Ezúton is szeretnénk megköszönni minden öntudatos kerületi lakosnak aki pártszimpátiájától függetlenül aláírta népszavazási kezdeményezésünket, bátran vállalta véleményét kiállva ezzel a munkavállalói jogok mellett és a tankötelezettség 18 éves korig történő fenntartása érdekében. Nagyon sokan, több mint 160 000-en írták alá a kezdeményezést országszerte, de sajnos így sem voltunk elegen.

A népszavazási kezdeményezés hősies és bátor vállalás volt. A kormánypártok hogy-hogy nem - tanulva saját múltjukból -, úgy változtatták meg a törvényeket, hogy csak nagyon nehezen lehessen népszavazást indítani. Egyrészt duplájára emelték az összegyűjtendő aláírások számát, másrészt megtiltották a munkahelyeken való aláírásgyűjtést, ami jelentősen megnehezíti a szakszervezetek érdekérvényesítését is. Emellett a Fidesz a demokrácia garanciáját jelentő számos eddig függetlenül működő szervezet önállóságát korlátozta, így gyakorlatilag a kormánypárt hozzájárulására van szükség egy népszavazás kezdeményezésére. Nos, ez igencsak megnehezíti a helyzetet egy kormánypárt ellen szóló népszavazás esetében.

Igen nagy fába vágtuk a fejszénket. 200 000 aláírást kellett gyűjtenünk alig egy hónap alatt, kirívóan alacsony médiafigyelem és hátrányos körülmények között. Mindezek ellenére belevágtunk, hittük, hogy itt a vissza nem térő pillanat a munkavállalói jogok mellett történő kiállásra, hogy dolgunk, sőt kötelességünk élni ezzel a lehetőséggel. Reméltük, hogy Magyarországon több olyan szervezetek, akiknek fontosak a baloldali értékek és a munkavállalók jogai. Naivan azt hittük, hogy a rövidlátó politikai érdekeket felülírják. Számos hangzatos elvi támogatás mellett sajnos viszonylag csekély gyakorlati segítséget kaptunk, amit ezúton is köszönünk minden lelkes civil szervezetnek és szakszervezetnek. Ugyanakkor a számok elkeserítő és elgondolkodtató képet mutatnak. A 160 000 aláírásból majdnem 150 000-et a 3. születésnapját most ünneplő LMP lelkes aktivistái gyűjtötték össze, míg az összes civil szervezet, a több százezer fős tagsággal rendelkező szakszervezetek és a magukat baloldalinak valló pártok szimpatizánsai körülbelül 10 000 aláírással járultak hozzá az eredményhez. Így sikerült élni egy ebben a kormányzati ciklusban egyedülálló lehetőséggel…

Éljen május elseje!

Nemrég kint jártam a május 1.-i városligeti demonstráción. A bömbölő hangosbemondók a munkavállalói jogok megvédésére szólították fel a jelenlévőket. A tüntetés egyik fő üzenete ugyanúgy a dolgozók kiszolgáltatottsága elleni küzdelem volt, mint a népszavazási kezdeményezésünknél. A nagyszabású rendezvényen sok lelkes beszéd hangzott el az összefogás szükségességéről a munkavállalói jogok megvédése érdekében. Sajnos a dolgozók most is csak hangzatos nyilatkozatokat kaptak. Olyan akcióról, mint egy népszavazási kezdeményezés, amely jogi és politikai szinten reális esélyt adna a munkavállalói jogok megvédésére nem esett szó. Senki nem szólította fel a kormányt, hogy hajoljon meg 160 000 ember kinyilvánított akarata előtt és vizsgálja felül a Munka Törvénykönyvének hátrányos rendelkezéseit. A demonstráció különben garantáltan többszörösébe került annak, mint amit   el tudtunk költeni egy 160 000 aláírás összegyűjtését eredményező akcióra…

Felmerül számos kínos kérdés:

• Ki képviseli jelenleg hazánkban a munkavállalók érdekeit?
• A kormányellenes összefogást szajkózó médiumok miért nem támogatnak egy ilyen kezdeményezést?
• Kinek az érdekében tevékenykednek az ebben az ügyben passzív szakszervezetek, a jól hangzó sajtónyilatkozatokon felül mit tesznek tagjaikért?
• Az ellenzéki pártok, miért csak rövidtávú, vélt érdekeikkel foglalkoznak, miért nem képviselik a választóik érdekeit is?

A rengeteg aláíró mellett, sokan nem vállalták véleményüket. Tudomásunkra hozták, hogy bár támogatják a népszavazási kezdeményezésünket, nem merik kiadni az adataikat, mert tartanak a retorziótól, féltik az állásukat vagy cégük jövőjét. Sok aláírást gyűjtő aktivista számára ez volt az egyik legszomorúbb üzenete az akciónak. „22 évvel a rendszerváltozás után sok ember úgy fél, mint a kommunista diktatúra idején.” Ugyanakkor épp ez az elszomorító helyzet bizonyítja, hogy mennyire nagy szükség van az állampolgári büszkeségre, bátorságra és hogy van miért küzdenünk. Mi olyan büszke, demokratikus Magyarországért dolgozunk, ahol az állampolgárok tudatosan kiállnak a jogaikért és érdekeikért, gyakorolják a részvétel elvét, véleményüket bátran vállalhatják és vállalják is, és ezért nem kell semmilyen hátránytól sem tartaniuk.

A kérdés már csak az, hogy a Fidesz képes lesz-e arra, hogy átgondolja az ostoba törvényeit a számok tükrében. Mit üzen a kormány a kezdeményezést aláíróknak?Számít-e valamit ma Magyarországon, a „nemzeti együttműködés” országában 160 000 állampolgár bátor kiállása? Valóban tíz, vagy tizenötmillió magyar országa vagyunk-e, vagy csak a szavazók jelenleg körülbelül 16%-ot képviselő kormánypárti szimpatizánsok véleménye számít?

Az Óbudai-szigeten 2012. augusztus 8–13. között ismét megrendezik a nagy sikerű  Sziget Fesztivált, amely Európa egyik legrangosabb nemzetközi könnyűzenei találkozójává nőtte ki magát az elmúlt évtizedek alatt. Külföldi fiatalok százezrei érkeznek az eseményre, így kitűnő lehetőséget nyújt a hazánkról alkotott kép további alakítására, javítására. A Sziget Fesztivál és a Gyereksziget nagyszámú, több száz ezres közönséget vonzanak, ami erősen igénybe veszi a helyszín növényzetét, miközben éppen ez a természetes környezet az, ami a területet vonzóvá, a rendezvények megtartására alkalmassá teszi.

Az elmúlt évben az önkormányzathoz több, a rendezvény utáni nagyon rossz környezeti állapotokra panaszkodó lakossági bejelentés érkezett: kidöntött fák, kitaposott fű emlékeztet a fesztiválra még hónapokkal az esemény után is. A sziget növényzetének helyreállítása eddig minden alkalommal elmaradt. A kerület vezetése és a szervezők betartják a szabályokat és igyekeznek segítséget nyújtani abban, hogy a környékbeli lakosok nyugalma és kényelme biztosított legyen, amennyire csak egy ilyen volumenű fesztiválnál ez megoldható. Ez azonban kevés, hiszen a helyiek a megnövekedett forgalom és a határértéken belüli zajterhelés mellett még környezeti károkkal is kénytelenek szembesülni.

Bár a Hajógyári sziget a III. kerületé,  a rendezvény területe a főváros birtokában van, így a probléma megoldása a Főkert feladata. Somfai Ágnes, a fővárosi képviselőnk módosító indítványt nyújtott be a Fővárosi Közgyűlésnek a szervező céggel kötendő szerződéshez. Képviselőnk kezdeményezte, hogy a szervezők bankgaranciával vállaljanak kötelezettséget a rendezvény utáni helyreállítási munkákra, emellett a Kis-Duna felőli, gyakran sátorozásra használt – és így jelentősen károsított – erdőrészt zárják le a rendezvény idejére. Kérvényezte továbbá, hogy a főváros 2012 májusáig kezdjen hozzá egy helyben fúrt kútból táplált öntözőhálózat kiépítéséhez, ezzel is segítve, hogy a sziget növényzete a munkálatok után regenerálódni tudjon. Ez a megoldás környezetkímélő és víztakarékos egyszerre. Az öntözőrendszer kiépítése biztosíthatja, hogy a szigeti rendezvények szervezői ne csak éljenek a hely adta lehetőségekkel, hanem felelősen támogassák a használat okozta károk helyreállítását, ezzel is hozzájárulva egyik legnagyobb közparkunk ökológiai és esztétikai értékének megtartásához és fejlesztéséhez.

A Fővárosi Közgyűlés elsőre elfogadta Somfai Ágnes indítványát, így jogosan remélhetjük, hogy az idei Sziget Fesztivál után a kerület lakosai nem lepusztított, hanem szépen rendbe hozott közparkot kapnak vissza. 

Az Óbuda Újság olvasói közül sokan érzik úgy, hogy az adófizetők pénzén fenntartott helyi lap csak a helyi vezetés érdemeit méltatja, és nem közli le az ellenvéleményeket.

Sokak szerint, mivel részint közpénzekből - a mi befizetett adónkból- tartják fenn a helyi médiumokat, jogos lenne az igény, hogy az újság lapjain érvényesüljön a politikai kiegyensúlyozottság.

A helyi lakosságot megilletné a hiteles, pontos és elfogulatlan tájékoztatás, a demokráciában mindenkinek joga van arra, hogy megszólalhasson a médiában. Az Óbuda Újságban a jelenlegi helyi politikai vezetők tevékenységéről számos cikk szól. Felmerül a kérdés, hogy az ellenzék kap–e elegendő lehetőséget a közpénzen nyomtatott sajtóban publikálni, erre sajnos a válasz, hogy aránytalanul kevés esetben kerül erre sor.

Ezért önálló képviselői indítvánnyal éltem, annak érdekében, hogy a 32 oldalas Óbuda Újságban 1 oldalas állandó felületet kapjanak az önkormányzati képviselők. Véleményem szerint az átláthatóság és a hiteles tájékoztatás érdekében indokolt, hogy a kerületi lakosok több, mint 46%-a által megválasztott képviselők is elmondhassák a véleményüket és a kormánypártokat támogató többségnek is joga van tudni, mit gondolnak mások. Több ellenzéki képviselő szintén kifogásolta az újság szerkesztési gyakorlatát, például a képviselők írásainak egyeztetés nélküli átszerkesztését. A javaslat megdöbbentő hozzászólásokat eredményezett, megtudtuk, egy régi fideszes képviselőtől, aki állítása szerint „sok éven keresztül (Tarlós István polgármestersége idején) az ellenzék keserű kenyerét fogyasztotta, megaláztatás porba tiprás, szánjának befogása „ volt az osztályrésze, hogy ehhez képest most elképesztően nagyvonalúak az ellenzékkel. Ha tudnánk milyen állapotok uralkodtak itt régen, önmérsékletet tanúsítanának és „nem állnánk elő ilyen bárgyúsággal”.  Megtudtuk, hogy a többség nem érti, miért is tartjuk aránytalannak a képviseleti rendszert, mivel ha nálunk is az angliai rendszer uralkodna, egyáltalán nem lenne ellenzéki képviselő a testületben. Javasolták, hogy adjunk ki saját pénzünkből lapot, mert az Óbuda Újság nem arra való, hogy ott a képviselők elmondhassák véleményüket. (blog bejegyzésem is bizonyítja, hogy megfogadtuk a kedves tanácsot)

Ezek után csak a polgármester indítványáról szavazhatott a testület, miszerint nem akarják pártok szócsövévé tenni az újságot, míg az eredeti javaslatot még szavazásra sem tették fel. Nem gondoljuk, hogy helytelen lenne szót adni ellenzéki képviselőknek, hisz különben az újság valójában a kormánypártok szócsöveként működik.

Az egész eljárás elég szomorú, hiszen a kormánypárti többség egész mást szavazott meg, mint amiről az előterjesztés szólt, ezzel elkerülve a valós vitát és állásfoglalást egy jogos kérdésről, így az Óbuda Újság közpénzen, továbbra is egyoldalúan tájékoztat az önkormányzat munkájáról.  
            A sokszínű nyilvánosság és kiegyensúlyozott, hiteles tájékoztatás mellett elkötelezett képviselőként nem szeretnék segédkezni abban, hogy bármely politikai erő saját céljaira használja a helyi nyilvánosságot, tehát van még tennivalóm ebben az ügyben. 

124 ezres kerületünkben minden zöld és életünk minőségét javító lehetőség rendkívül fontos.

A 2012-es kiadáscsökkentés egyik legnagyobb vesztese a Környezetvédelmi Alap lett volna, hiszen költségvetésünk első fordulós változatában a tavalyi előirányzat 35%-ára csökkentek az Alap forrásai. Az idei költségvetés ugyan komoly megszorításokat tartalmaz, mégis elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a környezetvédelem kiadásait csaknem 65%-kal mérsékeljük, míg az Önkormányzat összes kiadásai „csak” 1,68%-kal csökkennek. A tiszta környezet és a fenntartható, környezettudatos magatartás, valamint ennek terjesztése beruházás a a jövőbe, így mindannyiunk érdeke – amellett, hogy sokkal olcsóbb ma fenntartható módon cselekedni, mint holnap kármentesíteni.

Az idei, csökkentett előirányzat megszüntetett volna olyan, évek óta sikeres programokat, mint a zöldterület-gondozási pályázati alap társasházak részére; jelentősen csökkentek volna az eddig sikeres „fogadj örökbe egy közterületet” program forrásai; de a  lakossági hulladékgyűjtő akciókra, komposztálásra és szelektív hulladékgyűjtésre is kevesebbet szánt a városvezetés.

A feladatok fontosságát felismerve kerületi zöld képviselőként módosító indítványt nyújtottam be a környezetvédelmi előirányzatok megtartása érdekében. Szerencsére a képviselő-testület támogatta a javaslat nagy részét, sikerült megtartani az Alap forrásait. Így ismét megnyílhatnak a már tavalyról is ismert pályázati források. A környezetvédelemre szánt pénzek megtartása érdekében tett erőfeszítéseknek viszont csak akkor van értelme, ha a társasházak, lakosok igénybe veszik, megpályázzák ezeket az összegeket. Ellenkező esetben ez a forrás elveszhet (legalábbis a „zöld célok” számára), és jövőre – nagy valószínűséggel – kisebb összeget különít el a költségvetés ilyen célokra.

Tavaly decemberben a kezdetben konstruktív Lehet Más a Politika odáig jutott, hogy nem látott más  lehetőséget a véleménynyilvánításra, mint látványos és nagy figyelmet kiváltó módszert alkalmazzon: a párt több képviselője részt vett a „Láncold Magad a Parlamenthez” akcióban. De vajon milyen út vezetett idáig?

Másfél évig próbáltuk jobb belátásra bírni a kormányt, de szavaink süket fülekre találtak. Már nem volt elég beszélni a változás szükségességéről, cselekedni kellett, ezért a figyelemfelhívás radikális módját választottuk, a polgári engedetlenséget. Az akciónk egyértelműen pozitív hazai és nemzetközi visszhangot váltott ki.
Én is beálltam a Parlament körüli élőláncba, mert nem láttam más esélyt véleménynyilvánítási jogom gyakorlására. Kész voltam vállalni a szabálysértés következményeit, azonban a Fidesz a rá jellemző cinizmussal állt a helyzethez és jogi szempontból abszurd módon, súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolt meg minket.  Ezután amnesztiát kaptunk, mintha valódi bűnözők lennénk.

Mi nemmagunknak kértünk kegyelmet hanem  jogokat és lehetőségeket követeltünk az embereknek.  

Néhány éve rendszerkritikus pártként jöttünk létre a rendszerváltást lejárató politikai elittel szemben. Felelősnek tartjuk az elmúlt 22 évben kormányzó erőket az emberek politikába vetett bizalmának eljátszásáért, az elszabotált igazságtételért, a nemzeti vagyon elherdálásáért, az elszalasztott lehetőségekért, drámai társadalmi különbségek kialakulásáért, az esélyegyenlőség csökkenéséért, a környezettudatosság elhanyagolásáért, a demokrácia lejáratásáért.   

Mi ellenzékiként sem élünk a populista politizálás lehetőségével, nem teszünk irreális javaslatokat, csak olyanokat, amiket magunk is megvalósítanánk, ha kormányon lennénk.

Sokan idealistának, naivnak tartották elképzeléseinket, bár az elmúlt évtizedek politikája is megbukott. Képviselőink ebben a helyzetben is lelkesen, a feladat iránt érzett alázattal, megelőlegezett bizalommal kezdtek hozzá parlamenti és önkormányzati munkájukhoz. A szerintünk jó kezdeményezéseket támogattuk, sőt konstruktív módosító indítványokkal próbáltuk az általunk helyesnek tartott irányba befolyásolni a döntéseket, és leszavaztuk azokat, amivel nem tudtunk azonosulni. Kevesen vagyunk olyan szerencsés helyzetben, akiket ellenzékként az önkormányzatban is partnerként kezelnek, nehéz  dolguk van azonban a parlamenti képviselőinknek , hiszen ennek a kormánynak nincs szüksége ellenzékre, vagy bármilyen ellenvéleményre.

A Fidesz-KDNP visszaélt a választók és a mi megelőlegezett bizalmunkkal, így a konstruktív ellenzéki politizálás megbukott a magyar Parlamentben. Ez még az ország fejlődése esetében  is nagyon szomorú tendencia lenne, de sajnos jól látható hogy esélyeink romlanak és érezhetően mindannyian rosszabbul élünk.   

A kormány minden ésszerű figyelmeztetés ellenére leépíti demokratikus intézményrendszerünket, megszünteti a fékek és ellensúlyok rendszerét, tekintélyelvűen, kontroll nélkül irányítja az országot a gazdasági csőd felé. A szegényebb emberek még jobban elszegényednek, miközben egy szűk, jómódú réteg további gazdasági támogatást élvez.

Ebben a válsághelyzetben a kormánypártok legfontosabb feladata az ellenzéki felszólalási lehetőségek csökkentése, egy választási csalással felérő választási rendszer törvénybe foglalása és a jegybanki függetlenség korlátozása volt.

Az elmúlt két évben számos jobbító szándékú, konstruktív javaslattal álltunk elő, melyeket a  krízishelyzet ellenére megfontolás nélkül utasított el a kormány szavazógépezete, miközben folyamatosan csökkentette az ellenzék jogosítványait és megszólalási lehetőségeit. A sorozatos antidemokratikus, az emberek érdekeit sértő intézkedésekre válaszolva életre hívtuk az „Új Ellenállás” mozgalmat. Az új kezdeményezéssel célunk, hogy felrázzuk az ország közvéleményét, és az önkényes intézkedésekre erőszakmentes, de határozott ellenállással válaszoljunk. 

A decemberi események rámutattak, hogy a  MSZP-s és DK-s politikusok milyen jellegű együttműködést képzelnek el: a közös tiltakozást kezdetben ellenző képviselők csak a pozitív fogadtatás után, megkérdezésünk nélkül álltak rendhagyó kezdeményezésünk mellé. Egy kockázatos akcióban még nem akartak részt venni, de amikor látszott a sikere, igyekeztek minél nagyobb politikai előnyt kovácsolni belőle.  

Világos, hogy a múlt politikai hibáit nem lehet önkritika nélkül kijavítani és nem megoldás - kisebbik rosszként - rendszeresen visszahozni a 4-8 éve megérdemelten megbukott, semmit nem fejlődött politikusokat.

Új alapokra építve, hiteles emberekkel kell létrehozni a XXI. század demokratikus, büszke, fenntarthatóan és igazságosan fejlődő, a magyar és európai hagyományokat ötvöző Magyar Köztársaságát.

 A 2011 novemberi III. kerületi testületi ülésen önálló képviselői indítványt nyújtottam be, a további kilakoltatások megelőzése érdekében. November 17-én ugyanis az ÓV Zrt. által kezdeményezett kilakoltatás során egy elkeseredett ember az azonnali halált választotta a téli hajléktalan sors helyett. Bár az önkormányzati cég jogszerűen járt el, elfogadhatatlannak tartottam, hogy egy régóta húzódó kilakoltatást, pont a tél beköszönte idején valósítson meg egy kerületi cég.  Az önkormányzatnak tulajdonosként nem csak jogi, hanem erkölcsi felelőssége is van hasonló esetekben. Ezért függetlenül attól, hogy az illető felelőtlen életvitelt folytatott-e régebben, rosszul vizsgázunk emberségből, ha télvíz idején hajléktalanságra ítélünk olyan embereket, akiknek így minimális alkalmazkodási és túlélési esélye marad.

November végén a polgármester kisebb módosításával többséget kapott javaslatom, mely azonnali kilakoltatási moratóriumot rendel el, illetve előírja a krízishelyzetek és kilakoltatások elkerülése érdekében elrendelhető intézkedések kidolgozását.

Az javaslat eredményeképp egy ideig nem lesz több kilakoltatás és 5 lakás bérlői
tavaszig biztosan megmenekültek a december elsejei kilakoltatási moratórium előtti napokra tervezett utcára kerüléstől. 

Mielőtt újdonsült képviselőként leadtam a vagyonbevallásomat az önkormányzatnál, igyekeztem nagyon precíz munkát végezni, mert abban a naiv hitben éltem, hogy a bevallás alapján vizsgálják a politikusok vagyonosodását a ciklus alatt. Ezért nagyon meglepődtem, amikor kiderült a nyilatkozatok jelenlegi kezelési rendje.

A képviselők zárt borítékban leadják a vagyonbevallást. Ezt csak a Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottság engedélyével és jelenlétében nyithatja ki bárki, amire csak különleges esetekben kerül sor, így általában senki sem látja az adatokat. Évente újabb nyilatkozatot kell adni, de ekkor mindenki visszakapja az előzőt, és a mandátum megszűnése esetén is ez történik. Tehát, nincs lehetőség a vagyongyarapodás megállapítására, hiszen ha egyáltalán megnézik valakinek a nyilatkozatát, csak egy pillanatnyi állapotot látnak, a képviselői megbízatás elnyerése óta történt változást nem.

Ebben a formában semmi értelme a vagyonnyilatkozatoknak, ez a rendszer melegágya a korrupciónak, mert homályban tartva néhány képviselő esetleges visszaéléseit, több ezer tisztességes politikusra is rávetíti a gyanú árnyékát. 

Azért is meglepő ez a gyakorlat, mert más esetekben, például önkormányzati alkalmazottaknál, bíráknál legalább 5 évig meg kell őrizni az adatokat. Különben tudtommal ötéves adatmegőrzést ír elő a törvény az önkormányzati képviselők esetében is, de egy alsóbbrendű jogszabály, ettől eltérően rendezi az „iratőrzés szabályait”.

A rendszerváltozás után korrekten szabályozták a vagyonnyilatkozatok ügyét, ezért felmerül a kérdés, miért kellett még az előző szocialista kormány idején követhetetlenné változtatni a  szabályozást,  miért volt ebben partner a Fidesz akkor, illetve a nagy törvénymódosítási dömping ellenére, miért nem tartották fontosnak az átláthatóság visszaállítását. 

A testületi ülésen rákérdeztem a problémára, de kiderült, hogy helyi szinten nem lehet megoldást találni, hiszen a parlament szabályozta az önkormányzati képviselők vagyonbevallásának rendjét. Ezért kezdeményeztem   parlamenti frakciónknál egy törvénymódosítási javaslat elkészítését. Sikerült kidolgozni egy olyan megoldást, amellyel hosszú távon nyomon követhető az önkormányzati képviselők vagyongyarapodása, az ezzel kapcsolatos indítványt várhatóan ősszel terjesztette az Országgyűlés elé Szilágyi Péter képviselőnk. A kormánypárti többség, azonban sajnálatos módon nem tartotta napirendre méltónak a kérdést, így országos szinten nincs változás. A kerületi vezetés sokkal korrektebben járt el, így Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselői minden évben nyilvánosságra hozzák vagyonnyilatkozatukat a kerület honlapján, így a III. kerület ismét jó példát mutatott a Parlamentnek...

A Gázgyár területéről 2009 szeptemberéig több mint 20 ezer tonna veszélyes hulladékot távolítottak el, ám továbbra is jelentős mennyiségű szennyező anyag maradt a területen. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ezért 2009 novemberében (2002 után) újra kötelezte a Főgáz Zrt.-t mint a szennyezés okozójának jogutódját a kármentesítésre.

Óbuda vezetése évek óta nem tudja elérni a részben fővárosi tulajdonú Főgáznál, hogy a területén fejezze be a maradék gázmassza kitermelését, a talaj megtisztítását. Az óbudai polgármester már 2009-ben felhívta a figyelmet, hogy a határértékeket többszörösen meghaladó mértékű mérgező anyag (cianid, fenol, arzén, benzol és naftalin) kerül a Dunába és a talajvízbe, ami veszélyezteti a Budaújlaki Vízműtelep vízminőségét. Bár jelenleg mind a fővárosnak, mind Óbudának fideszes vezetése van, mégsem történnek lépések a szennyezés felszámolása érdekében. 

Gázgyár építése 1910-ben kezdődött, a termelés 1914 júniusában indult el. A gyár kora legkorszerűbb technológiáját alkalmazta, kőszénből történő lepárlási eljárás során napi 250 ezer köbméter gázt volt képes előállítani. A főváros földgázra való átállása miatt a gyárat 1984-ben bezárták, a terület 2004-ben került a főváros tulajdonába. Az óbudai gyárban a 70 évnyi termelés során folyamatosan melléktermékként mérgező vegyületeket tartalmazó gázmassza keletkezett. Az eleinte helyben lerakott hulladék többek között ammónium-, cián- és arzénvegyületeket és higanyt is tartalmazott. Különösen a termelés korai szakaszában nem igazán léteztek környezetvédelmi előírások, a gázmasszát nem kezelték veszélyes hulladékként, csupán elásták a talajban. Egy idő után nem tudták helyben megoldani a gázmassza lerakását vagy ártalmatlanítását, így távolabbi helyekre szállították a mérgező hulladékot, újabb környezeti problémákat generálva. A Gázgyárból a felhagyott Üröm-csókavári kőfejtőbe körülbelül 60 ezer tonna gázmasszát szállítottak. A Gázgyár hulladéka így már nemcsak saját területének talaját, felszín alatti vizeit és a Dunát, hanem a budai karsztvíz rendszereket is veszélyeztette.

2011. augusztus 4-én „Súlyos környezetszennyezés következmények nélkül – címmel sajtótájékoztatót tartottunk Óbudán a volt Gázgyár mellett Jávor Benedekkel, az országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának  elnökével és Hanzély Ákos, a fővárosi frakcióvezető-helyettessel. 

A sajtótájékoztató során Jávor Benedek elmondta, hogy a kárelhárítás tehát - jogerős hatósági és bírósági döntések után - a Főgáz feladata lenne, a vállalat azonban - egy évtizede zajló eredményes "jogászkodás" után – jelenleg újabb perrel próbál kibújni a kötelezettség alól, veszélyeztetve az óbudaiakat, a Dunát és a főváros legfontosabb ivóvízbázisát. Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke szerint implicit módon a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő cég is elismerte felelősségét, mert tavaly nyáron kiírt egy közbeszerzést a kármentesítésre, habár az a kiírási hibák miatt meghiúsult.

Hanzély Ákos elmondta, hogy több száz millió forint jut az óbudai gázgyár jól ismert víz- és kátránytornyának felújítására, a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi döntése alapján, ám ez az összeg kevés, hogy ezen sok szempontból is kiemelkedő terület sorsa megnyugtatóan rendeződjön.

Jávor Benedek elmondta továbbá, hogy tudomása szerint Üröm mellett - ahol üregekben és barlangokban raktak le gázmasszát – bár hivatalosan elvégezték 6-7 milliárd forintból a kármentesítést- ám azt nem fejezték be megfelelően. A kármentesítés hivatalos befejezése után az Üröm-csókavári barlang üregeit idén lezárták, annak ellenére, hogy ismeretlen mennyiségű gázmassza található még ott, mely könnyen lehet, hogy veszélyezteti a karsztvízrendszert.

Ezért sürgetjük, hogy a lehető legrövidebb időn belül tisztítsák meg maradéktalanul a gázmasszával szennyezett területeket.

Jávor Benedek blogja:

http://javorbenedek.blog.hu/2011/08/04/az_obudai_gazgyar_karmenteset_hianyolja_az_lmp

A június végi bizottsági ülésen értesültem a csillaghegyi országzászló visszaállításának tervéről. Véleményem szerint a magyar nemzeti zászló mindannyiunké, nagy felelősség konkrét ügyekhez felhasználni, és nem helyénvaló megosztó, vitatott üzeneteket szentesíteni vele. A magyar nemzeti lobogó országzászlóként történő felállítását  támogattam, míg egy irredenta emlékhely kialakítását határozottan elleneztem.

A javaslat az eredeti formájában nem volt elég részletes, ami későbbi vitákra adhatott volna okot.  Ezért a pontosítás érdekében javasoltam az országzászló fogalmának tisztázását, és az emlékműre kerülő felirat meghatározását. Meglepetésemre az előterjesztő jobbikos képviselő az 1930-as években használt angyalos, koronás, nagy címeres zászlót és az eredeti "Így volt, így lesz!" feliratot javasolta, egy nagy Magyarország térkép alatt. Figyelembe véve, hogy az angyalos koronás zászló  sosem volt hazánk nemzeti lobogója, és az emberek jó része nem ismeri, másokat megoszt, ezért szerencsésebbnek tartottam a mindenki által elfogadott, az Alaptörvényben is meghatározott magyar zászló használatát. Az eredeti emlékműre a Horthy korszakban egyértelműen revizionista szöveg került, ami a XXI. században egy EU tagállamban nem vállalható és erősen megosztó. Ezért olyan üzenet megfogalmazását kezdeményeztem, amely valóban a nemzet egységét fejezi ki. Tökéletesen megfelelt volna erre a „Mindent magunkért, soha mások ellen” Dsida Jenő idézet, hiszen a költő személyesen is elszenvedte a trianoni békediktátum hatásait, amely műveire is nagy hatást gyakorolt. A javasolt idézetben mégis példamutatóan jutott el nemzeti tragédiánk konstruktív megközelítéséig. Nem véletlenül vált a felvidéki magyarság egyik jelmondatává.  Kompromisszumos megolgdásként javasoltam még az „Isten, áldd meg a magyart! ”Himnusz idézetet, amely szintén  a nemzeti megbékélés irányában tett lépés lehet.

A testület végül részben elfogadta a javaslatomat, a hivatalos magyar zászló és a Szózat egy sora mellett döntöttek, így sikerült egy széles körben elfogadható kompromisszumot találnunk.

Az alábbi cikkem jelent meg a tegnapi Népszabadságban:

A fővárosi közgyűlés néhány napja az LMP három „nem” szavazata mellett döntött egyes budapesti közterületek átnevezéséről, holott az erőltetett utcanév-változtatási hullámnak nincs különös aktualitása. Nem a lakosok kezdeményezték, s az új neveket sem valamilyen évforduló, különleges esemény vagy helyi kötődés alapján választották ki. Leginkább elkapkodott pótcselekvésnek minősíthető ez az akció, hiszen sokkal egyszerűbb átnevezni a Moszkva teret, mint egy ilyen központi területhez méltó szinten felújítani. 

A III. kerületnek még külön is szomorú üzenetet küldött a főváros. A Jobbik januárban a holokauszt világnapra időzítve beterjesztette utcanév-módosító indítványát. Tizenegy baloldali kötődésű, nagyrészt a nyilas rendszerben meggyilkolt emberről elnevezett közterületet akartak átkeresztelni, a legmegdöbbentőbb javaslat szerint a Ságvári utcát az „ártatlan áldozatok emlékére” Csendőrnyomozó utcának kéne hívni. A III. kerületi testület és Bús Balázs fideszes polgármester példaértékűen, helyesen járt el, hiszen az összes képviselővel konzultált az ügyben, a testület megtárgyalta és elvetette a javaslatot. Bús Balázs levélben is megkérdezte az érintett közterületek lakóit, akik mind a tizenegy esetben a régi neveket preferálták. A (fővárosi közgyűlésen végülis átkeresztelt) Koltói Anna utca esetében például egyhangúan: egyetlen lakó sem támogatta a névváltoztatást. Óbudán tehát a nép által választott képviselő-testület és a lakosság is leszavazta az indítványt. Ezek után az emberek és a demokrácia teljes semmibe vételével, Tarlós István beadványát megszavazva, mégis átnevezték az utcákat. Mit ér a kerületi testületi döntés, miért kérdezték meg közpénzen az embereket, ha figyelmen kívül hagyják a véleményüket? Ez a cinikus viselkedés ellentétes mind a nemzeti együttműködés szellemével, mind a demokrácia alapértékeivel.

Egy átnevezés vagy új közterület elnevezése szimbolikus lépés. 2011-ben üzenetértékű, hogy kit nem tartanak méltó névadónak, illetve kiről kívánnak közterületet elnevezni, és mennyire demokratikus a folyamat. A mostani névváltoztatási kampányt különösebb indoklás és társadalmi egyeztetés nélkül vagy annak ellenére hajtotta végre a főváros. Nem tudjuk, miért tartanak méltatlannak egyes névadókat és milyen érdemek alapján esett a választás az újakra. A jelenlegi változtatások – logikusan – pusztán munkásmozgalmi vagy antifasiszta tevékenységük miatt tartanak méltatlannak embereket.

A szélsőjobboldali terror által még 1945 előtt származásuk vagy meggyőződésük miatt, az élők sorából eltüntetettekre épp ma – és épp utcanévvel – emlékezni nem aktuális. Elfogadhatatlan törekvés ez a nyilas rémuralom idején elkövetett szörnyűségek elfeledtetésére, hiszen az a korszak volt hazánk történetének talán legsötétebb fejezete, kötelességünk emlékezni rá és tanulni belőle – de nem úgy, hogy megtartjuk az áldozatairól elnevezett közterületeket. A Jobbik kezdeményezésére – a Fidesz asszisztenciájával – most a baloldali gondolkodásúak emlékét is el akarják törölni.

Nem az új névadókat kifogásoljuk: rengeteg közterület van a fővárosban, biztos lehetne méltó helyet találni a kiválasztott 56-os mártírokról, az Aranycsapat tagjairól, vagy II. János Pál pápáról elnevezendő közterületnek. (A nem kifejezetten jó hangzású Kis salétrom – vagy a Nagy salétrom – utca nevét például érdekes módon senkinek nem jutott eszébe megváltoztatni eddig.) A kérdés, hogy ezt miért az antifasiszta harcban életüket feláldozó emberek vagy a Köztársaság tér rovására kell megtenni? Miért váltak érdemtelenné azok, akik a német megszállás és a nyilas rendszer ellen küzdöttek, akár illegális kommunistaként, akár szociáldemokrataként, akár „átállt” szélsőjobboldali politikusként, mint Bajcsy? Érdemes-e amúgy sem tökéletes nemzetközi kapcsolatainkat terhelni a Moszkva tér vagy a Roosevelt tér átnevezésével?

Sajnálatos viszont, hogy a névkeresési kapkodásban méltatlanul megfeledkeztek Bibó Istvánról. Az ő tevékenységét és a demokratikus Magyarország megteremtéséért végzett munkáját elismerik a magyar politikai paletta szinte minden részén. Külön aktualitása is volna a névadásnak, hiszen Bibó idén ünnepelné századik születésnapját. 2011-ben a nemzeti együttműködés szellemében üzenetértékű volna, ha utcát neveznének el egy igaz demokratáról…