Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Óbudán egyes kormánypárti képviselők összekacsintottak a Jobbikkal a holokauszt áldozatok ügyében

avagy lehetünk-e közömbösek a szélsőségekkel szemben?

2013. május 27. - Béres András

A legutóbbi testületi ülés napirendi pontja  volt a II. világháború idején az Óbudáról vallásuk és meggyőződésük miatt elhurcoltak tiszteletére állított emléktábla cseréje.

Az új tábla szövegét Bús Balázs polgármester úr az alábbi szöveg szerint  egyeztette le a zsidó hitközség vezetőivel: „A II. világháború alatt Óbudáról származásuk, vallásuk és meggyőződésük miatt elhurcolt magyar állampolgárok emlékére. 2013. május  Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata”

A kerület jobbikos képviselője - aki például a frakcióvezetők karácsonyi koccintását a „Führer sem ivott alkoholt” megjegyzéssel hárította el -, módosító indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy az emléktábla ne a „származásuk és meggyőződésük miatt” meggyilkoltakra emlékeztessen, hanem a II. világháború összes áldozatára. Indítványát azzal indokolta, hogy  szerinte nem szükséges külön emlékezni a vallásuk vagy származásuk miatt elhurcolt áldozatokra.

Magam is szörnyűnek tartom például a Don kanyarban értelmetlenül elesettek sorsát, vagy  a világháború más ártatlan áldozatainak halálát, és helyeslem, hogy róluk is megemlékezünk minden évben. Azonban nem tartom összehasonlíthatónak, azt ha katonák halnak meg egy más ország területén vívott igazságtalan háborúban, azzal, hogy szervezetten, származásuk alapján összegyűjtik a nők, gyerekek, öregek és felnőtt férfiak százezreit azért, hogy a biztos halálba, gázkamrákba küldjék őket.  A képviselő által javasolt általánosítás pont a megemlékezés értelmét veszi el, de nyilván ez volt az indítvány célja.  

Napjainkban is fontos és sajnos aktuális emlékeznünk a faji diszkrimináció és a szélsőséges nézetek áldozataira, hiszen ezek vagy hasonló tragédiák sosem ismétlődhetnek meg! Ezért kértem a testületet, hogy ne támogassák a módosítást.

Tanulságos, hogy bár a polgármester úr is az eredeti javaslat mellett érvelt, mégis több kormánypárti képviselő támogatta a jobbikos képviselő indítványát, négy Fidesz-KDNP-s politikus pedig a tartózkodás mellett döntött egy ilyen szimbolikus kérdésben. Az ellenzéki képviselők szavazatával azonban megmaradhatott a tábla eredeti, fentebb hivatkozott, egyeztetett szövege. Mindez történt néhány nappal Orbán Viktor Zsidó Világkongresszuson elmondott politikailag korrekt beszéde előtt.

Értem, hogy egyes kormánypárti képviselők szeretnék elnyerni a szélsőjobboldali szavazók szimpátiáját, de ilyen kérdésben elfogadhatatlan a kettős beszéd. A fasizmus és a kommunizmus bűneinek elbagatelizálása, a fajelmélet áldozatainak összekeverése, más szintén szörnyű halálesetekkel a szélsőséges eszméket és pártokat teszi szalonképessé, és előbb-útóbb újabb tragédiákat eredményez. Ezért csak a következetes elhatárolódás lehet helyes reakció, az ilyen megnyilvánulásokra. Kövér László parlamenti házelnök is elgondolkodtató üzenetet küldött, amikor Párbeszéd Magyarországért Párt képviselőinek a trafikmutyit támadó politikai akcióját nagyobb büntetéssel sújtotta, mint a az egyik jobbikos képviselő parlamenti megszólalásában elhangzott antiszemita megjegyzést…

Nem lehet középen állni a holocaust áldozatai és az elkövetők szellemi örökösei közötti vitában, ahogy a polgármester úr is elmondta az áldozatok emlékére rendezett óbudai megemlékezésen a szélsőséges irányzatoktól a „becsületes demokrata undorral fordul el, komolyan vehető politikai és társadalmi szervezet pedig elhatárolódik tőlük”.

                                                                                                                          

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr335320110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása