Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Ígéret a Gázgyár ügyében

2012. május 23. - Béres András

_MG_7993kk.pngTitkosított Gázgyári privatizáció és több mint 15 évnyi huzavona után, erőfeszítéseink hatására ígéretet kaptunk a Gázgyár területén található szennyezett területek megtisztítására  

Már régebben is beszámoltam arról, hogy a volt Óbudai Gázgyár területén jelentős mennyiségű veszélyes anyag van a talajban, és a privatizáció óta eltelt 15 évben nem történt meg a szükséges kármentesítés. Az évtizedekig működő Óbudai Gázgyár a képződő gáziszapot és gázmasszát többek között a saját telephelyén tárolta. A szennyező anyagok egyebek mellett cianid-származékokat valamint arzénvegyületeket is tartalmaznak. A gázmassza „minden határértéket meghaladó módon” szennyezi a vele érintkező talajt, illetve alacsony vízálláskor a Dunát is. Így a fővárosi ivóvízbázis, illetve a környék talaja folyamosan veszélyben van.  

Hanzély Ákos fővárosi képviselőtársammal egyeztetést kezdeményeztünk a Főgáz vezérigazgatójával ebben a kérdésben. Tájékoztatást kaptak az óbudai szennyeződésmentesítés aktuális fejleményeiről. A tervek szerint az idén megszüntetik a szennyeződések beszivárgását a Dunába, bár még nem született döntés az alkalmazandó technikai megoldásról. Emellett remélhetőleg hamarosan elkezdődik a szennyezett talaj cseréje is.  A probléma ezzel kapcsolatban, hogy a területen elszórva találhatóak a gázmassza-lerakások, amiket korábbi bombatölcsérekbe helyeztek el. Mostanra nagyjából fölmérték a szennyezett területek elhelyezkedését. Becslések szerint a gázgyár területén változó mélységben szennyezett talaj mennyisége elérheti akár a 100 ezer köbmétert is.

IMG_5181kk.png

Érdekes, hogy képviselőként is csak szigorú titoktartási kötelezettség mellett tanulmányozhattuk át a privatizációhoz készült környezetvédelmi tanulmányt. Meglepő és elgondolkodtató, hogy miért is kellett titkosítani egy állami cég eladásával kapcsolatos iratot. Miért nem közérdekű információ ma Magyarországon egy tanulmány, amiből a környék lakói tájékozódhatnak az őket érintő egészségügyi kockázatokról?

A dokumentum egyébként nem tartalmazott eddig ismeretlen tényeket, de azt sem sikerült tisztázni, miért nem végeztek a szennyezett föld megtisztításával az elmúlt 15 évben Óbudán. Különösen kínos ez a kérdés annak fényében, hogy az érintett cég körülbelül 50%-ban a főváros tulajdona, míg a részvények másik fele a német  RWE gázszolgáltató cégé, aki a privatizáció során vállalta a kármentesítést.

Vajon idén tényleg sikerül előre lépni ebben az ügyben?

Remélem így lesz, és rövidesen végre jó hírekről számolhatok be.

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr285300360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása