikon ki.

A vb hazai fogyasztásra van kitalálva, nektek minden marhaságot világszenzációként lehet eladni, politikus fogalmazásban:

"világszínvonalú világbajnokság rendező nagyhatalom leszünk"

micimackósan:

"mert mi magyarok tudunk csak igazán világbajnokságot rendezni"

röf 2017.07.14. 21:04:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ebben a stílusban a Muttiddal beszélgethetsz ... max...

hordalek 2017.07.14. 21:28:03

Ríjatok ballibek. Elkezdődött, bármennyire is nem akartátok. Most majs azért szurkoljarok, hogy valami gikszer legyen. De nem lesz, pukkadjatok meg!!!

Melee 2017.07.14. 22:04:41

Végignézve a hozzászólásokat nem csodálkozok azon, hogy a béka segge allatt van az ország, és ami nincs leláncolva azt szétlopják.
Egy értelmesen megfogalmazott, számokkal alátámasztott cikkre mi a Fidesz imádók reakciója?
1. Gyűlölködés - libsi, Soros, megverik az írót, stb.
2. Másra mutogatás - MSZP se volt jobb (valóban, de az engem nem vigasztal, a szar másik biliben is szar marad).
3. Hazudozás - nem is úgy volt.
Mi nincs a reakciók között?
Értelmes érvelés.

A 3,4 milliárdos megnyitót egyetlen ország sem közvetíti teljes egészében, max. pár perces összefoglalót adnak róla. Mintapéldája az egész vizes vb létrejöttének.

A sportolóknak szurkolok, akkor is szurkolnék nekik, ha a vb nem itthon lenne.

recommented 2017.07.14. 22:25:27

Faszfejek ezek liberálisok, mit sírnak megint? - kérdezte Mészáros Lőrinc, és a mondat végére hárommillió forinttal nőtt a vagyona.

Bambano 2017.07.14. 22:32:48

@ursus artos: tudtad, hogy olyan mértékű adót vágtak rá az internet szolgáltatásra, hogy sok helyen lebontották a frissen, állami pénzből felépült hálózatokat?

tudtad, hogy az ócska nevelési elveik támogatására olyan kiadásokba verték az internet szolgáltatókat, amiket nem lehet kigazdálkodni? csak azért tudsz még internetezni, mert az emberek többsége egyszerűen ignorálja a kormánypárti erkölcsi és etikai demagógiát.

attól, hogy te sok mindenről nem tudsz, az még van.

$pi$ 2017.07.14. 22:33:45

"Az építkezést durva természetpusztítás előzte meg, közel 100 fát vágtak ki emiatt"

Magyarországon minden évben nagyságrendekkel több fát vágnak ki ennél. A szomszédom kivágatott öt fát és én is hármat pár hónapja. Az nyolc. Majdnem a tizede ennek a durva "természetpusztításnak" és ez csak két udvar a sok százezerből!

Szóval ez a "durva természetpusztítás" egy durva humbug.

$pi$ 2017.07.14. 22:35:34

@Bambano: "sok helyen lebontották a frissen, állami pénzből felépült hálózatokat?"

Hol? Hol bontották le a hálózatokat?

Bambano 2017.07.14. 22:37:01

@hordalek: ha hibátlanul lemegy a vb, minden külföldi el lesz ájulva tőle, katinka minden aranyat megnyer, még azt is, amiben nem is indul, ha gyurta megnyeri a sörcsapolás világbajnoki címét is, ez a vb akkor is bukta lesz.

azt, hogy az eredetileg hazudott 38 milliárd helyett 170-et fizettél bele te is, önmagában elég ahhoz, hogy bukta legyen.

én nagyon örülök mindenkinek, aki legalább olyan jól szerepel, mint ahogy tervezte. ha érmet kap, mégjobban. ez nem zárja ki, hogy a szervezőbizottságnak a börtönt gondolom megfelelő helynek.

$pi$ 2017.07.14. 22:44:41

@Bambano: "az eredetileg hazudott 38 milliárd helyett 170"

Inkább arról mesélj még, hogy magyarországon bontják az internetet, az viccesebb volt. :)

Mr. Cobb 2017.07.14. 22:53:09

@az_igazi_trebitsch: A ballibek ugyanúgy az én zsebemből lapátolták ki a pénzt. Csak közben ebből semmit sem tudtak felmutatni, fejlődés csak visszafelé volt. Ha kell, az egész fizetésemet átutalom személyesen Pénztáros Lőrincnek, még mindig jobban járok, mintha ti kerülnétek újból kormányra. ;)

BDBY 2017.07.14. 23:26:35

A megnyitó pazar volt, pipa :)
Amúgy jövőre választás, állítólag van több millió ember aki leváltaná a zorbánt,tehát addig nyugi van, majd ha az sok-sok ember elzavarja, akkor lehet lincselni, megnyúzni be lehet börtönözni stb! Apropó miért is nem tett senki feljelentést? Csak a hőbörgés, csak a lázítás? Annó fletó idején mennyi is volt egy sima tűzijáték? 1.2 mrd? Csak egy laza 20 perces tűzijáték! Na további jó fikázódást!

BDBY 2017.07.14. 23:32:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: bocsi, bocsika vagyok nem emlékszem, mi is lett kifizetve belőle? Valami imf szarság, vagy az smafu?

morph on deer 2017.07.15. 00:41:40

@BDBY:
"A megnyitó pazar volt, pipa :)"

A megnyitó pazarló volt! Pipa vagyok!

(Ezen túl egy erőltetett giccsparádé, de lehet örülni! Mert már vége!)

miért 2017.07.15. 09:39:36

@Gyurcsany F.: Jó nevet választott magának! Az ápolóknak is tetszik?

ursus artos 2017.07.15. 10:27:34

@Bambano: "tudtad, hogy az ócska nevelési elveik támogatására olyan kiadásokba verték az internet szolgáltatókat, amiket nem lehet kigazdálkodni?"
Most tényleg nem értem miről beszélsz????

ursus artos 2017.07.15. 10:29:11

@morph on deer: "(Ezen túl egy erőltetett giccsparádé, de lehet örülni! Mert már vége!) "
Engem is felháborít a magyarkodás és hogy egy szó nem volt a holocaustról és a kisebbségek 1848-as elnyomásáról. Meg arról, hogy mi egy kis ország vagyunk.

ursus artos 2017.07.15. 10:32:33

@Bambano: "azt, hogy az eredetileg hazudott 38 milliárd helyett 170-et fizettél bele te is, önmagában elég ahhoz, hogy bukta legyen.
"
Neked legbelül külön kéne választanod azt, hogy nem szereted Orbán Viktort attól, hogy örülhess a magyar sikereknek.

morph on deer 2017.07.15. 11:10:18

@ursus artos:
"Engem is felháborít.."

A látványról beszéltem!
Megint a szokásos: minden csicsát bele kell zsúfolni mindenbe, hogy lássák, az is van!

Ez olyan, mint mikor valaki minden olyan összetevőt belerak az ételbe amit szeret és jónak gondol, anélkül, hogy az ízeknek lenne köze egymáshoz - az eredmény nem 'sokkal jobb' lesz, hanem egyenesen ehetetlen, pedig külön ez is jó, meg az is jó, de együtt már nem ez a helyzet.

A stiláris egység hiánya - ha esetleg a szakkifejezés érdekelne.

morph on deer 2017.07.15. 11:18:11

@ursus artos:
"örülhess a magyar sikereknek"

Igazad van!
Végül is nem akármilyen teljesítmény ötszörös áron eladni ugyanazt a hülyéknek, ez siker, semmi kétség!

Várjunk csak, hiszen mi voltunk a vevők is! Hoppá...!

Szóval nem mindennapi teljesítmény ötszörös áron hozzájutni valamihez, ami már eredeti áron is felesleges volt!

Ez bizony egy színmagyar siker, ne is tagadjuk!
Hát hol a bánatban van még egy ilyen ostoba népség, amelyik ennek örülne?
Ebben mi vagyunk a legjobbak!
Hurrá!
süti beállítások módosítása