Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Csak az Együtt 2014-PM szerint botrányos a lakásmutyi? A Menczer ügy tanulságos utóélete a III. kerületi testületi ülésen

2014. április 27. - Béres András

     A választások utánra halasztott III. kerületi testületi ülésen több érdekes fejlemény történt a Menczer ügyben, a kormánypárti többség napirendre sem vette az Együtt-PM indítványát a botrányos lakáskiutalás újratárgyalásáról, indítványunkra a jövőben követhetővé és átláthatóvá válik a III. kerületi képviselők vagyongyarapodása és a testület - érdekes tartózkodások mellett- egyhavi tiszteletdíj-megvonással büntette Menczer Erzsébetet. Olyan érzése támadhat az embernek, mintha a Menczert nem újraválasztó, Óbuda-békásmegyeri polgárokkal és az Együtt2014-PM képviselőivel, szemben a többi párt rendben lévőnek, és elfelejtendőnek tartaná a lakásmutyit.

 kutyakaravan.png

Mihalik Zoltán képviselőtársammal közösen indítványt terjesztettünk be Menczer-lakásmutyi ügyben kiutalt lakással kapcsolatos testületi döntés újratárgyalásáról. A fideszes többség leszavazta a javaslatot, megerősítve ezzel a botrányos lakáskiutalást.

Az Együtt2014-PM javaslatára bekerült az SZMSZ-be az önkormányzati képviselők vagyonbevallásával kapcsolatos módosítás. Eddig csak a képviselők utolsó vagyonbevallását tették közzé a kerület honlapján, így nem volt nyomon követhető a vagyongyarapodás, pedig a választópolgárok számára lényeges, hogy a képviselőjük megbízatása alatt mennyit gazdagodik, mostantól folyamatosan követhető lesz a képviselők vagyongyarapodása.

A polgármester két képviselővel szemben javasolta egy havi tiszteletdíj megvonását személyes érintettség bejelentésének elmulasztása miatt. Menczer Erzsébet a menyének és fiának kiutalt önkormányzati lakás kapcsán mulasztotta el bejelenteni érintettségét, míg a Menczer ügyet kirobbantó Mihalik Zoltánnal szemben érdekes módon és időzítéssel,  mindjárt két ügyben kezdeményezték tiszteletdíj megvonását. Menczer Erzsébet egyhavi tiszteletdíjának megvonását 3 tartózkodás mellett a többség megszavazta. Érdekes a technikai javaslatot /az SZMSZ szerint megkerülhetetlen a büntetés/ meg nem szavazók személye: Bús Balázs polgármester /az indítvány előterjesztője/, Kiss László / Menczer legyőzésével a Parlamentbe jutott MSZP-s képviselő/,  dr. Simonka Csaba /az MSZP III. kerületi polgármester-jelöltje/.

Íme az események részletesebb leírása:

A Menczer ügy kirobbanása után váratlanul a választások utánra halasztott testületi ülés napirendi vitával kezdődött.  Puskás Péter alpolgármester kérte, hogy vegyék le a napirendről a Mihalik Zoltán képviselőtársammal közösen beterjesztett a Menczer-lakásmutyi ügyben kiutalt lakással kapcsolatos indítványunkat a tavalyi testületi döntés újratárgyalásáról. Puskás úr a folyamatban lévő ügyészségi vizsgálatra hivatkozott.

Hozzászóltam ehhez a ponthoz, elmondtam, hogy az ügyészség a Menczer ügy más aspektusával foglalkozik, mivel hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt nyomoz. Számunkra más a kérdés, a testület a rendelkezésére álló információ birtokában hozott egy döntést, később kiderült, hogy Menczer Erzsébet nem tájékoztatott minket egy lényeges körülményről, ezért indokoltnak tűnik visszatérni az ügyre. A kérdés egyszerű: vajon ha tisztában lettünk volna a valós helyzettel, akkor is meghoztuk volna ugyanezt a döntést?

Akárhogy döntünk, nem befolyásolja a rendőrség munkáját, sőt a döntéssel a testület csökkenti az eset jogi súlyát, hiszen ha változatlanul hagyjuk a határozatot, akkor nem áll meg az az állítás, hogy a képviselő asszony azért jutott jogtalan előnyhöz, mert elhallgatta érintettségét, mivel a testület az érintettség ismeretében is ugyanúgy határoz. Ha megváltoztatjuk a döntést, akkor pedig a jogtalanul szerzett előny szűnik meg.

Ugyanakkor akármi is lesz a rendőrségi nyomozás eredménye a testületnek valahogy állást kell foglalnia abban az ügyben, hogy fenntartja-e a lakásbérleti szerződést, különösen az után, hogy egy másik napirend szerint elismerjük, hogy Menczer képviselő asszony elmulasztotta tájékoztatni a testületet személyes érintettségéről és ezért pénzbüntetéssel sújtjuk. Mivel a testület hozott döntést az ügyben így nem háríthatjuk el a felelősséget.

A fideszes többség mindezek ellenére 5 ellenzéki „nem” szavazat mellett levette a napirendről a Menczer lakás újratárgyalását. /Menczer Erzsébet képviselő asszony nem vett részt az ülésen, FB oldala szerint ahonnét előrelátóan kitiltott, az ellenzék rágalom- és gyűlöletkampányt folytat ellene…/

Napirend előtt többen gratuláltak a megválasztott parlamenti képviselőknek és jó munkát kívántak nekik. Én is megtettem ezt a gesztust, elmondva, hogy bár nem tartjuk korrektnek a választási rendszert, a közmédia durván befolyásolta a választókat és erősen a Fidesznek lejtett a pálya, ennek ellenére egyaránt jó munkát kívánok a fideszes  Varga Mihálynak és a szocialista Kiss Lászlónak. Egyben megkértem őket, hogy mivel ők a III. kerületiek által lettek megválasztva képviseljék keményen a kerületiek érdekeit, akkor is, ha a pártfegyelem mást kívánna tőlük.

Változott az önkormányzati SZMSZ képviselőkre vonatkozó fejezete, javaslatunkra bekerült az önkormányzati képviselők vagyonbevallásával kapcsolatos módosítás. Eddig csak a képviselők utolsó vagyonbevallását tették közzé a kerület honlapján, így nem volt nyomon követhető a vagyongyarapodás, pedig a választópolgárok számára lényeges, hogy a képviselőjük megbízatása alatt mennyit gazdagodik.

Emellett a hivatal javaslatára a képviselők kötelesek bejelenteni amennyiben részesedést szereznek olyan cégben, amelynek tulajdonosi szerkezete nem átlátható /offshore/, vagy ilyen cégnek dolgoznak. Mihalik Zoltán képviselőtársam jelezte, hogy összefüggést lát a Menczer ügy kirobbanása és a javaslat között, ugyanakkor bejelentette, hogy a cégnek amelynek alkalmazottja két tulajdonosa van, a Sziget Kft. és egy külföldi cég.

A testület egyhangúan elfogadta az SZMSZ-t. Örömteli, hogy bár a Parlament a PM-es képviselők többszöri kezdeményezésére sem szélesítette ki az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó kötelezettséget a III. kerület átláthatóvá teszi az önkormányzati képviselők vagyoni helyzetét és vagyongyarapodását.

Két képviselővel szemben javasolták egy havi tiszteletdíj megvonását személyes érintettség bejelentésének elmulasztása miatt. Menczer Erzsébet a menyének és fiának kiutalt önkormányzati lakás kapcsán mulasztotta el bejelenteni érintettségét, míg a Menczer ügyet kirobbantó Mihalik Zoltánnal szemben mindjárt két ügyben kezdeményezték tiszteletdíj megvonását.

Felszólaltam, elmondtam, hogy üdvözlendő, ha pártállástól függetlenül kerülnek kivizsgálásra ezek az ügyek. Ugyanakkor Menczer Erzsébettel kapcsolatban nem látom a különbséget a levett napirendi pont és e között az ügy között. Mihalik Zoltán ügyében sérelmeztem, hogy csak pár órával az ülés előtt juthattunk volna hozzá az anyaghoz így a képviselőnek sem volt lehetősége védekezni és a többiek sem tájékozódhattak, ezért kértem elhalasztani a kérdést. Zoltán vizsgálatot kért maga ellen. Ezek után az ő ügyét halasztottuk.

Menczer Erzsébet egyhavi tiszteletdíjának megvonását a jelen lévő 2 MSZP-s képviselő /Kiss László és dr. Simonka Csaba/ illetve Bús Balázs tartózkodása mellett a többség megszavazta.

Napirend utáni kérdésben Mihalik Zoltán sérelmezte, hogy a polgármester a Menczer ügy kirobbanása után felhívta a Sziget Kft.-t, az ő munkáltatóját, és „tájékoztatta” őt az ügyről. A polgármester szerint ez helyénvaló, mivel az Önkormányzat szerződéses partnere a cégnek.

Én is kérdést intéztem a testülethez, rákérdeztem, hogy miért került szokatlan módon elhalasztásra a március 31.-re tervezett testületi ülés április 10.-re.  A polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat munkatársait jelentősen leterhelte a választás megszervezése, illetve el szerették volna kerülni az önkormányzati munkához nem kapcsolódó aktuálpolitikai kérdéseket. Mivel a választások kiírása nem váratlan esemény javasoltam, hogy a jövőben már ezt figyelembe véve kerüljenek kiírásra a testületi ülések.

A helyi sajtó továbbra is hallgat, az Önkormányzat megbízásából kiadott, és több mint évi 80 millió forint közpénzzel támogatott Óbuda Újság még fizetett hirdetésként sem volt hajlandó hírt adni a lakásmutyiról...

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr226092493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása