Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Miért támogatja a PM a szélesebb ellenzéki összefogást? Miért adom ehhez én is a nevem?

2014. január 12. - Béres András

összefog.jpg

Azért kezdtem el politikával foglalkozni, mert úgy éreztem rossz irányban mennek a dolgok és nekem is tennem kell valamit. Bár a rendszerváltás óta regnáló kormányok rengeteg hibát és bűnt követtek el, az Orbán kormánynak sikerült az eddigi teljesítményt is alulmúlnia.

Amíg ez a kormány vezeti az országot:

- Folytatódni fog a társadalmi különbségek növekedése, és egyre többen kerülnek teljesen kiszolgáltatott helyzetbe.

- Az iskolákban egységes állami irányítás alatt erőltetik rá gyermekeinkre a kormány értékrendjét, miközben a sikerességükhöz fontos tudás és készségek elsajátítása háttérbe szorul.

- Fennmarad a munkavállalók kiszolgáltatottsága és közmunkáért kapott éhbérrel szúrják ki a munkanélküliek szemét.

- Működő demokratikus intézményrendszer helyett, marad a tekintélyelvű politika.

- Több millió honfitársunk nem jut hozzá hiteles közéleti információkhoz, mivel a közmédia és a Fidesz által ellenőrzött csatornák teljesen egyoldalúan tájékoztatnak, így könnyen félrevezetik az embereket.

- A környezetvédelem továbbra is sokadrangú szempont marad a kormány döntései során.

- A gazdaságban elmaradnak a beruházások, így a vállalkozások nem lesznek képesek új, valódi munkahelyeket teremteni és fejlődési pályára állítani Magyarországot.

- Az egyre gyengébb gazdaság nem lesz képes megfelelő egészségügyi szolgáltatást nyújtani polgárainak és nem marad elég pénz a nyugdíjak vásárlóértékének megtartására sem.

- A korrupció továbbra is a rendszer lételeme marad, a trafik- és földmutyikat újabbak követik.

- Az állam a jövőben sem védi meg a nőket a családon belüli erőszaktól és egy nő továbbra is kevesebb pénzt kap majd ugyanazért a munkáért, mint egy férfi. 

- A tehetséges, tettre kész és képzett fiatalok nem tudnak itthon érvényesülni, így folyamatosan, tömegesen hagyják el az országot.

- Magyarország minden tekintetben egyre távolabb kerül Európától, ahová történelmileg, kulturálisan és gazdaságilag tartozik.

Amíg ez a kormány vezeti az országot, addig semmi esélyünk az Együtt2014-PM program megvalósítására.

Az alábbi linken a személyre szabottan a beállított érdeklődési körre vonatkozóan megtalálható a programunk: http://program2014.egyutt2014.hu/a-te-programod/

Ezért, ha változást akarunk, először le kell váltani az Orbán kormányt.

Mi a Párbeszéd Magyarországért Pártban és az E2014-PM szövetségben nem tartjuk elégségesnek a szimpla kormányváltást. Nem akarunk visszatérni a 2002-2009 közötti kormányzási stílushoz, hanem korszakváltást és jó kormányzást akarunk elérni, ezért alapítottunk új pártot és vitatkozunk sok kérdésben más baloldali politikusokkal. A véleményünk és céljaink most sem változtak, de csak kormányváltással valósíthatjuk meg ezeket.

A Fidesz által cinikusan kitalált választási rendszer tudatosan nem ad lehetőséget a sokszínű politikai erők szabad versenyéhez. Ezért a képlet igen egyszerű: vagy összefog a demokratikus ellenzék, vagy a nyakunkon marad az Orbán kormány, akkor is, ha a választók nagyobb része az ellenzékre szavaz.  Ebben a helyzetben kötelességünk félrerakni az ellentéteket és együttműködni a választásokon, hiszen kormányváltás nélkül nincs esély se korszakváltásra, se jó kormányzásra, nem lesz se korrekt zöldpolitika, se társadalmi felzárkózás.

Sok jogos kérdést kapunk a tervezett együttműködéssel kapcsolatban, ezekből néhányra itt is egyértelmű választ adok:

Hogy fogadhatunk el egy Mesterházy által vezetett közös listát, amin Gyurcsány Ferenc is szerepel?

Bár vannak vitáink a két említett politikussal, a realitás az, hogy jelenleg a választópolgárok akaratából az MSZP a legerősebb baloldali párt és a DK-t is sokan támogatják. Mivel mindannyiunk támogatói kormányváltást akarnak, kutya kötelességünk ebben együttműködnünk. A politika nem szerelem, választóink érdekében most elkerülhetetlen a kompromisszum.

Ezek szerint lemondtunk a korszakváltásról és a baloldal megújításáról?

Egyértelműen nem! A korszakváltás előfeltétele a kormányváltás, ezért először ezt kell elérnünk, de céljaink nem változtak, mi továbbra is ezekért fogunk dolgozni.

Tényleg, azt hisszük, hogy lesz esélyünk változást elérni az MSZP és a DK ellenében?

Igen. Erős, megkerülhetetlen frakcióval leszünk jelen az új Parlamentben, így a kormányváltás után jó esélyünk nyílik a korszakváltásra is.

Elfogadjuk a DK olyan programpontjait, mint a Vatikáni szerződés felmondása, a köztévé megszüntetése, vagy a határon túli magyarok szavazati jogának visszavonása?

Nem. Az MSZP-vel kötöttünk program alapú megállapodást, ez vállalható számunkra. A DK remélhetőleg csatlakozik ehhez, ha maradnak számunkra elfogadhatatlan céljai a DK-nak, akkor azt sem most, sem az új Parlamentben sem fogjuk támogatni.

Lesz megállapodás más, kisebb demokratikus ellenzéki pártokkal is?

Első körben a DK-val kell megegyezésre jutni, mert ők a harmadik legtámogatottabb baloldali ellenzéki párt. Ezután szerintem törekedni kell, más kisebb pártok, például a Liberálisok és a Moma támogatásának megszerzésére is, hiszen a választást az Orbán-Simicska rezsimről szóló népszavazássá kell tenni. 

Nem lenne szerencsésebb kihagyni ezt a választást és 2018 után megvalósítani a korszakváltást?

Nem, ezt nem tehetjük meg a kormányváltást akaró, egyre nehezebb helyzetbe kerülő választóinkkal. Újabb négy év alatt a Fidesz végérvényesen a saját érdekkörébe vonná az országot, a demokratikus intézmények maradékát is megszüntetné, fiatalok újabb százezrei hagynák el az országot, és milliók élnének teljes kilátástalanságban.

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr495755101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobbra át 2014.01.13. 16:38:33

A címben feltett kérdésre a válasz:

Mert a PM csak és kizárólag a tagjainak rövid távú politikai és gazdasági haszonszerzését tartja szem előtt, ezért köpi magát szembe napról napra, áll össze először Bajnaival, majd az MSZP-vel, végül Gyurcsánnyal...

Szánalmas.

Trackers 2014.01.13. 16:43:27

Házi feladat letudva.

10. magyarázkodó PM-es poszt megírva.

Nektek egyetlen problémátok van.
Nevezetesen az, hogy az emberek az összes hazugságaitok ellenére sem akarnak kormányváltást.

2010-ben az MSZP-t akkor is leváltották volna, ha 15 ellenzéki párt indult volna külön listán.

Most meg akkor se szavaznak be titeket, ha összefogsz mindenkivel, aki ellenében 2010-ben bejutottál.

Ez a ti nagy bajotok. A megélhetési politizálásotok alól a talaj elfogyott.

Lovag Mihály 2014.01.13. 16:52:54

azért mert ha kiesel két dolgot tehetsz: vagy keresel munkát, vagy keresel munkát.

genyamagyar 2014.01.13. 17:00:05

@Trackers: "Nevezetesen az, hogy az emberek az összes hazugságaitok ellenére sem akarnak kormányváltást."

Hagyd már ezt a mantrát.... Persze, hogy akarnak az emberek kormányváltást!

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.13. 17:00:10

"Miért támogatja a PM a szélesebb ellenzéki összefogást?"

Mert nincs más választása. A PM egy virtuális szervezet, 100 taggal összesen, helyi szervezetek és támogatók nélkül. Most Bajnai is rászart a PM fejére, de okosabb ezt a PM részéről kompromisszumként kommunikálni. Ellenkező esetben a PM kb. olyan, mint Szili szocdem pártja.

A PM-hez képest még a sznintén virtuális KDNP is komoly szervezetnek tűnik.

Önállóan indulva mennyit kapna a KDNP? Biztosan meglenne az 1 %, talán még a 2 % is. Önállóan indulva mennyit kapna a PM? Talán meglenne a 0,1 %. Na ez az egész lényege.

Davis 2014.01.13. 17:03:43

Opportunista dumával ma már nem érhetsz el eredményt! Megbuktatok!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.13. 17:07:28

A fideszes választási mutyirendszer olyan, hogy muszáj a teljes ellenzéknek összefognia a siker reményében. Sokan majd kesztyűben és orrcsipesszel fognak ugyan voksolni, de fognak. Mégpedig a még mindig kisebbik rosszat jelentő ellenzékre.
Asszem... :)

yatumux 2014.01.13. 17:09:40

Béres Andris! Te vagy az egyetlen reményünk! Mond meg a frankót! Vezess minket plíz! Nélküled nemzethalál vár reánk! :))))

Lovag Mihály 2014.01.13. 17:09:58

@Frady Endre: én úgy vettem észre, h a választási rendszer olyan, h az nyer aki a legtöbb szavazatot kapja. ez valóban felháborító, eszement diktatórikus. sokkal igazságosabb lenne, ha az nyerne akit a szárszói csürhék kijelölnek.

♔batyu♔ 2014.01.13. 17:13:59

"Működő demokratikus intézményrendszer helyett, marad a tekintélyelvű politika."

Pedig éppen a működő demokratikus intézményrendszernek köszönheted Béres, hogy nem csak lehetnek politikai ambicióid, de el is indulhatsz a választásokon. A többi hasonló diktatúrázóval együtt.

Az persze más tészta, hogy nem fogsz bejutni, de remélem, azt már nem fogod Orbán diktatúrájára.

kisQtya 2014.01.13. 17:14:01

Kit érdekel, hogy most miért, ha egyszer azt mondtátok, hogy nem, nem sosem? Szájból segget csináltatok és annyi. Megjegyzem nem veletek fordult elő először ilyesmi.

Az LMP-re fogok szavazni.

♔batyu♔ 2014.01.13. 17:16:09

@Lovag Mihály: Igen, valahogy úgy kellene, hogy a liberálisok megmondják ki elfogadható a politikai porondon. (Liberálisok, volt kommunisták, Munkáspárt-úgy sem jut be)

Aztán amikor megvolt a választás, a liberálisok összefogva a Népszava baráti körrel, Heller nem marad ki, megmondják, érvényes volt e. Ha nem, akkor takarékosságból az előző nyer, azaz ők.

yatumux 2014.01.13. 17:17:05

@Frady Endre: nekem és még néhány embernek a Fidesz jön be.

Milyen mutyi az ami erősebbé teszi a baloldalt ?

Hiszen, ha összefognak az nem jó a Fidesznek amice!

Hagyd a logikát! Csak fasiztázz le! Az egyszerűbb.

Neked is elmondom. Ha Gyurcsány akár középvezetőként visszakerül a vezetésbe azt a nép nem fogja tűrni.

Ha egy kicsit is fontos neked a béke elgondolkozol ezen.

A fél ország szemét nem lőhetitek ki.

Mi dolgozunk, mi nevelünk gyerekeket, mi adózunk.

A baloldal 80% szavazótábora a nyuggerek és a 20% világpolgár nem tudja működtetni szerelmes kis hazámat.

Hm?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2014.01.13. 17:24:54

Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai, amint kart karba öltve elkanyarodnak a 2002-2009-es korszak stílusától, csak mert fél tucat megélhetési, meg pár marék hibbant, ezt kéri. Hogyne. Nájsz trip, jó a dílered.

A valóság ezzel szemben az, hogy ezek, meg a szekeresek, baják, puchok, veresek, stb. művelték azt a bizonyos elmúltnyócévet. Ezek ennyit tudnak. Ti meg ezek kedvéért górtátok szét az LMP-t - az egész E14-projekt leginkább erre született -, ezeket akarjátok betolni a fincsibe.

Ha van isten, 14.99%-otok lesz így együtt, és mentek végre a pi

acra, dolgozni.

zobod 2014.01.13. 17:28:48

@Frady Endre: Semmi pozitív, csak annyi, hogy bízzon benne a szavazó, hogy nem is vagytok olyan rosszak?

Kámasuka 2014.01.13. 17:33:40

Nono, szerintem a rendszerváltás óta Orbán a legjobb kormányfő. Messze a legtámogatottabb és a leghosszabb ideje hivatalban levő is.

♔batyu♔ 2014.01.13. 17:37:30

Már a hsz-eken is látszik, hogy ez a Béres milyen hihetetlen mértékben népszerű. Végre adta a nevét és kitört itt az őrület. Mindenki Bérest akar. Hiába, na, a bizalom:)))

kisQtya 2014.01.13. 17:45:51

Én csak azért szeretném, ha az Összefosás nyerné a választást, hogy lássam, amint azonnal atomjaira hullik és egymás torkának esnek a koncért.

Szerintem az nem normális, akinek a kormány leváltása az elsődleges célja, nem pedig a saját politikai céljainak lassan, építkezve történő megvalósítása. A haza érdekének szem előtt tartásával.

Trackers 2014.01.13. 17:54:28

@kisQtya:

Miért hullana darabokra..
Semmi nem érdekli se a PM-eseket, se a DK-sokat, se az MSZP-seket csak és kizárólag a hatalom.

Az összes PM-es, a DK összes programját abban a pillanatban elfogadja, ahogy a kiesésük rémképével riogatni kezdik őket, és fordítva.

A Fidesznek is a hatalom kell persze, csak konkrétan 2 párttal kevesebb a zsarolási potenciál, ha ők jutnak kormányra.

őrkutya2 2014.01.13. 17:54:40

@yatumux: nem gond, ha neked a Fidesz jön be, szavazz arra. Erre találták ki a parlamenti demokráciát. De ha mégis másra szavaznának a polgárok, ne gyújtsd fel a TV-székházat a "nép" nevében. Adót meg más is fizet, nemcsak a fideszesek.

@kisQtya: szerintem meg nagyon is normális, sőt logikus, hogy egy ellenzéki párt a politikai céljainak megvalósításához elsőként a kormányt váltja le, ugyanis ellenzékből nem lehet programot megvalósítani. Az ellenzéki programok a honlapjaikon olvashatók, az Együtt2014-é a legrészletesebb, 28 kormányzati témakörben.

Kámasuka 2014.01.13. 17:59:18

@őrkutya2: 'Adót meg más is fizet, nemcsak a fideszesek.'

Ez persze inkább nem igaz.

polipo 2014.01.13. 18:04:16

@Trackers: a te bajod meg az,hogy nem veszed észre az orbáni politika súlyos veszélyeit,ami igaz erre az egész bagázsra,aki ezt a kis diktátort támogatja! a szoci gyűlölet elvakítja ezt a dicső szemellenzős csapatot,amitől egyre sötétebb lesz itthon.

Mária 2014.01.13. 18:06:16

"Miért támogatja a PM a szélesebb ellenzéki összefogást? Miért adom ehhez én is a nevem?"

Nyilván azért, mert a kedves posztoló is szeretne magának egy széket a parlamentben, hozzá az apanázst és a bónuszokat négy évre és ha lehet, akkor valamelyik bizottságban is szeretne egy helyet.

Eltaláltam?

Kámasuka 2014.01.13. 18:08:11

@polipo: Hát akkor qrva sötét lesz mert a 2014es a maszop utolsó választása.

♔batyu♔ 2014.01.13. 18:11:29

@Mária: Hová gondolsz????

Mindenesetre nagyon liberális, ahogy egy mondatban fikázza le Gyurcsányékat, az MSZP-SZDSZ-t és Orbánékat.

♔batyu♔ 2014.01.13. 18:12:01

@Kámasuka: Az MSZP a bukást túléli. Gyurcsány és Bajnai nem éli túl.

Trackers 2014.01.13. 18:12:40

@polipo:
A valóság az, hogy a Fidesz gazdaságilag sokkal jobb, mint az MSZP.
EZ persze nem dícséret, mert az MSZP-től senki nem volt szarabb az egész EU-ban.
Így lehet hogy a szocik alatt a szlovákok előtti pozicíóból kinulláztuk magunkat.

És tekintve a tényt, miszerint Antall Józsi óta, az MSZP összes mondanivalója a diktatúrázás, mikor éppen nincsennek hatalmon, cseppet unalmas is ez a szöveg.

polipo 2014.01.13. 18:13:23

@yatumux: jöjjön be neked a fidesz,a te dolgod,ami egyben azt is igazolja hogy vak vagy,vagy trafikod van.

polipo 2014.01.13. 18:22:28

@Kinyílott a pitypang. Megírom.: Te is annyira utálod a szocikat,hogy belevakultál. Magam sem vagyok mszp oldalon,de jó lenne már látnotok a fidesz elképesztő műveit,ami időszakosan még az mszp vel is kibékít. Milyen vakságot okoz a komcsi gyűlölet ?!

zFuly 2014.01.13. 18:30:20

@Kinyílott a pitypang. Megírom.: Kis kiegészítés: a "demokratikus ellenzék" soraiban nem kevesen a diktatúra "gyermekei", politikailag is. Soha nem tagadták meg a diktatúrát (amint 2002-2009-et sem).
És ne feledjük: az állampárt tején szocializálódott csapat adja ma a "demokratikus ellenzék" gerincét. Ja, bocs, azt nem, az nincs nekik. Mármint gerinc. Akkor... fö tömegét. :)

zFuly 2014.01.13. 18:31:47

@polipo: Ha a Fidesz vállalhatatlan (mert az), ha a szocik vállalhatatlanok (mert azok), akkor miért nem lehet végre valaki MÁST támogatni???
PLÍÍÍZZZZZZ!

Trackers 2014.01.13. 18:34:18

@polipo:

Itt a google data exlorer:
www.google.com/publicdata/directory

Van benne millió gazdasági adat, összevetheted más országokkal stb...

Mutass már légyszi 1 darab adatot, amiben az MSZP jobb, mint a Fidesz.

Államadósságban
http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
Vagy munkanélküliségben
http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment

a legszarabbak voltak speciel az egész EU-ban, az MSZP-sek.

Tiborpapa 2014.01.13. 18:38:12

Kedves, értelmes kommentelők!
Hagyjátok már békén a fidesz trollokat! Verjék ki maguknak.

polipo 2014.01.13. 18:42:31

@Trackers: "a fidesz gazdaságilag sokkal jobb" és ezt miből látod? különböző mutatókón? amik agyon vannak variálva csak hogy jól mutasson. A multban romániában minden tartozást visszafizettek -jó! de milyen áron?

zFuly 2014.01.13. 18:44:07

Dear BA, miért gondolod azt, hogy a PM (mint a nagy hármas legkisebb részének kisebbik fele) képes bármit is elérni ebben a csapatban?
Érdekel az optimizmusod forrása.

Érdekel továbbá, hogy mi a véleményed a Magyarországot az EURO bevezetés pályájáról leléptetö kormányról, az össznépi eladósítást levezénylö kormányról, valamint a válságban hitelböl és hiányból jólétfenntartó kormányról (feledékenyek kedvéért: Medgyessy, Gyurcsány,Bajnai).

polipo 2014.01.13. 18:49:18

@zFuly: egyetértek és ma ez a fő dilemma,hogy merre. Ezzel együtt ami biztos, hogy nem fidesz! még mszp is inkább,mert kevésbé gennyesek

őrkutya2 2014.01.13. 18:50:51

@Kámasuka:

"'Adót meg más is fizet, nemcsak a fideszesek.'

Ez persze inkább nem igaz."

Van valami hitelt érdemlő statisztikád? vagy csak rávágtad.

zFuly 2014.01.13. 18:54:55

@polipo: Sajnos nálam a múlt letagadása éppen a gennyes tárgykörbe tartozik.
Nálam a PM is azért hiteltelen, mert egy rohadt mondatot ne képesek mondani arról, hogy pl. a devizahitelek kiépülése mennyiben járult hozzá az alacsony jövedelemü (föleg vidéki) lakosság gazdasági deprimálódásához. Tudom, azért nem, mert kedvenc partnerük (E14) vastagon sáros benne és ki kellene állniuk: gyerekek, ez benéztük. A "jó kormányzás" alapja az elkövetett bakik fel- és beismerése, legalább alapszinten. Hát ebböl zérót látunk, csak az "Orbán takarodj"-ot nyomják. Azt én is tudom, ahhoz nem kell politikus. :(

Trackers 2014.01.13. 18:55:02

@polipo:

Lehet hogy te ezt gondolod, de az emberek többsége ennek éppen az ellenkezőjét.

Nevezetesen, hogy az MSZP-től szarabb választás nincs.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.13. 18:58:18

@yatumux: Barátom, én is dolgozom, én is adózom, én is nevelem a feleségemmel együtt a gyerekeimet. Emellett sosem lőttem ki senki szemét, nem fenyegetőztem és nem vertem és gyújtottam fel fél Budapestet. Ja, és TV székházat sem foglaltam el.
:)
Nem tudom, ha Gyurcsányt demokratikus úton beválasztják a Parlamentbe, akkor milyen jogon fog hőbörögni a jobboldal?
:)

őrkutya2 2014.01.13. 19:00:04

@polipo:

"Ezzel együtt ami biztos, hogy nem fidesz! még mszp is inkább,mert kevésbé gennyesek"

De azért éppen eléggé gennyesek, kedves @polipo. Gyurcsány ugyan egy elefánt a porcelánboltban, de emlékezetem szerint modernizálni akarta volna az MSZP-t (korrupt, szemét, 70-30%-os kamarillapolitikusok gyülekezete). Bár ezt egy elszabadult hajóágyú stílusában tette, igyekezetét méltányolni kellett volna. Helyette kirakták az ajtó elé a farkasoknak, a nagyeszű magyarok meg azóta is boldogan gyurcsányoznak.

Ez az ország akkor lesz normális hely, ha Gyurcsány politikai teljesítményét pro és kontra tárgyilagos hangon is meg lehet vitatni. Addig meg csak figyelni kell az MSZP kezét, bárkit tönkre tesznek, aki közel kerül hozzájuk. Ugyanazok vezetik, akik 2006-ban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.13. 19:00:22

@zobod: A fideszben sincs semmi pozitív (2010-ben sem volt), mégis 2/3-a van, mert sokaknak úgy tűnt, hogy még mindig kevésbé rossz, mint az előzőek.
Erről ma már erősen megoszlanak a vélemények.
Szerintem egyébként mindkét oldal szakmányban lop, bár narancsék valamivel többet.
:)

Kámasuka 2014.01.13. 19:00:53

@őrkutya2: SZJA-t egészen biztosan a 'fideszesek' tehát a most a könnyítések miatt bizosan a fideszre szavazók fizetnek többet (mármint többet ahhoz képest is hogy többen is vannak). Az ÁFÁnál sanszos hogy ugyanígy van, mert a költőképes embereken az SZJA reform segített.

czjanos 2014.01.13. 19:01:10

A PM-nek nem kell mosakodnia az együttműködés miatt! Aki híve a jogállamnak, a demokráciának, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a független igazságszolgáltatásnak, a szabad versenynek a gazdaságban, a szabad iskola-választásnak, a pedagógusok önálló, alkotó munkájának, a magántulajdon védelmének, azoknak kutya kötelességük összefogni!
Ha győznek, akkor viszont tisztességesen, szakszerűen kell kormányozni. Nem a saját zsebeket tömködni (mint most), nem mutyizni (mint most), nem kivételezni a haverokkal és a jómódúakkal (mint most), hanem tisztességesen, szolidárisan. Ezért akár a patás ördöggel is össze kell fogni, ha nem tagja a Jobbiknak.

czjanos 2014.01.13. 19:02:26

@Frady Endre: Nem valamivel, hanem nagyságrendekkel!

Kámasuka 2014.01.13. 19:05:33

Ahhoz képest hogy ez a párt, a PM nem is létezik, sőt még Bajcsánnyal is esélytelenek megugorni az 5%-os küszöböt, elég jól megy nekik itt az Indexen a blogolás, legalább napi 3 címlapos posztot kiterítenek a drogos szerkesztő haverjaik.

czjanos 2014.01.13. 19:05:34

@őrkutya2: Ezért lett volna jó, ha Bajnai Gordon lett volna a miniszterelnök-jelölt, mert kormányfőként meg tudta zabolázni az MSZP ősbölényeit. Mesterházy marionett-báb lesz a kezükben. Mivel a pénzt ők tolják a pártba, Mesterházy úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.

polipo 2014.01.13. 19:05:46

@Trackers: Nen adatokat mutatok,csak egy olyan tényt,ami számomra a legrondább! és ez,az ország megosztása! az a gondolkodásmód,hogy ebben az országban mindent a fidesznek kell tulajdonolni és a másik oldalon ellenség van,ami csak arra jó,hogy adót fizessen . Nekem az ilyen politika egyszerüen gusztustalan és messziről elkerülendő!

őrkutya2 2014.01.13. 19:07:52

@zFuly:

Emlékezetem szerint a devizahitelezés lehetőségét még az Orbán-kormány vezette be 2002-ben.

(Megjegyzés: az, hogy ez kockázatos finanszírozás, senkit nem érdekelt addig, amíg a forinthitelnél KEVESEBB kamatot kellett fizetni. A veszteségeket meg kis hazánkban a közzel kell elvitetni, szokás szerint).

Trackers 2014.01.13. 19:08:17

@Frady Endre:

Felettébb különös, hogy azok látnak demokrácia deficitet Orbánékkal szemben elsősorban, akik Gyurcsánnyal kapcsolatban semmi hasonlót nem véltek felfedezni.

Pedig Gyurcsány alatt
- tiltották be a legtöbb tüntetést,
- oszlatták fel a legtöbb tüntetést,
- szinte darabra ugyanannyi embert rúgtak ki az MTV-től, mint Orbánék,
- felsőbb utasításra beazonosíthatatlan rendőröket uszítottak a tüntetőkre,
...

Trackers 2014.01.13. 19:09:19

@polipo:

Ácsi.

Te azt állítod a Fidesz a legszarabb, én azt hogy az MSZP.

Most akkor mi is a különbség azon túl, hogy velem a statisztika szerint több ember ért egyet ?

őrkutya2 2014.01.13. 19:10:04

@Kámasuka:

"SZJA-t egészen biztosan a 'fideszesek' tehát a most a könnyítések miatt biztosan a fideszre szavazók fizetnek többet (mármint többet ahhoz képest is hogy többen is vannak). Az ÁFÁnál sanszos hogy ugyanígy van, mert a költőképes embereken az SZJA reform segített."

Egyem a szíved, összekevered a reményt a tényekkel...

őrkutya2 2014.01.13. 19:12:20

@Kámasuka:

Ja, hogy akkor nem probléma?
OK.

Trackers 2014.01.13. 19:12:23

@őrkutya2:

Rosszul emlékszel.

A devizahitelezéshez a Medgyessy kormány adott nyílt utat, ezt lehetővé tevő törvények megalkotásával, miután megszüntették a kedvezményes forint hitelt.

Nem véletlen hogy mind a magánszemélyek, mind az ország deviza eladósodottságának több, mint a 90%-a az MSZP kormány idején történt.

Kámasuka 2014.01.13. 19:13:15

@őrkutya2: Mit akartál ezzel mondani?

polipo 2014.01.13. 19:13:47

@czjanos: igen, kb. ennyi tömören.

no_successful2 2014.01.13. 19:16:22

@polipo:
"a te bajod meg az,hogy nem veszed észre az orbáni politika súlyos veszélyeit,ami igaz erre az egész bagázsra,aki ezt a kis diktátort támogatja! a szoci gyűlölet elvakítja ezt a dicső szemellenzős csapatot,amitől egyre sötétebb lesz itthon."

Hát tényleg nem látszanak az orbáni politika súlyos veszélyei, a ti nyolc évetek veszélyei viszont elég hamar kibuktak.

zFuly 2014.01.13. 19:19:22

@őrkutya2: Kiegészítés: valóban az Orbán kormány teremtette meg a jogi keretet, mert egyenes út vezett az ERM II-be (2005.01.01) majd az EURO bevezetéshez 2007-töl. A devizahitel lehetöségének bevezetése mellett pl. bevezették, hogy EUR-ban is meg lehetett állapodni a bérekröl (ezért lehetett volna devizahitelet felvenni), ezek mind az EURO bevezetés megfelelöen tervezett, ütemezett lépései minden olyan országban, aki EURO-t tervez.
Gáz abból lett, hogy Megyóék leálltak az EURO bevezetésröl ÉS elengedték a CHF hiteleket.

yatumux 2014.01.13. 19:20:28

@Frady Endre: barátom, ez igen dícséretes. Feltűnt, hogy elviseltük d209, pufajkás Horn Gyulát, és egy ideig Bajnai is.

Gyurcsány egyszerűen kvázi polgárháborús helyzetet kreált.

Nem érted? Győzhet az MSZP, jöhet Bajnai, de Ferenc nem politizál hat vezetői székből.

Túl sok vér folyt az utcákon. Egyesek törvénytelenségeket követtek el, egyesek el mertek menni okt. 23-án Fidesz gyűlésre. És egyesek szarráverettek mindenkit aki élt és mozgott. Egyesek pedig ezt élvezték. Remélem te nem.

Aki ennyi rosszat hoz ki az emberekből és még vér is folyik azt nem tűrik el a sértettek.

Ha Orbán szét verette volna azt a millió illegális tüntetést, hídfoglalást, Fidesz székház ajtó berúgását, stb. Én haragudnék rá.

Az én népemet ne üsse senki még ha balos is...

Te a saját népedként tekintesz rám? A csángókra? A szomszédos magyarokra akiket naponta aláznak, vernek, stb?

polipo 2014.01.13. 19:23:43

@Trackers: ez a sttisztika szomoru a tekintetben,hogy ennyivel több ember agyát mosta a fidesz és ahogy látom,ugyanazon embereknek kell némi idő,hogy észrevegyék vezérük megalomániájának komoly veszélyeit.

polipo 2014.01.13. 19:26:59

@Trackers: fidesz inditotta a devizahitelt,csak akkor még autokkal indult

yatumux 2014.01.13. 19:29:01

@polipo: drágám! Szíveskedj megkutatni, hogy a Fideszre kik szavaznak, kontra a baloldalra. Semmi bajom azzal, hogy a 80% vén komcsi trotty a 20% pedig szélsőliberális, de ne állítsd be a Fidesz szavazótáborát csőcseléknek.

A jobbik akit faszán szintén Gyurcsánynak köszönhetünk inkább...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.13. 19:29:30

Hahó emberek !

Figyelem-figyelem...

A PM-es hősök bálványa Gyurcsány Ferenc következik, ahogy a Dialógus Csoportról tett jelentgetéseiért cserébe az MSZMP KB leszól a vizsgáira:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Itt pedig ahogy éppen adót csal a kis kedvenc ELKÚRÓ:
www.gondola.hu/cikkek/46221

yatumux 2014.01.13. 19:31:05

@polipo: nyócév. Adósság, kvázi államcsőd, most fizethetünk még 20 évig.
Nem a Fidesz, nem az MSZP. Te meg én.

polipo 2014.01.13. 19:35:14

@no_successful2: "nem a ti nyolcévetek" sosem voltam mszp-s a rend kedvéért,ezért az mszp sosem volt számomra példaértékű! -viszont a fidesz abszolut példaértékű,mégpedig atekintetben,mi az amit UTÁLOK!

honapos retek 2014.01.13. 19:39:55

@Trackers:mert aki a fideszre egy rossz szot szol másnap rászáll mindenki örülhet ha nem kerül biroság elé, ezért mindenki ugy beszél ahogy az orbán elvárja töle

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.13. 19:40:46

@polipo:

Szerencsétlen majom vagy.. Ki se lóg a segged az MSZP seggéből.
Nap mint nap ugyanazt a hülye mantrát löketed, mint a többi MSZP csicska.

Gátlástalanul hazudtok, diktatúráztok 1990 óta, mikor nem a kedvenckéid vannak hatalmon.

Enniyt udtok meg a neveteket !

Jolka40 2014.01.13. 19:46:44

A Fidesz is volt már bukott párt. És nem is véletlenül. Orbánt már 25 éve itt eszi a fene a magyar közéletben, és most, hogy nyeregben érzi magát, a közmédiával mossa át ezerrel a nép agyát. És most ki vannak akadva, hogy vannak, akik mégis gondolkodnak. Vagy legyen újra egypártrendszer? Emberek! Térjetek észre!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.13. 19:51:06

@Jolka40:

na ja..

A kis MSZP csicskáknak nem tetszik a demokrácia mi ?

Nem tetszik hogy a tetves határontúliakat megtagadó, ellenzékieket beazonosíthatatlan karhatalmistákkal verető, mocskos kis MSZP nevű pártjukat többen utálják, ugyi ?

zobod 2014.01.13. 19:54:19

@Frady Endre: az mszp-e2014-pm-dk nagyon rossz élcsapattal állt ki. Szerethetetlen. Egymás ellen az ország nyilvánossága előtt áskálódó figurák pillanatnyi kényszer szülte kooperációját nem sokan fogják Orbán ellenében választani. Márpedig egy karizmatikus pacák, akivel egy kurzus azonosítható, az összes botránynál többet nyom a latban. Ha a baloldal folyton a jogbiztonságról, kiszámíthatóságról, megújulásról beszél, akkor olyan személyi alternatívát kellett volna felmutatnia és felépíteni már évekkel ezelőtt, aki maga a gránit szilárd egység és kikezdhetetlenség. Nem ezt az összefogásnak nevezett fehérgalléros muszáj-kartellt hetekkel a választás előtt, ami még egy évet sem húzna ki.

Az a szitu - legalábbis a látszat mindenképpen az -, hogy a baloldalon egy rakás torzsalkodó kispályás pancser, a jobboldalon meg a történéseket kontrolláló és irányító profik vannak. Az emberek zöme meg a győztes típus mellé áll.

czjanos 2014.01.13. 19:56:42

@yatumux: A Jobbikot Orbánnak köszönheted.

polipo 2014.01.13. 19:57:24

@yatumux: A te dolgod eldönteni kiben hiszel és ha ez fidesz ám legyen! a táborodat inkább nem minősítem,mert nekem legalább is elképesztő az a vakság,ami ezen az oldalon uralkodik. Leginkábbis a kisajátitásra és a megosztottságra gondolok A lopás nagyon szomorú,de megszokottá vált mindkét oldalon,bár a prímet itt is a fidesz viszi.

czjanos 2014.01.13. 19:58:47

@no_successful2: Az államadósság ma nagyobb, mint 2010-ben, pedig benyelték a manyup 3000 milliárdját.

nick papagiorgo 2014.01.13. 20:03:40

A PM azért támogatja, mert megélhetési politikusok gyülekezete, bárkit támogatnának, csak hogy bejussanak. Te meg azért adod hozzá a neved, mert tulajdonképp nincs is neved.

Bocs ha megbántottalak, de szerintem nem csak nekem ez a véleményem.

egy tipp:
Nem kellett volna az elején olyan erősen hőbörögni Gyurcsány ellen, aztán meg vele összefogni. Mostanra már szinte mindenki hülyének néz titeket.

polipo 2014.01.13. 20:07:17

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ennyire nem lehetsz hülye! és mégis. Sem mszp-s sem csicska nem vagyok,de neked aztán biztos nem magyarázkodom,mert látom kár. Mellesleg nincs mantra serm,csak egy felismerés,ami azt mondja: kerüld a fideszt és a hozzád hasonló majmokat,mert fertő!

_most_ 2014.01.13. 20:15:18

ha a fidesz trollok ennyire ájvékolnak, akkor csak jó ötlet lehet az összefogás :D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.01.13. 20:16:17

@polipo:

Na ja.,.

Ezért aztán a magadfajta MSZP bohóc inkább arra az MSZP-re szavaz, mely megtagadta határontúli honfitársainkat, aki alatt az ország végletekig eladósodott, és mely alatt megduplázódott a munkanélküliségi ráta, majd mikor az embereknek ez nem tetszett akkor beazonosíthatatlan karhatalmistákkal verették szarrá a tüntetőket.

Arra a Gyurcsányra akinek az MSZMP KB szólt le a vizsgáira ( www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA ) és adótcsalt ( www.gondola.hu/cikkek/46221 )

Ennyit tudtok meg a neveteket.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.13. 20:32:50

@zobod: "Az emberek zöme meg a győztes típus mellé áll."
Mint amilyen 2002-ben a beszélni is alig tudó Medgyessy volt? :)
Ott is és akkor is elegük volt az embereknek egy bizonyos személyből és rendszeréből? Na kiből is? ;-)

Kámasuka 2014.01.13. 20:33:55

@Frady Endre: Hát azt már eléggé megbánták a még épelméjü emberek hogy akkor az mszp-re szavaztak.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.13. 20:36:56

@yatumux: Egy dologról megfeledkezel. A TV székház ostroma és fél Budapest szétverése (a fidesz tudatos uszításával és bűnpártolásával) megelőzte a rendőrök (időnként valóban túlzottan brutális) közbelépését.
Amúgy, ha a sokszázmilliárdos nyugdíjvagyon és még rengeteg egyéb közpénz lenyúlása nem diszkvalifikál valakit a miniszterelnökségért folytatott versenyben, akkor mi? ;-)

Kámasuka 2014.01.13. 20:38:46

@Frady Endre: Várj ma megint egy mszp-st ítéltek el.

De lehet hogy van Orbán lenyúlásairól is vmi fényképalbum vagy vidió csak a 20 év alatt még gyanúsítás szintig sem jutott el semmi, ellentétben mondjuk mindenki mással.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.13. 20:54:23

@Kámasuka: Ki is volt az elmúlt 25 év leghosszabban uralkodó legfőbb ügyésze, aki bármikor bármilyen vádemelést visszakézből söpört le az asztalról? P.P.? :)

polipo 2014.01.13. 21:00:12

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Neked hiába beszél az ember,mert elvakult vagy! Nem érdekel sen gyurcsány,sem az mszp,csak egy dolog érdekel: az orbáni szárnyalás megállítása,amit neked hiába magyaráz bárki,mert nem érted a lényegét.

Kámasuka 2014.01.13. 21:07:24

@Frady Endre: Például milyen Orbán elleni vádemelést söpört le?

2006-10 között, amikor nem Polt volt az ügyész akkor Orbán bünlajstroma elévült, vagy hogy volt?

Kámasuka 2014.01.13. 21:09:14

@Frady Endre: Nem beszélve a sajtóról ahol szintén semmilyen botránya nem volt Orbánnak 20 év alatt.

Nem véletlen hogy a csúcson van a rendszerváltó bagázsból minden más név elkopott már.

polipo 2014.01.13. 21:43:07

@Kámasuka: Te még el is hiszed,hogy vezéred ártatlan! fogsz te még csodálkozni,mert mindent nem lehet eltüntetni,meg titkositani évtizedekre. ...és ez sok balosra is igaz,a rend kedvéért.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.13. 21:45:10

@Kámasuka: Attól függ, mit értesz sajtó alatt? Ha a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet, akkor nem csodálkozom. :)
Csak, hogy tiszta legyen: én mind a Fideszt, mind az MSZP-t népnyúzó és léhűtő bűnbandának tartom, akik megegyeztek, hogy a közpénzből "kinyert" haszonból 70:30 arányban részesednek. Ha minden igaz, 2010 után ez az egyesség egyoldalúan fel lett rúgva.
A kettő banda között a különbség szerintem csak annyi, hogy narancsék nagyobb léptékben és gátlástalanabbul "szereznek", így az ő idejükben kevesebb jut a zembereknek. Ja, és a szocik legalább őrzik a demokrácia látszatát.
Én is örülnék, ha lenne valami győzelemre esélyes becsületes alternatíva, de sajnos nincs.
Magyarország jobban tejel. :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2014.01.14. 13:45:18

@Kinyílott a pitypang. Megírom.:

Nyiháó!

A mai hírek fényében jav:
19,99%, ha van isten, ennyit kaptok.
süti beállítások módosítása