Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Áder és Orbán lovagiatlan lovagjának már a pápa sem szent...

2017. július 17. - Béres András

Bayer Zsolt szerinte "hűvős és mértéktartó módon" fogalmazva "marhának", "argentin libsinek" és "migránsnak" titulálta a Szentatyát.

papa.jpg

Majd azt is kihangsúlyozta, hogy „ne képzelje azt, hogy amit ő (Ferenc pápa) mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni   
Ezután kijelentette, ha az EU a jelenlegi úton jár, akkor „ott kell hagyni az uniót, ezt az egész ótvaros disznóólat, ott kell hagyni a francba, le kell zárni a határainkat, azok meg ottan rohadjanak meg!”
   
A református vallású Bayer úr figyelmét nyilván elkerülte, hogy egy katolikus többségű országban él és szégyenszemre ennek az országnak a magas rangú kitüntetését viseli, különben aligha sértené meg mélységesen a magyar katolikus hívők millióit.
Értjük, hogy Ferenc pápa bibliai kiállása a szegények és elesettek mellett, ellentétes a kormány gyűlölködő politikájával. Ellentétes azzal a szándékkal, hogy ellenségképet kreálva, elvonják a figyelmet az egészségügy, az oktatás tragikus állapotairól és a fiatalok kilátástalan helyzetéről. Mindez azonban nem a pápát minősíti.
   
A Fidesz belső köréhez tartozó megmondóember,  szájából igen aggasztó az EU-ról alkotott vélemény.
 
Vajon így készíti elő a Fidesz Magyarország kiléptetését az EU-ból?
Azt akarják, hogy visszaküldjék a magyar munkavállalókat, és ismét határellenőrzést vezessenek be az osztrák-magyar határon?
Bayer úr nyilván azt sem tudja, hány magyar szülő gyermeke választotta kilátástalan helyzetében azt, hogy az EU más országaiban vállal munkát.   
   orban_bayer.jpg
Bayer ismét bebizonyította, hogy méltatlan hazánk Lovagkeresztjének birtoklására.
Kíváncsian várjuk a magas állami kitüntetést átadó, majd később a "közbeszéd állapotáért" aggódó Áder János reakcióját. Elfogadható szerinte az olyan "közbeszéd", amely trágár szavakkal, emberi méltóságában sért és megaláz mindenkit, aki bármit is másképp gondol, mint Bayer a mindentudó, felkent zseni?
Ha Ádernek sem tetszik ez a stílus, vajon szóvá meri majd tenni? Az eddigi megalkuvó viselkedése nem ad okot túl sok optimizmusra.

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr5512670489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.07.17. 19:40:08

A jelenlegi római pápa eretnek, ez tény.

épeszű 2017.07.18. 11:07:36

Magam is református vagyok, de Ferenc pápa feltétlen tisztelője. Igazi keresztény és hiteles EMBER. Egy B.Zs. szitkozódása pedig dicséretnek számít, csakis derék ember lehet az akit támad.

franci Szegedi 2017.07.18. 18:48:38

Csak a rohadtnarancsos állkeresztény FIDESZ KDNP volt képes arra, hogy lovagkereszttel tüntesse ki, udvari tollnokát, a senkit és semmit nem tisztelő Bayer nevű szarkupacát !!!!!!
süti beállítások módosítása