Meggyőződésem szerint ünnepeink fő célja, hogy egyesítsék nemzetünket, közösen, büszkén emlékezzünk hőseinkre. Nézzünk magunkba egy picit, és tegyünk fel néhány kérdést:
„Mit tennék én, ha ma lenne 1848 március 15.-e, vagy 1956 október 23.-a? Lenne-e bátorságom és erőm helyesen cselekedni? Vajon mit gondolnának ’56 hősei, ha látnák, hogy mi történik ma Magyarországon?”
Szomorúvá tett a III. kerületi önkormányzat tegnapi megemlékezése. Hagyományosan a Szent Péter és Pál templom falán lévő első világháborús emlékművet koszorúztuk meg október 23- án. Számomra már régebben is elgondolkodtató volt ez a megoldás, egyrészt mivel állami ünnepről van szó, nem értem miért az egyik felekezet templománál tartjuk a megemlékezést, másrészt nem találtam meg az összefüggést az I. világháborúban Galíciában és Isonzónál elesett katonák és ’56 között.
Az eseményhez méltó külsőségek és a gyönyörűen előadott vers mellett egyetlen beszédet hallhattunk Menczer Erzsébet (Fidesz) képviselő asszonytól. Megtudhattuk, hogy azért itt emlékezünk, mert már Kurszán vezérnek is a környéken volt a sátra és az Árpád korban is szakrális hely volt ez. Kiderült, hogy Kádár nem elég, hogy brutálisan leszámolt ’56forradalmáraival, még az IMF-be és a Világbankba is beléptette az országot. Említésre került Orbán Viktor Brüsszel ellen vívott hősies szabadságharca, és egy rosszalló megjegyzés arról, hogy egyesek időközben megpróbálnak politikai alternatívaként megjelenni. Alig esett szó azonban ’56 eseményeiről és eszméiről, az egyszerű emberek bátor kiállásáról és önfeláldozásáról a szabadság oltárán, arról hogy ’56-ban a nemzet döntő többsége ugyanazt akarta, egy szabad, sikeres, demokratikus Magyarországot, ahol biztosított az emberek megélhetése, és mindenki büszkén vállalhatja magyarságát.
A beszéd, mely elhangzott, talán egy pártgyűlésen elfogadható. Egy az önkormányzat által szervezett állami ünnepen azonban más üzenet lenne helyénvaló. Örömteli lenne, ha a 15 millió magyar emlegetése, nem csak rendszeres hivatkozás lenne, hanem vezetőink valóban a nemzet egységére törekednének az országhatárokon belül és kívül. Az „oszd meg és uralkodj” politikája, a megosztásra koncentráló beszédek nem a nemzeti együttműködést szolgálják, csak egy csoporthoz szólnak, nem minden kerületi lakoshoz. Nem szabad a magyar embereket ránk és rájuk, hazafiakra és hazaárulók osztani aszerint, hogy kik azok, akik ugyanazt képviselik, ugyanazt a pártot táogatják, mint mi, és kik képzelnek el mást jövőt az országnak, vagy tartanak más értékeket fontosabbnak.
Az aktuálpolitikai, önigazoló beszédek pont ünnepeink lényegét veszik el, hagyjuk meg ezeket a különleges alkalmakat, arra hogy közösen, méltósággal emlékezzünk a múlt hőseire!
