Ezúton is szeretnénk megköszönni minden öntudatos kerületi lakosnak aki pártszimpátiájától függetlenül aláírta népszavazási kezdeményezésünket, bátran vállalta véleményét kiállva ezzel a munkavállalói jogok mellett és a tankötelezettség 18 éves korig történő fenntartása érdekében. Nagyon sokan, több mint 160 000-en írták alá a kezdeményezést országszerte, de sajnos így sem voltunk elegen.

A népszavazási kezdeményezés hősies és bátor vállalás volt. A kormánypártok hogy-hogy nem - tanulva saját múltjukból -, úgy változtatták meg a törvényeket, hogy csak nagyon nehezen lehessen népszavazást indítani. Egyrészt duplájára emelték az összegyűjtendő aláírások számát, másrészt megtiltották a munkahelyeken való aláírásgyűjtést, ami jelentősen megnehezíti a szakszervezetek érdekérvényesítését is. Emellett a Fidesz a demokrácia garanciáját jelentő számos eddig függetlenül működő szervezet önállóságát korlátozta, így gyakorlatilag a kormánypárt hozzájárulására van szükség egy népszavazás kezdeményezésére. Nos, ez igencsak megnehezíti a helyzetet egy kormánypárt ellen szóló népszavazás esetében.

Igen nagy fába vágtuk a fejszénket. 200 000 aláírást kellett gyűjtenünk alig egy hónap alatt, kirívóan alacsony médiafigyelem és hátrányos körülmények között. Mindezek ellenére belevágtunk, hittük, hogy itt a vissza nem térő pillanat a munkavállalói jogok mellett történő kiállásra, hogy dolgunk, sőt kötelességünk élni ezzel a lehetőséggel. Reméltük, hogy Magyarországon több olyan szervezetek, akiknek fontosak a baloldali értékek és a munkavállalók jogai. Naivan azt hittük, hogy a rövidlátó politikai érdekeket felülírják. Számos hangzatos elvi támogatás mellett sajnos viszonylag csekély gyakorlati segítséget kaptunk, amit ezúton is köszönünk minden lelkes civil szervezetnek és szakszervezetnek. Ugyanakkor a számok elkeserítő és elgondolkodtató képet mutatnak. A 160 000 aláírásból majdnem 150 000-et a 3. születésnapját most ünneplő LMP lelkes aktivistái gyűjtötték össze, míg az összes civil szervezet, a több százezer fős tagsággal rendelkező szakszervezetek és a magukat baloldalinak valló pártok szimpatizánsai körülbelül 10 000 aláírással járultak hozzá az eredményhez. Így sikerült élni egy ebben a kormányzati ciklusban egyedülálló lehetőséggel…

Éljen május elseje!

Nemrég kint jártam a május 1.-i városligeti demonstráción. A bömbölő hangosbemondók a munkavállalói jogok megvédésére szólították fel a jelenlévőket. A tüntetés egyik fő üzenete ugyanúgy a dolgozók kiszolgáltatottsága elleni küzdelem volt, mint a népszavazási kezdeményezésünknél. A nagyszabású rendezvényen sok lelkes beszéd hangzott el az összefogás szükségességéről a munkavállalói jogok megvédése érdekében. Sajnos a dolgozók most is csak hangzatos nyilatkozatokat kaptak. Olyan akcióról, mint egy népszavazási kezdeményezés, amely jogi és politikai szinten reális esélyt adna a munkavállalói jogok megvédésére nem esett szó. Senki nem szólította fel a kormányt, hogy hajoljon meg 160 000 ember kinyilvánított akarata előtt és vizsgálja felül a Munka Törvénykönyvének hátrányos rendelkezéseit. A demonstráció különben garantáltan többszörösébe került annak, mint amit   el tudtunk költeni egy 160 000 aláírás összegyűjtését eredményező akcióra…

Felmerül számos kínos kérdés:

• Ki képviseli jelenleg hazánkban a munkavállalók érdekeit?
• A kormányellenes összefogást szajkózó médiumok miért nem támogatnak egy ilyen kezdeményezést?
• Kinek az érdekében tevékenykednek az ebben az ügyben passzív szakszervezetek, a jól hangzó sajtónyilatkozatokon felül mit tesznek tagjaikért?
• Az ellenzéki pártok, miért csak rövidtávú, vélt érdekeikkel foglalkoznak, miért nem képviselik a választóik érdekeit is?

A rengeteg aláíró mellett, sokan nem vállalták véleményüket. Tudomásunkra hozták, hogy bár támogatják a népszavazási kezdeményezésünket, nem merik kiadni az adataikat, mert tartanak a retorziótól, féltik az állásukat vagy cégük jövőjét. Sok aláírást gyűjtő aktivista számára ez volt az egyik legszomorúbb üzenete az akciónak. „22 évvel a rendszerváltozás után sok ember úgy fél, mint a kommunista diktatúra idején.” Ugyanakkor épp ez az elszomorító helyzet bizonyítja, hogy mennyire nagy szükség van az állampolgári büszkeségre, bátorságra és hogy van miért küzdenünk. Mi olyan büszke, demokratikus Magyarországért dolgozunk, ahol az állampolgárok tudatosan kiállnak a jogaikért és érdekeikért, gyakorolják a részvétel elvét, véleményüket bátran vállalhatják és vállalják is, és ezért nem kell semmilyen hátránytól sem tartaniuk.

A kérdés már csak az, hogy a Fidesz képes lesz-e arra, hogy átgondolja az ostoba törvényeit a számok tükrében. Mit üzen a kormány a kezdeményezést aláíróknak?Számít-e valamit ma Magyarországon, a „nemzeti együttműködés” országában 160 000 állampolgár bátor kiállása? Valóban tíz, vagy tizenötmillió magyar országa vagyunk-e, vagy csak a szavazók jelenleg körülbelül 16%-ot képviselő kormánypárti szimpatizánsok véleménye számít?