Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Példátlan Együtt-PM siker a fővárosban és többek között a III. kerületben is

2014. május 26. - Béres András
    A tegnapi EP választás átcsoportosította az erőviszonyokat a demokratikus ellenzéki pártok között. Az Együtt-PM 11 fővárosi kerületben lett a legsikeresebb ellenzéki párt a DK-nak 9 és az eddig legerősebbnek hitt MSZP-nek 2 ilyen pozíció jutott. Az MSZP fővárosi szinten is kevesebb szavazatot kapott, mint két baloldali riválisa.
A mellékelt képen látható, hogy a fővárosban mely pártok végeztek a második helyen a Fidesz mögött.
2.hely.jpg
     A tegnapi választási eredmények budapesti kerületekre lebontott adataiból az derül ki, hogy az Együtt-PM a budai kerületekben és a pesti polgáribb városrészekben ért el a baloldalhoz képest kiemelkedő eredményt. A Fidesz minden kerületben 40 százalék körüli eredménnyel végzett, a baloldal szavazótábora értelemszerűen megoszlott.
     Az Együtt-PM Budapest belvárosi részein, így a Várnegyedben (14 százalék), a Rózsadombon (17 százalék) a Belvárosban (15 százalék) és a XII kerületben, a Hegyvidéken (15%), illetve Óbuda-Békásmegyeren (14 százalék) a második erő lett. Ezekben a városrészekben az MSZP nagyon leszerepelt, bár a legrosszabb eredményt a I. kerületben érte el a Mesterházy Attila vezette formáció, mindössze 6,98 százaléknyi szavazattal. 
   Az Együtt-PM,az előbb említett budai kerületek mellett a pesti polgáribb városrészekben is, így Zuglóban, Ferencvárosban, Mátyásföldön is a legtámogatottabb ellenzéki erő. A DK leginkább a lakótelepes részeken ért el jó eredményt, így Kőbányán (16 százalék), Újpalotán (15 százalék) és Csepelen (15 százalék). Gyurcsány pártja kilenc kerületet „szerzett”. 
    Óbuda-Békásmegyeren, ahol két önkormányzati képviselője is van a szövetségnek - Mihalik Zoltán az Együtt és Béres András a PM színeiben - sikerült biztosan megszerezni az ezüstérmet. Íme a tegnapi választás kerületi eredményei:

1. FIDESZ-KDNP 42.21 % 
2. EGYÜTT-PM 13.92 % 
3. DK 13.41 %
4. MSZP 11.68 % 
5. JOBBIK 10.2 % 
6. LMP 7.81 % 

Budapesten az Együtt-PM a DK-val gyakorlatilag holtversenyben (130 szavazattal lemaradva) a második helyet érte el, több mint 8000 szavazattal megelőzte az MSZP-t és 16 000-rel a Jobbikot.

Országosan az ötödik legerősebb párt lett az Együtt-PM.
Bár a Fidesz előnye továbbra is nyomasztó a demokratikus ellenzéken belül átcsoportosulnak az erőviszonyok, így esélyt kaphat a korszakváltás. 

Végre egy reményt adó, eddigi munkánkat visszaigazoló választási eredmény!

Köszönjük Óbuda-Békásmegyer, köszönjük Budapest, Köszönjük Magyarország!

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr816211112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyfeszültség 2014.08.10. 11:10:19

Kedves Béres András,óbudai polgármesterjelöltként ezzel is foglalkozhatna: veszélyes hulladék tárolás, állatkínzás belső óbudán következmények nélkül:

noemisszio.blog.hu/2014/08/09/veszelyes_hulladek_204
süti beállítások módosítása