Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Az óbudai lakásmutyi krónikája a kerületi PM-es képviselő szemszögéből

2014. március 15. - Béres András

 

A szűkös szülői házra való hivatkozással utalt ki önkormányzati bérlakást az III. kerület a helyi fideszes önkormányzati képviselő menyének és fiának. Menczer Erzsébet országgyűlési és III. kerületi önkormányzati képviselő– aki a Fidesz parlamenti jelöltje is egyben – maga is megszavazta a döntést, és nem jelezte, hogy saját családjáról van szó. A polgármesteri előterjesztés Menczer leendő menyének nevén ment át a testületen.

menczerhajl2.png

Ahogy Mihalik Zoltán, Juhász Péter és az én részvételemmel tartott sajtótájékoztatón bejelentettük az Együtt-PM Szövetség hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt feljelentést tett, miután kiderült, hogy Keszegné Menczer Erzsébet fideszes képviselő fia élettársának utalt ki lakást az önkormányzat.

Íme a történet időrendben:

- A III. kerületi képviselő-testület tavaly júniusban a polgármester előterjesztésére egyhangúlag döntött arról, hogy bérbe ad egy Kaszásdűlő utcai kétszobás önkormányzati lakást egy önkormányzati dolgozónak,  Harangozó Laurának és vőlegényének. Az indoklás szerint a pár a vőlegény szüleinél lakik és ez az állapot nem ideális a családalapításhoz, ezért albérletbe kell menniük, mert saját lakást nem tudnak vásárolni.

- Keszegné Menczer Erzsébet részt vett az ülésen, hivatali kötelességét megszegve nem jelezte személyes érintettségét és megszavazta az indítványt. Ha nem így tett volna, akkor képviselő testület nyilván nem tartotta volna szociálisan rászorulónak a havi egymilliót kereső és két másik ingatlannal rendelkező parlamenti képviselő fiát és menyasszonyát, így nem szavaztuk volna meg a lakáskiutalást.

- az önkormányzat vagyonkezelő cége közpénzből felújította a lakást, pedig már előtte is a beköltözhető állapotú ingatlanok között tartották számon.

- Az Együtt-PM hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt feljelentést tett ez ügyben és emellett felszólította fel az érintetteket, hogy haladéktalanul költözzenek ki az önkormányzati lakásból, fizessék meg az önkormányzatnak okozott kárt, Keszegné Menczer Erzsébettől pedig azt várjuk, hogy mondjon le önkormányzati mandátumáról és országgyűlési képviselői jelöltségéről.

-  Az önkormányzat sajtóközleménye szerint a kerület ingatlangazdálkodása törvényes, sok száz más településhez hasonlóan erejükhöz mérten igyekeznek támogatni az önkormányzatnál és háttérintézményeinél dolgozók lakhatását. Szerintük a baloldal erőszakkal akarja őket belekeverni a választási kampányba és hazugsággal vádolják Mihalik Zoltán képviselőtársamat.

Ez a nyilatkozat több kérdést is felvet:

Miért hazugozza le az önkormányzat sajtóközleménye Mihalik Zoltán képviselőt, amikor egyetlen állítását sem cáfolják meg?

Nem igaz, hogy Menczer Erzsébet fideszes önkormányzati és országgyűlési képviselő menye kapta az önkormányzati bérlakást, és nem a képviselő asszony fia lakik ott?

Nem igaz, hogy Menczer Erzsébet nem jelentett be személyes érintettséget, pedig részt vett az ülésen és megszavazta a lakáskiutalást?

Ha az önkormányzat valóban igyekszik támogatni a kerületi intézményeknél dolgozók és a rászorulók lakhatását, akkor miért adnak el folyamatosan önkormányzati tulajdonú lakásokat és miért csökken évről évre a lakásállomány?

Csütörtöki sajtótájékoztatónk, különben elég tanulságos hangulatban zajlott, a jobboldali média megjelent képviselőit kevéssé érdekelte a konkrét ügy, igyekeztek a nyilatkozókat lejáratni és jelentéktelennek feltüntetni a visszaélést. Rákérdeztek, hogy miért lovagolunk az egészen, amikor csak havi pár tízezer forintos előnyhöz jut így a képviselő asszony családja.

Az igazság ezzel szemben a következő: az önkormányzat által megállapított lakbér valóban „csak” körülbelül havi 30 000 forinttal kevesebb a piaci bérleti díjaknál, de ez éves szinten már 360 000 forint. Emellett közpénzből feleslegesen lett felújítva a lakás és a jelenlegi helyi szabályozás értelmében a bent lakók a piaci ár 60%-ért megvásárolhatják az ingatlant, ami egy tízmilliós lakás esetében 4 000 000 nyereséget jelenthet az érintetteknek és ugyanekkora veszteséget az adófizető polgároknak.

Az Óbuda Újság nagy felületet biztosít Keszegné Menczer Erzsébet népszerűsítésére, egész oldalas interjú és számonként több kép megjelentetésével, miközben az ellenzéki önkormányzati képviselők idén egyáltalán nem kaptak felületet véleményük kifejtésére. Azzal kapcsolatos kérésemet is elutasították, hogy Keszegnéhez hasonlóan a kerület másik parlamenti képviselőnőjével, Szabó Tímeával a PM társelnökével is készítsenek egyoldalas interjút az újságban. Ezért itt írnék PM-es szemszögből pár gondolatot a fideszes képviselő asszony munkásságáról.

A négyéves parlamenti ciklus alatt Menczer Erzsébet, jó pártkatonaként minden fideszes javaslatot megszavazott, egyszer sem szólalt fel bírálóan a kormány intézkedései ellen, sosem állt ki az emberekért pártjával szemben.  Többek között támogatta a trafik- és földmutyit, az egykulcsos adót, a médiatörvény egyik beterjesztőjeként a demokratikus intézményrendszer lebontását, a magánnyugdíj-vagyon lenyúlását és elherdálását, az oktatási rendszer KLIKKesítését, és a hazánkat évtizedekre eladósító és orosz függésbe taszító Paks II. beruházást is.  Emellett a nagyon kevés női képviselő egyikeként sosem emelt szót a nők jogaiért, szó nélkül hagyta párttársai sorozatos szexista megnyilvánulásait és Balogh József, akkori Fidesz képviselő „vak komondoros” nőverési ügyét is.

Kerületi képviselőként a nemzeti ünnepek alkalmából rendszeresen nem a nemzet egységét és összetartozását képviselte, hanem megosztó beszédeket tartott. Ezzel kapcsolatos egy régebbi blogbejegyzésem:

http://beresandras.blog.hu/2012/11/02/vajon_meltok_vagyunk_56_oroksegere_641

Tanulságos volt az előző testületi ülésen tanúsított magatartása is, amikor a költségvetési vitában felhívta a figyelmet a Gázgyári lakótelep súlyos problémáira, például az utak szörnyű állapotára, de semmilyen megoldást nem javasolt. Az általam beterjesztett módosító indítványt, amely az Óbuda Újság oldalszámemelésének terhére forrást csoportosított volna át a kátyúzásra gondolkodás nélkül leszavazta:

http://beresandras.blog.hu/2014/02/24/tragikomikus_tortenet_a_gazgyari_lakotelep_katyuzasarol

Tanulságos, hogy a fentiek mellett a Fidesz Menczer Erzsébetet tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy 2014 és 2018 között képviselje a III. kerület polgárait az Országházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr935861403

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szabadság, szerelem 2014.03.15. 20:27:53

"Szabadság, szerelem!E kettő kell nekem." Rügyfakadás, virágok, szabadság, szerelem, egyetértés. Erről is szólhatna ez a nap. Ehelyett nemzeti kamatfizetés, eladósodás, Orbán bizonyosság oklevele, narancs és szegfűkoszorúk domináltak.  Tegnap...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barli 2014.03.15. 22:34:20

Megkérdezhetném, hgoy mi az értelme az "Együtt-PM Szövetség" kifejezésnek így, hogy egybeálltatok a többiekkel?

borzimorzi 2014.03.15. 22:43:13

Remélem, Óbuda lakói nem mind birkák, és nem engedik ezt a nőszemélyt még egyszer a hatalom közelébe.
Üdv:
b

lutria 2014.03.15. 23:06:45

Tehát anyuka az elmúlt 4 évben keresett vagy nettó 40 millát de nem vesz a fiacskájának és annak csajának-akik szintén dolgoznak- legalább egy olyan panellakást(kb.8 milláért) amit most gazdaságos áron bérelnek?
Amúgy kíváncsi lennék mennyi lehet egy óbudai 2 szobás panel piaci bérleti díja ha most 30.000Ft-al olcsóbban bérelhetik...

_B_ 2014.03.16. 07:14:09

@lutria: 60-70 ezer havonta. Ha felújított, inkább 70. Durván elszálltak az albérletek árai.
Ezért aki megteheti inkább vesz magának. Ahogy ezek a gennyek is meg akarják venni csak még olcsóbban.

pucros 2014.03.17. 12:45:38

A végére már sejthető, hogy a "tanulságos" az itt szitokszó :)

pucros 2014.03.17. 12:50:49

@borzimorzi: Akárcsak máshol, Óbudán is sokan nem interneteznek. Így aztán nem is hallanak erről az ügyről (sem).

Vagy ha igen, azt mondják. hát ilyenek a politikusok, biztos az összes többi is ezt csinálná. Nem nagy ügy.

Meg azért sem nagy ügy, mert hiszen természetes, hogy aki virágcserépgyárban dolgozik, az virágcserepet visz haza, aki önkormányzatnál, az önkormányzati bérlakást, aki pedig pénzgyárban, az pénzt.

borzimorzi 2014.03.17. 15:20:33

@_B_: A 10 évvel ezelőtti áraknál biztosan drágábbak, de még ma sem érdemes kiadási célból ingatlant venni, mert nem termeli ki a folyamatos karban tartás árát plusz a banki kamatok feletti hozamot. Pláne, ha tisztességesen adózol is.

Remélem, NAV-ék vizsgálódnak Menczer Erzsébet ügyében. Mert ha két lakása van, és abból egyikben sem lakhat a fia, akkor felmerülhet a gyanú, hogy az sem áll üresen, amelyikben a képviselőnő nem lakik, hanem az ki van adva, de nem adózik utána. Mert ugyebár a jövedelmei közt nincsen feltüntetve, hogy mennyit keres ingatlan bérbeadásából.

Üdv:
b

borzimorzi 2014.03.17. 15:21:29

@pucros: Kedves Pucros, azért remélem, ez a Kádár-kori mentalitás lassan kimegy a divatból. Kérdés, hogy mire kimegy a divatból, marad-e még valami az országból. Talán, amit lebetonoztak...
Üdv:
b

borzimorzi 2014.03.22. 21:47:27

@pucros: A Fideszes képviselőnő állítólag tettleg inzultált egy DK-s aktivistát ma a piacon. Van erről valami infó?
Üdv:
b
süti beállítások módosítása