Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselője

Béres András

Béres András

Tarlós torkán akadhat a Bálna

2013. október 26. - Béres András

balna.jpg

Az ügyészség megszüntette a CET ügyében Tarlós István és az Állami Számvevőszék feljelentése alapján 2011-ben indított nyomozást. Az ügyészségnek még csak a hűtlen kezelés kísérletét sem sikerült bizonyítania, nemhogy magát a károkozást, azaz már a bírósági szakasz előtt kiderült, hogy semmilyen visszaélést sem sikerült bizonyítani. 

Kínos lehet ez a döntés a főpolgármesternek, hiszen az irányítása alatt a összeállított, Budapest örökségének 50 legsúlyosabb problémáját felsoroló Fehér Könyvben is szerepel a CET/Bálna ügy. Itt szerepel az a tény is, hogy a főváros különösen  jelentős vagyoni hátrány okozása miatt büntető feljelentést is tett. Az ügyészségi döntés után nehezebben kommunikálható, hogy az előző városvezetés bűnös tevékenységének eredménye a fővárost ért kár, illetve azt, hogy a fideszes városvezetés jól kezelte a helyzetet. Hanzély Ákos, a Párbeszéd Magyarországért fővárosi képviselője több ízben is felhívta a figyelmet arra, hogy miközben folyik a jogi vita a főváros és a kivitelező között az ingatlan üzemeltetése nem rentábilis, azaz míg a fővárosnak jelentős költségei vannak az épülettel kapcsolatban, nem tudja megfelelően hasznosítani az ingatlant.

Az eset kitűnően szemlélteti, hogy az előző városvezetés rossz megállapodásai és Tarlósék erőpolitikája összességében milyen károkat okoznak a fővárosban. Ez az egy projekt akár 8,6 milliárdos extra költséggel valósul meg. Tarlósnak annyit azért sikerült elérnie, hogy a jelentős költségnövekedést szimbolizálva, egyeztetés nélkül CET-ről a nagyobb testű Bálnára nevezte át az épületet, hiszen ennyi pénzből már egy bálnára is telik. Ez az eset is alátámasztja azt a véleményt, hogy Tarlós "jobban teljesít" önhatalmú névadóként, mint a konszenzust kereső főpolgármesterként...

A bejegyzés trackback címe:

https://beresandras.blog.hu/api/trackback/id/tr145589833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiwirágós kivirradtig 2013.10.26. 15:08:25

Engem az érdekelne, mikor kapcsolják már ki azt a rohadt lila lézert a Bálna tetején, ami kibaszottul zavaró, ha az ember a budai alsó rakparton vezet.

Arról volt szó, hogy a Bálna átadásáig működik, szerintem ez már megtörtént.

Eleve azt, aki kitalálta, verném vagy 20 percig egy 30 centis fekete műfasszal.
De az is, aki engedélyezte.

Éhes_ló 2013.10.26. 15:24:37

Elszámoltatás.
Demszkíj 20 éve után.
No persze.
Hollónak holló nem vájja ki a szemét.
A szemét.

lüke 2013.10.26. 16:17:58

mé`mán`
szálkás vagy gerendás?

♔bаtyu♔ 2013.10.26. 16:18:34

Azért "jó"

"Tarlós torkán akadhat a bálna". Ez a mi torkunkon akad nem Tarlósén, ugyanis egy több milliárdos ügy, Demszky "hagyatéka". Ezt "megvette", ilyen több milliárdért kellett a szabaddemokratáknak, miközben a BKV járművei lerohadtak.

Tarlós helyében rávésetném nagy betűkkel kik rendelték meg ezt a semmire nem jó, ráadásul oda sem illő, viszont kurva drága objektumot, legyenek csak képben az adófizetők.

Dzoltán55 2013.10.26. 16:22:14

@♔bаtyu♔: Esetleg ha a fidesz által a vágóhíd mellé épített Nemzeti színházról is ilyen következetes eszmefuttatásod lenne.

Dzoltán55 2013.10.26. 16:23:06

@♔bаtyu♔: Még annyit hogy az eredet belvárosi ár kétszereséért épített.

Jegkoko 2013.10.26. 16:37:25

Engem csak az érdekelne, hogyan lett bálna a cet ből.Bár gondolom ez is bele esett az átnevezősdibe mint az elmúlt években szinte minden közterület híd repülőtér.

meggyes alfonz 2013.10.26. 16:37:27

Akkor most Tarlósék követtek el hűtlen kezelést és károkozást? Mert ezek szerint már réges-régen át kellett volna venniük és üzemeltetniük a CETet.

♔bаtyu♔ 2013.10.26. 17:00:09

@Dzoltán55: Azzal mi a problémád? Van egy Nemzeti Színház, ami Nemzeti színházként üzemel. Ennek lett építve és erre a célra teljesen megfelel.

Ez viszont egy kurva drága üres csarnok, ami nem jó semmire sem. Az egészből süt, hogy a vállalkozó menet közben jött rá, befürdik vele és átpasszolta Demszkyéknek. Az egy következő bírósági ügy témája lesz, hogy Demszkyék miért vállalták át az építmény teljes költségét és rizikóját.

eszim 2013.10.26. 17:27:24

@♔bаtyu♔: Értelmes embernek az is fáj ha a nemzeti színházra vagy müpára basztak el feleslegesen pénzt és az is, ha pl. a bálnára. De te olyan vagy, hogy ha a szádba szarik a kedvenced, akkor is véded.

Dzoltán55 2013.10.26. 17:37:44

@♔bаtyu♔: Tehát,miért nem volt jó a város közepén a színház 12 milliárdért,és miért jó a város szélén 23 milliárdért? Ezt melyik bíróság fogja tárgyalni?

vajdasagi 2013.10.26. 17:40:29

@eszim: Batyu hozzászólásairól nekem is hasonló a véleményem. De a Nemzeti Szinház jobb helyen van most, mint a Deák téren lett volna. Nem az zlésem szerinti az az épület, de a helyszjnt ne bántsuk. Pont jó az, hogy nem zsúfolódik a központba. Eégyesn tisztességes most ott a Dunapart. Amikor az előző orbán kormáy úgy döntött, hogy áthelyezik, akkor azt (a média hatására) helytelenítettem, de most úgy gondolom, jó döntés volt.

Persze a kinézete számomra szokatlan. Sokkal inkább Szófiába illik, mint Budapestre, de én nem értek ehhez.

vajdasagi 2013.10.26. 17:46:09

@Dzoltán55: Szerintem sétálj el a Dunaparton a Nemzetiig, és érezni fogod, miért jobb az ott. Meg úgyis odaépült már több mint 10 éve.

Ami meg a többletköltséget illeti: melyik beruházás valósult meg az eredeti költségén? Szerinted a Deákon nem lett volna túlköltekezés? Dehogynem!

És amúgy annyi kárt okoz a jelenlegi kormányzat: azokat emlegesd, és ne ilyen 10 évvel ezelőtti dolgokat.

Jó hogy nem azt firtatod, miért nem a Citadellára épült a Budai Vár!

Hát volt a Nemzeti óta völgyhíd, meg alagútak a síkságon, meg stadionok, meg annyi minden frissebb.

eszim 2013.10.26. 17:56:07

@vajdasagi: Tényleg barom ötlet volt a Deák téri helyszín, én arra felé lakom. Mellesleg amit a gödörnél műveltek az is bicsaknyitogató, jó pár milliárdot beleöletek az Erzsébet térbe, ehhez képest szó szerint egy hugy szagú trágyadomb.

Nick Leeson 2013.10.26. 20:59:01

Teljesen mindegy milyen épületről van szó, ha egy politikus saját politikai céljai érdekében építget közpénzen Gigaberuházásokat, az mindenképp rossz!
Legfőképpen ha többszörösébe kerül a normál árnak, vagy végül kiderül, hogy használhatatlan, esetleg túlzásba estek némiképp a megvalósítás során...
süti beállítások módosítása