Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Az Óbuda Újságban "tartalma miatt" meg nem jelentetett interjúm

2014. október 07. - Béres András

 

Az Óbuda Újsággal kapcsolatos vitám akkor éleződött ki, amikor tartalma miatt megtagadták a velem készült interjú megjelentetését. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a költségvetési vitában, képviselőként elleneztem az újság közpénzből történő támogatásának 68-ról 83 millió forintra emelését. Ezután, az előző évek gyakorlatával ellentétben még a költségvetéshez sem szólhattam hozzá az újságban. Szeptemberben amikor már szinte minden képviselő egész oldalas interjúban szerepelt, én is kértem ezt a lehetőséget. Sajnos a szöveget tartalmi okokból nem hozták le. Amikor ezt sérelmezni mertem a Facebookon  - határozott, írásos tiltásom ellenére-  egy zavaros, nyelvtani hibákkal tudatosan teletűzdelt szöveget jelentettek meg "vágatlan" interjúként, egy erősen ellenséges beharangozó után. Azaz a közpénzből finanszírozott lap a polgármester legesélyesebb kihívóját tudatosan igyekszik lejáratni a választási kampány közepén.

szabad sajtó.JPG

Sejtettem, hogy bár a lap feladata "a demokratikus közvélemény alakítása,  a lakosság párt és hivatali érdekektől független tájékoztatása"  mégis kizárólag az önkormányzat és a polgármester tevékenységét méltató tartalom és fideszes propaganda jelenhet meg, az adófizetők pénzéből. Ennek ellenére naivan azt feltételeztem, hogy polgármesterjelöltként elmondhatom amit gondolok. 

Mivel a lapban nem jelenhetett meg, itt hozom nyilvánosságra, az Óbuda Újság szerint "nem megfelelő tartalmú" interjút. Kérem mindenki vérmérséklete szerint ítélje meg, mennyire vállalhatatlan és "gyűlöletkeltő" a szöveg:

 Zöld és átlátható 

 

Béres András a Párbeszéd Magyarországért Párt képviselője a döntéshozó testületben. A Környezetvédelmi Bizottság elnöke, a Pénzügyi Bizottság helyettes-elnöke. Átláthatóbb, költséghatékonyan működő, zöldebb kerületért dolgozik, és ezt tervezi tenni a jövőben is.

- Melyik eredményére a legbüszkébb?

Az én javaslatomra sikerült a kerületben teljesen átláthatóvá tenni a képviselők vagyonnyilatkozatát és vagyongyarapodását. Korábban ezt sem a Tarlós István, sem a Bús Balázs által vezetett önkormányzati testület nem tette meg.  A környezetvédelem területén, sajnos a folyamatos központosítás miatt korlátozott a kerület hatásköre. A Római-parti védmű esetében, például környezetvédelmi szempontból szörnyű koncepciót erőltet a főváros, amely tönkre tenné a ma még természetesen, elhanyagolt állapotában is gyönyörű Római partot. De az általam vezetett bizottság csak a fakivágási engedélyt tudta megtagadni a part védett fáira. Erre az volt a válasz, hogy elvették a kerülettől a kérdéses partszakaszt és átadták a fővárosnak. Több hasonlóproblémával is szembesültem.

- Például mikkel?

- A Gázgyár ügyében 20 év alatt nem sikerült előrelépni, a főváros, a kerület és a Főgáz vitájában, így továbbra is cianidok szivárognak a Dunába és parlagon hever egy értékes dunaparti terület.

A kerületben nincs állandó légszennyezettség mérő, pedig átlagosan 3-5 évvel kevesebbet élünk a szennyezett levegő miatt. Az én indítványomra a testület kérte a fővárost, hogy létesítsen ilyen állomást, és tegye hatékonyabbá a lakosság értesítését magas légszennyezettség esetén.

Sajnos Tarlós főpolgármester úr nem lépett ez ügyben. Így továbbra sem tudjuk mikor szennyezett a levegőnk és mikor magas a pollenkoncentráció.

- Mit lehetne kezdeni a mérési adatokkal?

- Értesíteni lehetne az iskolákat, hogy ne akkor „futtassák” a gyerekeket az utcán, amikor magas a légszennyezettség. Indokolt esetben forgalomkorlátozást lehetne elrendelni.

Ön komolyan gondolja, hogy ma létezik ilyen gyorsreagálású rendszer: mérnek egy rossz adatot, és másnapra letiltják - mondjuk - a páratlan rendszámú autókat?

- A főpolgármesternek van erre jogosítványa, de csak akkor tudna élni vele, ha rendelkezésre állnának a jelenleg nem mért adatok. Az ő feladata elrendelni a szmogriadót. A kerületi önkormányzat figyelmeztetheti az iskolákat, idősek otthonát, a többi intézményt. Megoldandó kérdés még a parkolás problémája. Jelenleg az agglomeráció ingyenes P+R parkolónak használja a kerületet.

- Ennek a megoldása küszöbön áll, hiszen az önkormányzat tervezi a fizető parkolás bevezetését.

- Valóban, de a jelenlegi önkormányzati vezetés a helyi lakosokat is megsarcolná, nekik is fizetniük kellene, ha át szeretnének szállni a HÉV-re vagy a villamosra.  Mi nem a kerületiek terhére akarjuk megoldani a problémát, olyan rendszert fogunk bevezetni, ahol a kerületi lakosok korlátozás nélkül, ingyen parkolhatnak az egész kerületben. De beszéljünk másról is! A Pénzügyi Bizottság elnök-helyetteseként is dolgozom. Ebben a pozícióban több javaslatot tettem a költséghatékonyabb működésre.  Aggályosnak tartottam például, hogy a kerület ismét eladósodik: az önkormányzat versenyeztetés nélkül, kapkodva bocsájtott ki 1,7 milliárd forintért kötvényt, miután az állam átvállalta a kerület összes adósságát. A banki szerződés hiányosságaira Mihalik Zoltán képviselőtársammal együtt, többször felhívtuk a figyelmet. Sikerült a döntést egy hónappal elhalasztani és ezalatt olyan módosításokat érvényesíteni, amelyek az önkormányzatnak 10 éven át évi több, mint tízmilliós megtakarítást eredményeztek. De sokkal nagyobb is lehetett volna a megtakarítás, ha ránk hallgatva megversenyeztetik a bankokat.

- Polgármester-jelöltként is indul az októberi választáson. Ha ma nyerne, és holnap kezdene dolgozni, mi lenne az első teendője?

- Átláthatóbbá és hatékonyabbá fogom tenni az önkormányzat gazdálkodását, hogy több pénz jusson például térfigyelő kamerákra, szociális bérlakásokra, panelfelújításra, és a közszolgáltatásban dolgozók fizetés-kiegészítésére.

- Úgy érzi, ez az az ügy, amely Óbudán mindenkit megszólít függetlenül attól, hogy a lakótelepen, a Római-parton vagy a hegyvidéken lakik-e?

- Egy hatékonyabban működő önkormányzat jobb minőségű szolgáltatást tudna nyújtani, így mindenki nyerne. Emellett folytatni fogjuk a jó hagyományokat, de sok területen változtatni is szeretnék:

Látszategyeztetések helyett valódi párbeszédet alakítunk ki a kerületben élők, a civil szervezetek és az önkormányzat között. Csökkenteni fogjuk a dugókat és lakosságbarát tájékoztatási rendszert fogunk bevezetni, mind az tömegközlekedés, mind a kerékpárosok, mind az autósok érdekében.

- Nemrég a közösségi oldalakon videót tett közzé: ön is leöntötte magát jeges vízzel, és azt kérte a polgármestertől és a főpolgármestertől, hogy adakozzanak a Gézengúz Alapítvány számára. Mennyi pénz gyűlt össze?

- Én átutaltam a felajánlásomat. Sajnos a kihívottak nem reagáltak érdemben, így nem tudhatom, hogy részt vesznek-e az adományozásban. Remélem, hogy felhívásom eredményes lesz, mert az Alapítvány nagyon sok születési károsult gyereknek segít.

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr86766679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Max Perháts 2014.10.08. 11:14:03

Ugyan, ki olvassa az Óbuda ujságot? András, emiatt ne fájjon a fejed!
A mellékhelyiségbe túl kemény és durva felületű, ám a szemetesedény kibélelésére kiváló...

urambátyám 2014.10.08. 14:43:31

Szomorú az újság hozzáállása, már csak azért is, mert Bús Balázsnak szerintem nincs szüksége ilyen kisstílű "támogatásra". Az egész Fideszes garnitúrából még ő az egyik leginkább elviselhető arc, nem az a szotyolaköpködő futballszurkoló típus, nem nő magától a háza, a kerület fejlődni látszik, és az óbudai kulturális programok is kifejezetten jónak mondhatók. Biztosan rá szavaztam volna, ha nem olvasom el ezt az interjút...

borzimorzi 2014.10.08. 15:53:06

@urambátyám: Én se néztem ki ebből a Búsból, hogy ilyen otromba, nemtelen eszközökkel él. Eddig egészen szimpi volt. De alighanem inkább erre a Béresre szavazok.

Üdv:
b