Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Azért a víz az úr - gondolatok a Rómairól és az árról

2013. június 04. - Béres András

Az első gondolatom, hogy nem most van itt a viták ideje, hisz jön az árvíz. A nemzeti összetartozás napján végre tényleg össze kell fognunk az árvízveszély elhárításáért, ezért az a helyes, ha pártállástól és világnézettől függetlenül mindenki, akinek módja van tenni valamit,  együtt küzd a gáton a közös ellenség, az ár ellen.

Csak remélni tudom, hogy néhány nap múlva, nagyobb veszteségek nélkül túl leszünk az árvízen, és az érintettek a friss tapasztalatok birtokában nyitottak lesznek egy szakmai alapú vitára, ahol az érvek meghallgatása után születik átlátható, racionális döntés.

Sajnos a jelenlegi helyzet sem országos, sem fővárosi szinten nem megnyugtató.

Az Orbán kormány elég mostohán kezeli mind a környezetvédelmet, mind a vízügyet. Így a folyamatos forráskivonások eredményeképpen, az elmúlt években sem volt elegendő pénz a gátak karbantartására, és a közmunkásokat is a fideszes földesurak birtokaira vezényelték ki a gátak helyett. A szakmai hátteret biztosító nemzetközi hírű vízügyi kutatóintézetet, a VITUKI-t megszüntették.  

Az állandó kiadáscsökkentésekkel a kormány orosz rulettet játszik az emberek bőrére, az erkölcstelen játék tétje a víz mellett élők biztonsága. Az árvízvédelmi rendszer állapota egyre romlik, az idei árvíz során ugyanott lesznek a legveszélyeztetettebb pontok, mint 2002-ben, például a vámosszabadi magyar-szlovák határátkelőnél, azaz az elmúlt 10 évben előrelépés helyett csak romlott a helyzet. A kormány az élet- és vagyonbiztonság növelése helyett, olyan  magánérdekeket szolgáló beruházásokat minősít kiemeltnek, mint a Római-parti mobilgát.

A fővárosi gátak sincsenek jó állapotban, de árvízvédelmi szempontból az igazán kritikus szakasz továbbra is a Római-part. A területtel kapcsolatos helyzet iskolapéldája a felelősség hárításnak, halogatásnak és az átgondolatlan döntéseknek.

Mi is történt a Rómain az elmúlt években?

1990-től Tarlós István polgármestersége alatt elkezdett beépülni a hullámtér. Luxusszálloda, lakóparkok, és kacsalábon forgó, csónakháznak, vagy üdülőnek álcázott villák nőttek ki a földből, kihasználva a szabályozás kiskapuit, illetve a szocialista-szabaddemokrata fővárosi vezetés és a kerület közötti torzsalkodást. Míg Tarlós kerületi polgármesterként vette magának a fáradtságot és megakadályozta, hogy fiatal művészek nonfiguratív festménnyel díszítsenek egy gyárkéményt, amely így idegenforgalmi látványossággá vált volna, és bekerült volna a Guinness könyvbe, addig nem lépett fel a part felelőtlen beépítése ellen. Az érvényes jogszabályoktól eltérő módon építkezők később civil egyesületet alapítottak, és követelték az államtól, hogy közpénzből építsen gátat a terület megvédésére.

Több mint húsz év után a főváros vezetése elkezdett komolyabban foglalkozni a problémával, aminek örülhetnénk is, ha ezt ésszerűen tennék.  Hiszen kétségtelen, hogy meg kell oldani a Római-part , Csillaghegy és Békásmegyer árvízvédelmét, azonban ennyi halogatás után olyan tervet kell készíteni, amely egyaránt szem előtt tartja a biztonság, az ésszerűség és a környezettudatosság szempontjait.

Ezzel szemben a főváros kormánypárti vezetése politikai döntést hozott a gát nyomvonaláról, és ezt érdekes módon az MSZP frakció sem kifogásolta, és csak a Párbeszéd Magyarországért képviselői ellenezték szakmai okokra hivatkozva.Somfai Ágnes képviselőnk több alkalommal elmondta fenntartásainkat, de azokat figyelmen kívül hagyták.  Így 4 változat közül a legdrágább és leginkább környezetromboló verziót fogadták el, anélkül, hogy előre elkészítették volna a szükséges hatástanulmányokat. Hogy, hogy nem ez az a nyomvonal, amely a legkedvezőbb a hullámtérre épített szálloda tulajdonosainak, és felértékel mintegy 25 hektár részben off-shore, részben külföldi tulajdonban lévő üres, fejlesztési területet. Azaz kiválasztottak egy sok sebből vérző koncepciót és utólag keresnek olyan szakértőket, akik szentesítik azt.

Íme a főbb fenntartásaink a kiválasztott tervvel kapcsolatban:

Nem gazdaságos és nem racionális, mert:

- így a tervezett mobilgát mellett a vele párhuzamos Nánási-Királyok útja szakaszt is védeni kell

- nem lehet EU támogatást kapni a projektre, mert nem fővédvonal

- a Duna mentén sehol sem épült ekkora mobil gát, így nem ismerjük a kockázatokat

- nem tudjuk mennyibe is kerül és miből lesz kifizetve. A főváros 3,5-4 milliárdot kommunikál, de hallani 4,8 és 6 milliárdos számot is. Ez az összeg csak a gátépítést tartalmazza, az utána szükséges közterület rehabilitációt nem, azaz nem tudjuk hogy fog kinézni a Római-part, lesz-e ott kiépített járda és kerékpárút, ki és miből fogja mindezt fedezni. Mindezeken felül, persze továbbra is költeni kell a Nánási-Királyok útja melletti fővédvonalra is.

Környezetromboló, hiszen

-  a feltöltés miatt a gát mellett végig megváltoztatják a természetes környezetet, megszüntetik az itt élő fajok természetes élőhelyét, és elpusztítják a főváros egyetlen ekkora természetközeli partszakaszát

-  sok fát ki kell vágni az építkezés miatt, és a feltöltés további fák pusztulását fogja eredményezni, így összesen mintegy 1 500 fa tűnhet el

Nem igazságos, mert:

- közpénzből fizetjük ki a felelőtlenül hullámtérbe építkezők ingatlanainak értéknövelését, akik ehhez nem járulnak hozzá anyagilag.

Összegezve: kiválasztottak egy koncepciót úgy, hogy nem vizsgálták meg kellő mélységben ennek alternatíváját, emellett nem tudjuk pontosan mivel jár és mennyibe kerül a megvalósítása, mint ahogy azt sem, hogy fog majd kinézni a Római-part. Ezek után felelős, megfontolt vezetőknek állítják be azokat, akik hagyták, hogy a helyzet 23 év alatt idáig fajuljon, majd hoztak egy erősen vitatható döntést, és felelőtlen kerékkötőként emlegetik azokat, akik más, ésszerűbb megoldást és párbeszédet javasolnak. 

A fentiek helyett célszerű lenne megtalálni az optimális változatot, és azt megvalósítani, hiszen a természetet nem lehet erővel, propagandagépezettel vagy kommunikációs bravúrokkal leszerelni. Ebben az esetben „azért a víz az úr”…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr805343516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paveway 2013.06.04. 18:20:44

Tarlós azt is kijelentette, hogy megrendeltek ugyan mindenféle vizsgálatokat, szakvéleményeket, de az eredményeket nem várják meg, mert a gát megépül. Punktum.

Béres András 2013.06.05. 17:51:33

@paveway: Végre egy őszinte politIQs! Azért jobban örülnék egy olyan főpolgármesternek, aki figyelembe veszi az emberek és a szakértők véleményét is MIELŐTT döntést hoz...